Felszáll a megújult Fehér Hattyú

Újra dübörög az orosz hadiipar, Szíriában sok technikát ki is próbáltak.

Hadrendbe állításukig a Tu–160 mellett repül a még 1956-ban szolgálatba lépett, de többször megújított Tu–95 család (NATO kódnevén Bear) is, valamint szó volt róla, hogy 2019-től már repülni fog, 2023–2025 között pedig harcra kész lesz a teljesen új, lopakodó PAK-DA stratégiai nehézbombázó. Szakértők szerint azonban Moszkva két ilyen költséges programot aligha képes egyszerre futtatni, így arra a számítanak, hogy az új generációs lopakodó fejlesztése egy időre legalábbis lelassul.

Ez a fejlesztés is mutatja, hogy az orosz haderőreform nem áll le. Katonai kiadásokra a teljes szövetségi költségvetés mintegy 20 százaléka jut, ez a második legnagyobb egyszeri tétel a szociális kiadások után. A hivatalos költségvetésen felüli kiadásokkal együtt pedig ez akár a 25 százalékot is elérheti, bár így is jóval elmarad az amerikaitól. Mint a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont legutóbbi, Jójárt Krisztián által jegyzett jelentése is rámutat, Oroszország katonai költségvetése az 1990-es években folyamatosan csökkent. Ráadásul a költségvetés körülbelül 75 százalékát a személyi kiadások emésztették föl ebben az időszakban, miközben a tíz évre szóló fegyverkezési programok mindegyike kudarcba fulladt. A kedvező gazdasági folyamatoknak köszönhetően 2000-től lehetőség nyílt a védelmi költségvetés ütemes növelésére. A 2011-ben bevezetett és 2020-ig előirányzott tízéves állami fegyverkezési program első öt éve sikerrel zárult. Az Oroszország elleni szankciók és az olajárcsökkenés miatt viszont a program második periódusának végrehajtása egyre nagyobb terhet jelent a költségvetés számára. 2016 októberében a védelmi költségvetés folyamatos csökkentését irányozták elő az elkövetkező három évre. Ám az a tény, hogy a csökkentés jóval alulmarad a számos más területen már 2015-ben végrehajtott 10 százalékos forráselvonáshoz képest, bizonyítja, hogy a Kreml számára a védelmi szektor továbbra is prioritást élvez.

A megváltozott geopolitikai környezeten túl számos egyéb tényező késztetheti az orosz vezetést arra, hogy folytassa az ambiciózus fegyverkezési programot. Ilyen például a védelmi ipari komplexum lobbiereje, ugyanis a hadiipar Oroszországban nagyon befolyásos érdekkör. Komoly érdekérvényesítési lehetőséget jelent a hadiipar számára az a tény is, hogy mintegy 2,5-3 millió embernek ad munkát, azaz a gyáripari állások mintegy 20 százalékát teszi ki Oroszországban. Ez bizony már szociális és politikai kérdés is. A hadiipari megrendelések magas szinten tartása mögött gazdasági indokok is meghúzódhatnak. A kőolajár csökkenésével ugyanis Oroszország exportbevételei drámai mértékben apadtak. Ezzel összefüggésben az orosz fegyverexportnak a teljes kivitelből való 4,4 százalékos részesedése történelmi csúcsot ért el 2015-ben. Ez kevésbé a volumen abszolút értelemben vett növekedésének volt köszönhető (2011 óta 10 százalékot nőtt), mint inkább az alacsony olajár miatt hiányzó olajbevételeknek, így a teljes export csökkenésének. Ennek ellenére racionális lépés Moszkva részéről a hadiipar magas állami megrendelésekkel történő támogatása, hiszen az növelheti az iparág versenyképességét a külföldi piacokon, így hosszabb távon további exportbevételeket eredményezhet. A fegyverexport föllendítésének szándékára utal a szíriai orosz katonai beavatkozás módja is. Moszkva a művelet során mintegy 162 különböző fegyvert próbált ki; egy részük bevetése katonai szempontból teljesen indokolatlan volt – viszont hitelesebbé tette a portékák nemzetközi marketingjét.