Nyugat-Európa a csecsen maffia szorításában

Két évtizede Európa még keblére ölelte a szabadságukért küzdő csecseneket. Azóta változott a róluk alkotott kép.

A csecsenek tömegesen a múlt század 90-es éveiben, az első, majd a második csecsen háború tetőfokán érkeztek Nyugat-Európába, számukat ma mintegy 300 ezerre teszik. A legnagyobb, nagyjából 60 ezres közösségük Franciaországban él, s hivatalos adatok szerint országonként 30-45 ezren telepedtek le Németországban – ott nő a leggyorsabban a diaszpóra –, Ausztriában és Belgiumban is. Nagyobb közösségek élnek még Norvégiában, Dániában és Lengyelországban. Utóbbiban ők alkották a menedékkérők legnagyobb csoportját 2016-ban (a 12,3 ezer igénylő közül mintegy 9 ezren voltak csecsenek). A kérelmek több mint 80 százalékát a lengyel hatóságok egyébként érvénytelenítették, mert a menedékért folyamodók időközben eltűntek. Többségük feltehetően illegálisan nyugat-európai országba távozott.

A Kaukázusból Nyugat-Európába érkezők egy része az üzleti életben megtalálta számításait. Messze nem mindig a legtisztább módszerekkel gazdagodtak, tevékenységük azonban legfeljebb az adóhatóságnak okozott fejtörést. A biznisz világának alapvetően fehérgalléros bűnözői nagy szimpátiát nem vívtak ki, korántsem jogkövető magatartásuk azonban legalább nem zavarta az átlagpolgárok életét. Szemben azokkal a honfitársaikkal, akiket ma már a többség – mindenekelőtt Németországban és Ausztriában – lényegében a bűnözőkkel azonosít. Jól visszaadják ezt a képet a két ország sajtójának a csecsenekről szóló hírei. „Csecsen kalifátus Berlinben”; „Botrányos ítélet a cottbusi csecsen gyilkos perében”; „Kis közösség – nagy gondok”; „Csecsen dzsihád Ausztriában”. Ez csak néhány a probléma méreteit és jellegét tükröző újságcímek közül. A lapok bűnügyi rovataiban megjelenő cikkek tovább árnyalják a képet, és érthetővé teszik azt is, miért változott meg radikálisan a hozzáállás Nyugat-Európában a csecsen diaszpórához.

Még 2014-ben számolt be a német sajtó a csecsenek és a kurdok között egy Zelle nevű kisvárosban kitört konfliktusról. A dolog előzménye, hogy az Iszlám Állam jelentős számú csecsen harcossal a soraiban elfoglalta a kurdoktól a szíriai Kobanit, amelyet a csata lefolyását jelezve csak a „kurdok Sztálingrádjaként” aposztrofáltak. A kurd tüntetők Zellében „megtalálták” a helyi csecseneket, akiknek a sérelmeit ezután ide érkező több száz honfitársuk bosszulta meg. Az összecsapások átterjedtek Hamburgra is, ám a rendőrség határozott fellépése megakadályozta a zavargások elfajulását. Tavaly februárban Bécs egyik elővárosában 22 fegyveres csecsen férfi tartott feltűnést keltő „gyűlést” a Duna partján, és a rendőrségnek közleményben kellett megnyugtatnia a lakosságot, hogy nem terroristákról, hanem bűnözőkről van szó. Nem sokkal korábban, szintén az osztrák fővárosban, egymással szemben álló két csecsen család kilenc tagja keveredett tűzharcba. Ketten súlyosan, négyen könnyebben sérültek meg, a nyomozóknak azonban nem sikerült kideríteniük, ki is a felelős az incidensért. A csecsenek ugyanis egymásra nem vallottak. A németországi Senftenbergben a nyáron ítélte 13 évi szabadságvesztésre a bíróság azt a csecsen férfit, aki megölte a feleségét. A család öt gyerekével együtt menekültként érkezett Brandenburgba. Ugyancsak nyáron az osztrák rendőrség menekült státusban lévő kilenc csecsent tartóztatott le szervezett bűnözői csoport létrehozásának és súlyos bűncselekmények, fegyver- és kábítószer-kereskedelem, gyújtogatás és zsarolás elkövetésének a vádjával. Néhány hete pedig egy Berlin központjában fekvő parkban 50 euróért és egy mobiltelefonért ölt meg csecsen egy idős asszonyt. A 18 éves Iljasz 2012-ben érkezett a családjával Németországba, ahonnan visszatoloncolták Lengyelországba. Onnan a fiú egyedül tért vissza, és mivel kiskorú volt, ideiglenes menedéket kapott. Pénz híján azonban lopni kezdett, főképp időseket fosztott ki. Miután lebukott, 18 hónapra ítélték, majd feltételesen szabadlábra helyezték, és a nagykorúság elérése után vissza akarták utasítani Oroszországba, ám nem találták.

