Harminc éve szabadult ki a szellem a palackból Karabahban

A Baku és Jereván között megindult óvatos közeledés ellenére sincs esély rövid távon a Kaukázuson túli „befagyott konfliktus” rendezésére.

A peresztrojka felszínre hozta a nemzetiségi indulatokat is, és a Kaukázus 1987-ben már a robbanás szélén állt. Örmény értelmiségiek és Hegyi-Karabah népe azt követelte, hogy az örmény többségű, Azerbajdzsánhoz tartozó Hegyi-Karabah ASZSZK-t csatolják Örményországhoz. Megjelentek a Nagy-Örményországot hirdető brosúrák, s mint ekkor Jerevánban magam is megtapasztalhattam, egyre hangosabban szóltak a hazafias dalok. A megindult örmény nemzeti pezsgés közben gerjesztette az azeri nacionalizmust is. Ezt a helyzetet tovább bonyolították a szovjet hatalmi játszmák. Gorbacsov 1987-ben félreállította az örmény pártfőnököt, ami tovább tüzelte a függetlenségi érzelmeket. Egyesek szerint részben Gorbacsov lépésére is volt a válasz a Karabah és Örményország egyesítéséről 30 éve hozott döntés. A központ a saját pozícióit erősítendő avatkozott be a kibontakozó örmény–azeri konfliktusba is, amelyet ráadásul még a bakui hatalom és ellenzéke, a népfront között éleződő szembenállás is árnyalt. Ezek a praktikák és belső harcok összességében a kétszer akkora és erősebb Azerbajdzsánt gyengítették. 

Az autonóm terület parlamentje 1988. február 20-án megszavazta az egyesülést Örményországgal, ami után elszabadultak az indulatok. Néhány napra rá a Baku mellett lévő Szumgaitban mintegy száz örményt koncoltak fel az utcákon, majd 1990. januárjában Bakuban zajlott véres pogrom az örmények ellen. Az etnikai tisztogatások következtében Karabahból több száz, különböző becslések szerint legalább 600 ezer azeri menekült el, míg Azerbajdzsánból szintén százezres nagyságrendben az örmények szedték a sátorfájukat. Miután Azerbajdzsán 1991. augusztus 30-án kikiáltotta függetlenségét, szeptember 2-án Hegyi-Karabah szintén így tett. A konfliktus 1992-re háborúvá nőtte ki magát, amelynek végére az örmény csapatok nemcsak Hegyi-Karabah területét, de több más környező vidéket is az ellenőrzésük alá vontak. A háború 1994. május 16-án a Moszkvában megkötött fegyverszünettel zárult, s azóta az úgynevezett minszki csoportban az Egyesült Államok, Oroszország és Franciaország, továbbá nemzetközi szervezetek (ENSZ, EBESZ, EU) próbálnak közvetíteni a felek között, hullámzó sikerrel.

Karabah a posztszovjet térség úgynevezett befagyott konfliktusainak a sorába lépett, amelynek kiolvadásától mindenki tart. Reménnyel töltött el mindenkit, hogy ősszel a két fél közvetlenül is tárgyalt egymással, s annak ellenére látnak esélyt a folytatásra, hogy az előre hozott elnökválasztás kampányának a lázában az azeri elnök Ilham Aliyev a minap már azt ígérte népének, hogy visszaadja nekik „ősi földjüket, Jerevánt”. Ezt persze még ő sem gondolhatta komolyan, ám a Karabahot övező hat-hét, örmények által ellenőrzött megye visszaadása idővel reális lehet. Karabah pedig egy darabig még biztosan éli tovább a senki által el nem ismert szakadár területek koránt sem szokványos életét, miközben sem Jereván, sem pedig Baku nem veszi le róla a szemét.