Aggodalmát fejezte ki az ukrán külügyminisztérium a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetéről (IPN) szóló törvény Ukrajnát is érintő módosítása miatt. Ennek értelmében az IPN ügyészei büntetőjogi eljárásokat indíthatnak majd azok ellen, akik „nyilvánosan és a tényeknek ellentmondva” Lengyelországot, illetve a lengyel nemzetet a nácik bűntetteiben való bűnrészességgel vádolják vagy „kirívóan csökkentik e tettek valódi elkövetőinek felelősségét”. Így nemcsak azokat büntethetik három évig terjedő börtönnel, akik „lengyel haláltáborokról” beszélnek, hanem az ukrán nacionalisták által a második világháborúban elkövetett bűnök tagadóit, relativizálóit, az úgynevezett banderista eszmék terjesztőit is (Sztepan Andrijovics Bandera ukrán nacionalista volt, aki a német megszállás után Lvivben kikiáltotta a független ukrán államot, ami a valóságban persze nem létezett).
A törvénymódosítás külön kitér „az ukrán nacionalisták által 1925 és 1950 között elkövetett bűntettekre”, tiltva többek között a Harmadik Birodalommal kollaboráló ukrán alakulatok bűntetteinek tagadását. Az ilyen tettek példájaként a jogszabály „az ukrán nacionalistáknak a zsidók kiirtásában való részvételét” említi, valamint az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) által 1943 nyarán elkövetett, több mint százezer lengyel áldozattal járó, Lengyelország által népirtásnak minősített volínyi mészárlást.
A kijevi külügyminisztérium közleménye sajnálatosnak nevezi, hogy Varsó folytatja a közös történelem fájdalmas és tragikus fejezeteinek egyoldalú értelmezését, átpolitizálását és belpolitikai célokra használja az ukrán tematikát. Az ellenzéki Kukiz’15 párt javaslatára beemelt kérdés valóban megosztja a lengyel pártokat. A Kijev történelmi interpretációját kormányon elfogadó Polgári Platform képviselői például óvtak az ukrán nép megbélyegzésétől, s tartózkodtak a szavazáskor. Árulkodó ugyanakkor, hogy a törvénnyel szembe menni nem mertek, hiszen az ukrán nacionalisták szörnyűségeit a lengyel társadalom egyöntetűen elítéli. Ennek szellemében a volínyi mészárlást a szejm határozatával népirtásnak minősítette a jelenlegi, Jog és Igazságosság vezette kormány.
A kérdés ismételt felbukkanása kapcsán elemzők rámutatnak a lengyel–ukrán kapcsolatok kettősségére. Varsó jól felfogott biztonsági érdekeit követve Kijev euroatlanti integrációs törekvéseinek legfőbb támogatója, ugyanakkor a nyilvánvaló geopolitikai érdek és az oroszellenességben megmutatkozó közösség sem leplezheti el a kétoldalú viszonyban egyre nagyobb feszültségeket. A lengyeleknek sem tetszett az oktatási törvény kisebbségeket érintő cikkelye, nem fogadják el azt sem, hogy Kijev az orosz fenyegetés mögé bújva szabotálja el a reformokat. Varsó is bírálja az oligarchikus berendezkedés fennmaradását, a mindent elöntő korrupciót, a leghangosabb viták azonban – nem utolsó sorban az ukrán nacionalizmus kormány által támogatott felerősödése miatt – a történelmi múlt értékelésében robbannak ki a két ország között.
Az nem fenyegeti Ukrajnát, hogy Lengyelország szembe fordul vele, ám a legszorosabb szövetséges egyre hangosabb, messze nem csak belpolitikai okokkal magyarázható elégedetlensége figyelmeztető lehet az Amerikával a háta mögött magának a kelleténél többet megengedő Kijev számára. Jól jelzi ugyanis, hogy a támogatói is átlátnak a jelenlegi ukrán hatalom praktikáin, s csak a geopolitikai érdekek miatt nézik el azokat. Egyelőre. Ám, ha nem lehet már Moszkvára mutogatni, akkor a most szőnyeg alá söpört problémák, nézeteltérések is előkerülnek. Ezért aztán érthető, hogy Kijevnek nem igazán áll érdekében a Donbasz körüli feszültség feloldása és a kapcsolatok normalizálása Oroszországgal.
