A fő kérdés nem is ez. Fontosabb, hogy mit kezd az elnök az erős felhatalmazással. Mert az orosz gazdaság teljesítménye és a globális ambíciók közötti különbség továbbra is óriási, az elsöprő győzelemtől függetlenül a rendszert számtalan ellentmondás feszíti, és a külső helyzet sem túl jó a szembenállás súlyosbodása miatt. Mi sem mutatja ezt jobban, mint a Putyin újraválasztását követő, ellenséges érzelmekkel vegyes visszafogottság. Donald Trump annak ellenére hívta fel végül orosz kollégáját, hogy erről a hidegháború szellemében az amerikai külpolitika gurui teljes erővel igyekeztek őt lebeszélni. A lengyel elnököt nem kellett győzködni, Andrzej Duda demonstratív udvariatlansággal kérkedett azzal, hogy nem gratulál. Visszafogott volt Angela Merkel is, ahogy a nemsokára Oroszországba látogató Emmanuel Macron is – biztos, ami biztos – fűzött néhány kioktató megjegyzést a gratulációhoz.
Ebben a helyzetben kell eldöntenie Putyinnak, hogy merre fordítja Oroszország hajóját. A gazdasági reformok felgyorsítása, a politikai rendszer rugalmasabbá tétele, azaz az ország versenyképességének javítása elkerülhetetlen. Annak ellenére, hogy Oroszország méreteit nézve ez nem egyszerű kihívás. Főképp a jelenlegi feszült nemzetközi környezetben. Tisztában van ezzel Putyin is, aki a modern rakéták demonstratív közszemlére tételével mindenekelőtt tárgyalásra hívta Amerikát. Olyan stílusban, hogy Washingtonban is értsék. Európa és Oroszország mindenképpen nyerne azzal, ha csendesedne a hidegháborús kardcsörtetés. A Nyugat is nagyobb hatással lehetne Oroszországra, ha nem lenne ilyen ellenséges a viszony. Kérdés, hogy beleillik-e ez a logika a liberális világrendbe integrálódni nem akarók feltartóztatására fókuszáló héják gondolkodásába.
