A nemzetközi szankciókra és a csökkenő nyersanyagárakra adott helyes szakpolitikai válaszintézkedésekkel indokolta a Standard & Poor’s nemzetközi hitelminősítő cég a döntését, miszerint a napokban visszaemelte Oroszország államadósság-besorolását a befektetésre ajánlott kategóriába. A hír hallatára a vezető orosz tőzsdeindex megugrott és történelmi rekordot ért el, de szárnyra kapott a rubel is. De más jelek is arra utalnak, hogy nő a bizalom: a 2016-os 11 százalékos csökkenés után tavaly 12,5 százalékkal nőtt, az idén pedig további 11 százalékkal emelkedhet az autóeladások száma. A nagy állami vállalatok is kimondottan jól érzik magukat, s bár az új technológiákat tekintve érzékenyen érintik az országot a nyugati szankciók, a gazdaság összességében állja a sarat.
Az orosz gazdaság tehát egyre ütésállóbb, pedig 2014 és 2016 között kettős csapás érte. Az olaj ára a hordónkénti 108-ról 30 dollárra zuhant, a szankciók pedig ugyancsak megnehezítették a cégek, a bankok és a kormány számára a finanszírozást. A lakosság jövedelme folyamatosan csökkent, s a gazdaság is csak tavaly lábalt ki a recesszióból. Ám most erősebb, mint valaha, legalábbis a Financial Times brit napilap szerint. A vállalatok és a bankok ugyanis most jóval kevésbé függnek a külföldi hitelezőktől, mint korábban. Egyes ágazatok pedig, kiváltképp a mezőgazdaság, az importkiváltás kényszerétől hajtva szárnyalnak, miközben az infláció visszaesett két százalékra. Szakértők szerint tehát jól vizsgázott a válságkezelés, a központi bank a nehéz időkben okosan elengedte a rubel árfolyamát, míg minden hordónyi olaj eladása után a kapott jövedelem 40 dollár feletti része kötelezően a nemzeti jóléti alapba kerül.
Ezeket az eredményeket Deák András, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének Oroszország-szakértője is elismeri. Úgy látja, a gazdaság valóban elkezdett konszolidálódni, de szerinte ez – főleg a külföldi befektetők elfordulása miatt – nyomokban sem emlékeztet a 2014 előtti dinamikus növekedésre. Igaz, az évek során érezhetően javult a külső sokkokra adott válasz: 2009-ben még nyolc százalékkal zuhant a gazdasági növekedés a nemzetközi válság hatására, 2014 után azonban már ötszázalékos visszaeséssel megúszták. Ugyanakkor a gazdaság nagy ütemű növekedésére – amelyet a tegnapi elnökválasztáson magát újra megmérető Vlagyimir Putyin elnök előszeretettel emleget – a szakértő nem számít. – A bruttó hazai termék (GDP) növekedése a következő években legfeljebb kétszázalékos lehet, ami azt jelenti, hogy egy esetleges világgazdasági válságot Oroszország még túl tudna élni – fogalmazott lapunknak Deák. Az oly sokat emlegetett reformokból azonban szerinte aligha lesz valami. – Mindenekelőtt azért nem, mert nincsen reformkényszer: az ilyen intézkedések politikai értelemben áldozatokat követelnek, miközben rövid távon nem adnak igazán nagy lendületet – fejtegette az elemző. Deák András rámutatott arra is, hogy az 1991 óta tartó gazdasági és főképp kereskedelmi liberalizáció véget ért, helyette az importkiváltás, az önellátás, a protekcionizmus egyfajta könnyített formája határozza meg a mai gazdaságpolitikai trendeket. Az elemző bizonyos szektorális reformokat nem zár ki, ám többről nem lehet szó. Folytatódik eközben – elsősorban energetikai téren – a kelet felé fordulás.
Nem egészen így látja a helyzetet Jaroszlav Liszovolik. Az orosz elemző szerint Oroszország nem tehet mást, mint hogy a vezető gazdasági hatalmak nyomába ered, annak ellenére, hogy a technikai fejlesztésben és a befektetésekben nem számíthat a Nyugatra. A kiábránduláson azonban már túl van az ország, így saját erejére, az elmúlt évtizedek eredményeire támaszkodva igyekszik felgyorsítani a modernizációt. Ez a közgazdász szerint nem egyenes vonalú fejlődés lesz, helyette Moszkva inkább a modernizáció úgynevezett rövid útjait választja. Ilyen például a hatalom által manapság favorizált digitalizáció erőltetése. A szakértő az előrelépés szempontjából kulcskérdésnek nevezi az infrastruktúra fejlesztését. Mint megjegyzi, a munkaerőt tekintve hosszú távon is demográfiai gondokkal kell számolni, ami jelentős részben magyarázza a növekedés alacsony tempóját is. A problémák kapcsán felhívja a figyelmet arra is, hogy a termelékenység minden évben lassabban nőtt, mint a bérek. Így aligha csökkenthető a lemaradás a Nyugattól.