Ezeket az eseteket látva érthető, hogy a korábbi együttérzéssel szemben a németek és az osztrákok miért viszonyulnak ma már ellenségesen a csecsenekhez. A szabadságért az oroszokkal szemben harcolóknak készségesen nyújtott menedéket Németország. Nem törődtek azokkal a Moszkvából folyamatosan érkező figyelmeztetésekkel, hogy Dudajev vagy Baszajev „szabadságharcosai” között sok a kaukázusi iszlám emirátust létrehozni akaró szélsőséges elem. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a kaukázusi kultúrával, mentalitással sem nagyon tudnak mit kezdeni a németek. Nyugat-Európa hozzáállásának változásában kétségkívül közrejátszik a félelem az itteni társadalmak iszlamizálódásától, ám megítélésük romlásáért jócskán terheli felelősség magukat a csecseneket is. Ahogy a német Bild fogalmazott, Ramzan Kadirov kemény kézzel fogja a népét, ám az előle elmenekülők sem angyalok. A Wiener Zeitung mindezt azzal egészíti ki, hogy a törököknek vagy a grúzoknak is gondjaik vannak a reputációjukkal, ám ez egyiküknél sem merül fel olyan viharosan, mint a csecseneknél.

A németeket megrettentik a harcosok mentalitásán alapuló kaukázusi hagyományok, a becsületkódex, az állandó törekvés a dominanciára. Távol a hazától is megmarad a klánstruktúra, az egymás közötti leszámolások és a vérbosszú. A lakóhelyükül szolgáló kollégiumokban a félelem légkörét alakítják ki, rátámadnak a többi migránsra, még a nőkre és a gyerekekre is. És még csak nem is alkoholos befolyásoltság vagy valamilyen érzelmi hatás alatt, hanem csupán azért, hogy mindent a kezükben tartsanak.
Bielefeldben például száz irakit kellett tavaly átszállítaniuk máshová a hatóságoknak, mert a csecsenek rájuk támadtak, és öten súlyos sérüléseket szenvedtek. Merthogy a csecsenek mindig csoportosan lépnek fel. „Az utcán ritkán lehet magányos csecsennel találkozni. Mindig csoportban mozognak, és rendkívül agresszívak. Saját klánjaikban, egyfajta párhuzamos világban élnek” – mondja Andreas Pilsl, Felső-Ausztria rendőrfőnöke. „Egy csecsen nem gond, ám ha már négyen-öten vannak ” – árnyalja tovább a képet a Gerasdorfban a fiatalkorúak börtönét vezető Margitta Neuberger-Essenther, hozzátéve, hogy a legtöbben rablásért kerülnek oda. Az igazgató felhívja a figyelmet arra is, hogy ezeket a fiatalokat másokkal ellentétben semmi sem érdekli. Sem a nyelv, sem az alapvető ismeretek. Úgy tartják, a hitetleneknek dolgozni megalázó lenne. Csak rangidős vezetőjük utasításait fogadják el.

