Vasárnap köszöntik Jézus születését Örményországban és Grúziában. E két ország a világtörténelem első, illetve második keresztény országa. A kaukázusi Örmény Királyság már 301-ben államvallássá tette a kereszténységet, amikor Világosító Szent Gergely sikerrel megtérítette III. Tiridatesz uralkodót és udvarát. Áttérése tíz évvel megelőzte Galerius türelmi rendeletét a Római Birodalomban, és 36 évvel Nagy Konstantin megkeresztelkedését. Az örményekkel egy időben a grúzok is szimpatizálni kezdtek Jézus tanításaival, amelyek már az I. században terjedni kezdtek Kaukázusban, ahol a III. században már templomok épültek. A kereszténység államvallássá tétele 330-ban a hosszú életű III. Mirjan király (284–361) nevéhez fűződik. Mindkét ország esetében közrejátszott e döntésben, hogy igyekeztek levegőhöz jutni a pogány Római Birodalom és a napimádó perzsák kettős szorításában.
A kis Örményország Jézus tanaiba kapaszkodott önállóságának megvédése érdekében s kapott ideológiai támaszt a két félelmetes erejű birodalom közé ékelt országa függetlenségéhez. Grúzia lépése harminc évvel később már nem számított annyira harmadikutas politikának, inkább a Keletrómai Birodalomhoz való közelítésnek, hiszen a 324-es niceai zsinat után már nagyjából látszott, hogy hamarosan a rómaiak is a kereszténység mellett teszik le a voksukat. Grúzia tehát a kereszténység felvételével geopolitikai értelemben a perzsákkal szembeni védelmet kereste.
A Szentírás „Urartu országának” nevezi Örményországot, ebből ered az Ararát név. Ennek lankáin művelt szőlőt Noé, akinek bárkája a keresztény hagyomány szerint itt ért földet a vízözön levonulása után. Vannak, akik szerint itt volt a bibliai édenkert. Egy apokrif evangélium örmény fordítása megnevezi a háromkirályokat is, s innen ismerjük Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevét. Örményország a történelem előtti idők óta lakott, az örmény állam létrejötte az időszámítás előtti 6. századra tehető. Területe ma mintegy harmada Magyarországénak, lakóinak száma valamivel több mint 3 millió, de becslések szerint további 4-5 millió örmény él diaszpórában szerte a világon.
Az örmény keresztény egyház független és autokefál (saját jogú). Apostoli, amennyiben eredetét visszavezeti Bertalan és Tádé apostol az ország területén végzett térítő munkájára. Az örmény apostoli egyház jóllehet jó ökumenikus kapcsolatokat ápol az ortodox, a katolikus és a protestáns egyházakkal, valójában egyházjogi szempontból teljesen független tőlük, az örmény katolikosz irányítása alatt áll. E függetlenség eredete visszanyúlik a 451-es kalkedoni egyetemes zsinatig, melyet nem ismert el. Az örmény apostoli egyház önmagát ortodoxnak és katolikusnak is tartja, amennyiben az ő hite az igaz keresztény, az egyetemes egyház hitének kifejeződése.
Mérföldkő volt az ország történetében III. Tiridatész örmény király megtérése 299-ben, aki 301-ben egész népét keresztény nemzetté tette. Az örmények hitét Világosító Szent Gergely, az örmények nagy apostola mélyítette el. A legenda szerint Szent Gergely 287 körül tért vissza örmény hazájába, hogy a keresztény tanokat terjessze. Feladata nem ígérkezett túl könnyűnek, mert Tiridatész uralkodó éppen annak a Diocletianus római császárnak a kegyeiből lett király, aki az egyik legvérmesebb keresztényüldözőként vonult be a történelembe.
A királyt nem is hatották meg elsőre a prédikátor szavai. Egy verembe záratta, ahol tizenhárom évet kellett lehúznia. Ugyanebben az évben a király két rendeletet hoz. Az egyikben megparancsolja, hogy tartóztassák le az Örményország határain belül fellelhető összes keresztényt és a birtokaikat kobozzák el. A második rendeletben a keresztényeket rejtegetőkre mond ki halálos ítéletet. Történt viszont, hogy a rómaiak üldözése elől menekülve 301-ben 37 fiatal keresztény lány érkezett az örmény király udvarába. Tiridatész belehabarodott egyikükbe, és mindenáron a feleségévé akarta tenni. Hripszime nem állt kötélnek, amitől a király olyan haragra gerjedt, hogy az összes lányt kivégeztette.
