Vetélytársai nem hagyták, hogy Oroszország sokáig örüljön szíriai sikereinek. Persze azzal a győzelmi jelentések idején is tisztában volt mindenki, hogy a helyzet ugyan megengedi az orosz katonai erő egy részének kivonását, ám a háborúnak még nincs vége. Pár hónapos viszonylagos csend és az Iszlám Állam veresége után kiújultak a harcok. Hét éve nem volt ilyen stabil az Aszad-rezsim helyzete. A kormánycsapatok az ország területének nagyjából ötvenöt százalékát ellenőrzik, míg az ellenzéki területek tizenöt százalék körülire csökkentek.
Most Aszad erői orosz támogatással és Törökország rosszallása mellett Idlib tartományban nyomulnak előre, ahol a ma már a legütőképesebb ellenzéki erőnek számító dzsihadista formáció, a régebben an-Nuszra néven ismert Haját Tahrír as-Sám (Szervezet Levante Felszabadításáért) nem adja meg könnyen magát. Hátravan még a politikai rendezés, ami nélkül szó sem lehet a régió stabilizálásáról. Ám az intenzíven zajló hatalmi helyezkedések közepette sem a Moszkva, Ankara és Teherán védnökségével zajló asztanai, sem pedig az amerikaiak vezette koalíció által támogatott genfi tárgyalások nem nagyon haladnak. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy a romokban heverő ország újjáépítésre szorul.
Az elmúlt két év során tehát Moszkva elérte, hogy nélküle a rendezés nemcsak elképzelhetetlen, de egyenesen ő osztja a lapokat. Oroszország a szíriai konfliktuson keresztül egyértelműen visszatért a globális politikai porondra, ám azon még dolgoznia kell, hogy a közel-keleti harctéren megszerzett pozícióit tartós befolyássá konvertálja. Méghozzá úgy, hogy ezt sokan, nagyon sokan nem szeretnék. Ennek volt egyértelmű jele az év elején a hmejmími és a tartúszi orosz bázisok ellen indított dróntámadás. Ahogy erre utalnak az amerikai felderítőgépek Latakiában megélénkülő repülései is.
Úgy tűnik, Moszkva ellenlábasai nemcsak a Latakiában maradt orosz csapatok mozgására kíváncsiak, de szeretnék tudni azt is, hogy a szíriai játszma első számú játékosává avanzsált Oroszország éles helyzetben mennyire visszafogott és felelősségteljes. Ennek tesztelését szolgálhatták az újévi provokatív támadások. Amellett persze, hogy a drónokkal azt is megüzenték a Kremlnek, hogy Szíriából nem lehet két év után csak úgy kivonulni. Az Egyesült Államokkal az élen hosszú a sora azoknak, akik vörösre dörzsölnék a tenyerüket, ha Oroszország hosszú időre belebonyolódna a szíriai konfliktusba. Tisztában van ezzel Vlagyimir Putyin is, aki nemcsak azért siettette és tette látványossá a kivonulást, hogy az orosz katonák életét fölöslegesen nem kockáztató, felelősségteljes és sikeres béketeremtőként vághasson bele az elnökválasztási kampányba. Moszkva nagyon jól tudja, hogy az ő igazi terepe csak az aszimmetrikus hadviselés lehet, és semmi sem hiányzik neki jobban, mint hogy beleüljön a konfliktusba.
