Míg a nyugati keresztények a vízkereszttel már éppen lezárják az év végi ünnepeket, a karácsonyt, Szerbiától Egyiptomon, Örményországon és Grúzián, Kazahsztánon, Ukrajnán és Belaruszon át Oroszországig több millió, magát az egyetemes kereszténység egyetlen legitim örökösének tartó ortodox, azaz igaz hitű szombat este ünnepli. Azért 13 nappal később, mert nem tértek át az 1582-ben bevezetett Gergely-naptárra, hanem megtartották a Kr. e. 45-ben rendszeresített régi Julián-naptárat. S hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, az ortodoxoknak (a szláv nyelvterületen pravoszlávoknak, nálunk régiesen görögkeletieknek) nevezett keleti keresztények közül a görögök, a bolgárok és a Jeruzsálemben élők 1923-ban a rögzített egyházi ünnepek tekintetében áttértek a Gergely-naptárra, így náluk a karácsony ugyanarra a napra esik, mint nyugati hittársaiknál.
A karácsonyt most ünneplők között a legnagyobb az Orosz Ortodox Egyház, így a világ figyelme ezen a napon mindenekelőtt Moszkvára szegeződik. Már csak azért is, mert az állami vezetők rendszeresen megjelennek a Megváltó Krisztus-székesegyházban a pátriárka által bemutatott éjszakai misén. Ez a 2000-ben fölszentelt székesegyház egyben jelképezi az országban a Szovjetunió felbomlásával kezdődött, majd Vlagyimir Putyin elnöksége alatt kiteljesedő vallási reneszánszot. Ezt az újjászületést alátámasztja a gyülekezetek, püspökségek számának növekedése, de önmagáért beszél több ezer templom és kolostorok százainak újranyitása, építése is.
A hívők száma, köztük a tudatos, templomba járóké a sokszorosára emelkedett, és még inkább megnőtt a hitüket aktívan nem gyakorló, de magukat az Orosz Ortodox Egyházzal azonosítóké. Így ortodoxnak vallja magát az oroszok mintegy 80 százaléka, ezen belül közel 60 százalék mélyen vallásosnak. Mindössze 13 százalék mondja magát ateistának. Míg az állammal kimondottan jól alakultak a Moszkvai Patriarchátus kapcsolatai, addig a társadalommal a viszony a kelleténél feszültebb. Ebben hibás mindhárom oldal. Az egyház azért, mert gyakorta erőszakos retorikájával sokakat elriaszt, és nem fordít elég energiát a meggyőzésre. Nehezen lép túl a szovjet ateizmuson a társadalom egy része, a liberálisokban ráadásul a szekularizáció tudatosan keveredik a hatalommal szembeni ellenzékiséggel. Az állam pedig abban hibázott, hogy az egyházat aktívan használja saját legitimációjának erősítésére.
Úgy hozta a történelem, hogy a keleti kereszténység évszázados hagyományai, a nyugati megjelenő hatása és a szovjet korszak a pravoszlávoknál sajátos módon összekeverte az év végi szokásokat. Például a nálunk szokásos fenyőfaállítás és az ajándékozás átkerült az év végére. A karácsony teljes mértékben vallási ünnep, de természetesen ma már újra munkaszüneti nap is. Ezzel zárul az év eleji szabad napok sora. A hívek a hagyományok szerint egy hónapos böjttel készülnek, majd január 6-án este a tizenkét apostol tiszteletére tizenkét böjti, azaz húsmentes étel, és a mézzel, mákkal ízesített, a boldogságot és a békét szimbolizáló gabonából, általában búzából készült kása, a kutlja kerül az asztalra. Szintén elengedhetetlen kompótot főzni.
Mivel az ortodoxiában erősek a nemzeti sajátosságok, minden országban van valami egyéni az ünnepen. Így Szerbiában karácsonykor hagyományosan meggyújtják a száraz tölgyfaágat. Régebben minden udvarban, napjainkban inkább csak a városok főterén. A tölgyfácskát kelet–nyugati irányba állva, egy csapással kell kivágni. A badnjak az életfának, de magának a keresztnek is a szimbóluma, elégetése pedig a megtisztulás jelképe.
Ukrajnában erős hagyománya van a vertepnek, ami nem más, mint egyfajta betlehemezés az utcákon. A kereszténység előtti időkhöz köthető gyökerű rituálé szerint a kántálók közül elsőként egy fiút kell beengedni az ajtón, mert ő békét és jólétet hoz a házba.
