Lunacsarszkij 1917-ben a leninista bolsevikokhoz csatlakozott, 1929-ig pedig művelődésügyi miniszterként tevékenykedett. Leninnel többnyire jóban volt, csak a proletkult kérdésén vesztek össze. Sztálin hatalmának megerősödésével párhuzamosan Lenin özvegyével, Krupszkajával együtt fokozatosan háttérbe szorult. A sztálini „szocializmus egy országban” politika szakított a korábbi évek eszméivel, képviselőivel, és levette a napirendről a világforradalom programját is. Lunacsarszkij 1929-ben a Tudományos Bizottság elnöke lett, Sztálinnal való rossz viszonya miatt aztán nagykövetnek nevezték ki Spanyolországba. Szolgálati helyére utazott, amikor 1933-ban a dél-franciaországi Mentonban meghalt. Élete végén elítélte a túlkapásokat is. Az egyház elleni harc azonban ekkor már nem az egykor általa elnökölt nevetséges kirakatperekkel folyt. Sztálin ekkor már elindította az ateista ötéves tervet, amelynek keretében szisztematikusan üldözték a vallást. Egészen a Szovjetunió megtámadásáig, amikor Sztálin az egyházat is segítségül hívta a Hitlerrel szemben vívott élet-halál harcban.