„Előbb a háború, aztán a kóválygás a jobb élet reményében; a túlélésért folytatott harc közepette ezeknek a fiataloknak nem volt lehetőségük tanulni. Többségük nem beszél németül, munkát sem talál, lakást sem tud bérelni. Már csak ezért is kisebb közösségekbe tömörülnek. Csakis a harcra vannak kihegyezve, máshoz nem értenek. Így aztán legfeljebb testőrök vagy ökölvívók lehetnének. Még katonának sem állhatnak, mert oda is kell bizonyos tudásszint. Itt állnak kiszolgáltatottan, nincstelenül, a divatos dolgokra, autóra, mobiltelefonra azonban ők is vágynak. Ez az út elkerülhetetlenül rablásokhoz és a börtönbe vezet” – ecseteli a kérdés ismert szakértőjének tartott Clemens Neuhold osztrák újságíró ennek az elveszett nemzedéknek a gondjait.

Ezek után talán nem meglepő, hogy a Berlin körül fekvő Brandenburg tartomány 2016 óta szünetelteti a csecsen menekültek regisztrációját. A hatóságok ugyanis egyszerűen nem tudnak mit kezdeni ezekkel az emberekkel. Ráadásul a számuk egy év alatt megháromszorozódott, elérte a 10 ezret. A helyzet Ausztriában sem jobb, hiszen csupán 2016-ban 3200 különböző bűnesetben voltak érintettek csecsenek. Ma az osztrák börtönökben a legnagyobb létszámú nemzetiségi csoport az övék. A skála a maffiaszervezet alakításától a zsaroláson, védelmi pénzek szedésén át a fiatalkorúakból álló bandák szervezéséig terjed. Ilyen például a Vajnah partizánjai (a vajnah az ingusoknak és a csecseneknek közös önelnevezése) nevű, amelyben a csecsenek mellett vannak arab és török, sőt német szalafiták is. A fekete-fehér bőrdzsekit viselő banda össze-összecsap a konkurens német motoros csapat, a Hells Angels kemény legényeivel.

A Németországban élő csecsenek jelentette veszélyt a göttingeni kutató, Christian Osthold szerint sokan alábecsülik. „Feltűnnek a terrorakciók előkészítésekor, az akciók finanszírozásában. Vonzódnak az iszlamistákhoz. Bárhová érkeznek, hamar kapcsolatba lépnek a helyi szalafitákkal, és elkezdik dominálni ezeket a közösségeket.” Egy 2017-es bírósági ügyben nyilvánvalóvá vált, hogy Németországban és Lengyelországban az Észak-Kaukázusból érkező iszlamisták már létrehozták hálózataikat. A brandenburgi rendőrség vezetője ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy Berlin környékén a potenciálisan legveszélyesebb száz iszlamista több mint fele csecsen. Hogy miért? Szakértők úgy vélik, mindenekelőtt a gyökértelenség hajtja őket a radikálisok karjaiba. Amikor idegenbe vetődve ezekbe a közösségekbe bekerülnek, valójában nem is a vallást keresik, hanem barátokat.

Miközben a probléma egyre csak növekszik, a német hatóságok máig nem egyeztetnek érdemben orosz kollégáikkal. Ehelyett inkább bűnbakot keresnek, és úgy tűnik, meg is találták. Oroszországot azért bírálják, mert nem tartja otthon a csecseneket. A Frankfurter Allgemeine Zeitung még tovább megy, azt feltételezve, hogy Moszkva fegyverként használja a migránsokat. „Nincs bizonyítékunk rá, hogy Moszkvából irányítanák a csecseneket, de az tény, hogy nem állítják meg a kaukázusi áradatot” – fejtegeti Markus Wehner. Megkapja a magáét Lengyelország is, mivel Berlin szerint megsérti a dublini szerződést, és ahelyett, hogy regisztrálná a migránsokat, továbbengedi őket. A Frankfurter Allgemeine adatai azt mutatják, 2012-től máig 36 ezer csecsen érkezett Németországba, mindenekelőtt Berlinbe, és mindössze egy százalékukat sikerült visszatoloncolni Oroszországba. Lengyelországnak visszaadtak 560 személyt, akik többsége nagy valószínűséggel újra Németországban van. A kör bezárult.