A kivégzés súlyos lelki megrázkódtatást jelentett a királynak, amely idegi megbetegedéshez vezetett. Az V. században ezt a betegséget a népnyelv „disznó” jelzővel illette, és ezért van, hogy III. Tiridatészt gyakran disznó fejjel ábrázolják. A király nővére ekkor álmot látott, amelyben közölték vele, hogy testvérét csak a tömlöcben sínylődő Gergely gyógyíthatja meg. Az udvarba hívták Gergelyt, ahol ünnepélyesen fogadták. Elsőként összegyűjtötte és örök nyugalomba helyezte a mártírhalált halt szüzek hamvait, majd terjeszteni kezdte a kereszténységet. Hittérítő munkájának 66. napján a király meggyógyult. A király és udvara ennek hatására Saulusból Paulus lett s felvette a kereszténységet, majd egész Örményországban államvallássá tette. A vértanúhalált halt szüzek kivégzése helyén kápolnákat építtetett, Világosító Szent Gergelyt pedig kinevezte az örmények első katolikoszának.
Az új államvallásnak számtalan kihívással kellett szembenéznie. Ezek közül a legfontosabb a nyelvi érintkezés megoldatlansága, valamint az örmény írásbeliség hiánya volt. Az örmény egyház első papjai szír, latin, illetve görög nyelvterületekről érkeztek s nem ismerték az örmények nyelvét, ezért komoly nehézséget jelentett számukra a köznéppel való érintkezés. A másik alapvető gond az volt, hogy a legfontosabb liturgikus irodalom nem volt örmény nyelven hozzáférhető. Ez a problémakör előrevetíthette annak az eshetőségét is, hogy Világosító Szent Gergely apostoli és hittérítői tevékenysége zátonyra fut. Az önálló írásbeliség hiánya politikai kérdéssé is vált.
Az örmény nyelvű írásbeliség megszületéséhez azonban hiányzott a saját írás és az ábécé. Meszrop Mastoc szerzetes a probléma megoldását a közel-keleti nagy egyházi központokban kereste. Elsősorban a szír (arameus) iskoláknál próbált útmutatást találni, vagyis az örmények, más népekhez hasonlóan, szintén a sémi írásjelrendszerekben keresték a mintát. Mivel a sémi írásrendszerek csak a mássalhangzókat jelölik, Meszrop Mastocnak magának kellett pótolnia a hiányzó magánhangzókat, s talán ez volt munkásságának egyik legjelentősebb része. A hellenisztikus iskolák hozzásegítették, hogy 400 körül megalkossa a teljes örmény ábécét, az egyik legalaposabb, legpontosabb és legtökéletesebb fonetikus írásrendszert.
A világ második legősibb keresztény nemzetének előkelő címét viselő grúzok megtérésének legendája sok tekintetben hasonlít az örményekére. Ennek középpontjában Kappadókiai Szent Nino áll, aki valós történelmi személyiség volt és kulcsszerepet játszott a kereszténység grúziai elterjesztésében. A legenda szerint egy grúziai származású római tábornok lánya volt, aki nagybátyja, a jeruzsálemi pátriarka szárnyai alatt nőtt fel, és már 14 éves korában az a látomása támadt, hogy a Szűz Mária megbízta őt családja őshazájának megtérítésével.
Ebből erőt merítve Nino 320-ban el is ment a Kaukázusba, és számos jó cselekedetével kivívta a nép megbecsülését. Ez azonban még kevés lett volna az átütő sikerhez, ahhoz meg kellett nyerni a hatalmasokat is. A szent leányzó először Nana királynőt állította maga mellé szövetségesnek, amikor buzgó imáival meggyógyította őt súlyos betegségéből. Mirjan király azonban felesége áttérése után is rendíthetetlen maradt hitetlenségében, amíg meg nem vakult egy vadászaton, majd vissza nem nyerte látását a keresztény istenhez intézett imáival.
Az örményekkel szomszédos, magukat kartvelinek, országukat Szakartvelónak nevező 3,7 milliós grúzok első nyelvemlékei mind a kereszténységhez kötődnek Biblia-fordítások és egyházi iratok formájában. A független Grúz Ortodox Egyház létezése nemzeti identitásának integráns része, a jelenlegi pátriárkát, II. Iliját pedig a megkérdezett állampolgárok 87 százaléka tartja az ország legnagyobb bizalommal övezett emberének. Szent Nino a mai napig a legtiszteltebb szentje Grúziának, amit az is bizonyít, hogy minden harmadik leánygyermeknek ezt a nevet adják.
(Írásunk az Ararát.hu, az Evangélikus.hu és a Vatikáni Rádió anyagai alapján készült.)
