Sötét hátterű üzletember lehet Moldova kormányfője

Az oligarchikus diktatúraként leírt ország vezetői a geopolitika színfala mögé bújva folytatják üzelmeiket.

Stier Gábor
2018. 02. 04. 5:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mi rejtőzik a posztszovjet térség néhány országában felerősödött nyugatos retorika mögött? Mint látjuk, Ukrajnában a kisebbségi jogok megrövidítése mellett például az, hogy a Kijev egyik sikertörténetének nevezhető európai tejexport idei kvótáira már januárban rátették a kezüket a Petro Porosenko államfőhöz köthető cégek. De Ukrajnához hasonlóan oligarchikus berendezkedés jellemzi Moldovát is, ahol a kormányzó Demokrata Párt erős embere, Vladimir Plahotniuc (képünkön) mindenekelőtt a büntetőjogi felelősségre vonást igyekszik elkerülni a nyugatos retorikával. Merthogy a pártelnök ellen eljárás folyik Oroszországban és Romániában is. Az oligarchát azonban egyelőre nemcsak a képviselői mentesség, hanem a geopolitikai érdekek is védik. Az Oroszország és a Nyugat között megnövekedett feszültség közepette ezek felülírják a demokratikus értékeket is.

Moldovában már régen tisztában van azzal mindenki, hogy valójában az ország jelenleg legbefolyásosabb politikusa Plahotniuc, a külföldi sajtó szeme azonban csak mostanában kezd felnyílni. Az európai értékekről beszélő pártelnököt egyre több elemző tartja a korrupcióra épülő oligarchikus rendszer első számú mozgatójának. Mint a The Economist tavaly év végi cikkében rámutatott, Moldova olyan oligarchikus diktatúra, amelyet egy sötét bűnügyek sorába keveredett ember tart a kezében.

A brit hetilap a moldovai helyzetet egy gengszterfilmhez hasonlítja, amelynek főszereplői egyik oldalról az államfő Igor Dodon, míg a másikról az ország leggazdagabb embere, Plahotniuc, aki közvetve vagy közvetlenül a parlamenti képviselők több mint felét, így a kormányt is a kezében tartja. Erejét és a bírói rendszer feletti befolyását jelzi, hogy moldovai diplomáciai források szerint ő áll legfőbb vetélytársának, a volt miniszterelnöknek, a 2016-ban hatalommal visszaélés vádjával elítélt Vlad Filat félreállítása mögött. Ha megpróbálják sarokba szorítani, akkor tévécsatornái világgá kürtölik, hogy Moszkvából irányított merénylet készült ellene, maga Plahotniuc pedig mindenkit megnyugtat, hogy Európa felé navigálja Moldova hajóját. Közben a magát európai irányultságúként meghatározó kabinet irányítása alatt az elmúlt években három bankból egymilliárd dollárt, a moldovai GDP nyolcadát lopták el. De a mindenható oligarchát sejtik egy orosz bankár ellen Londonban még 2013-ban elkövetett merénylet mögött is, a büntetését töltő elkövető ugyanis egy interjúban azt vallotta, hogy tőle kapott pénzt a gyilkosságra. Plahotniuc ellen Romániában is eljárás folyik bűnszervezet létrehozása, pénzmosás és zsarolás vádjával, tavaly év végén pedig távollétében elfogatási parancsot adtak ki ellene gyilkosságra felbujtás miatt. Az oligarchát 2008 és 2012 között pénzmosás és emberkereskedelem gyanúja miatt az Interpol is körözte.

Az egyre jobban kibontakozó botrány pikantériája, hogy a pártelnök képviselő a szocintern alelnöke, és Moldova egyik lehetséges miniszterelnöke. Az idei parlamenti választások ugyanis ismét az ország geopolitikai irányultságáról szólnak majd, s a nyugatos erők központi figurája éppen a sötét hátterű oligarcha, Vlad Plahotniuc.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.