A Beatles legidősebb tagja Richard Starkey néven született, a Ringo Starr művésznevet az ujjain előszeretettel viselt gyűrűkről (angolul ring) kapta. Gyermekkorának nagy részét különböző betegségek miatt otthon töltötte, a rádióból szóló zenére kezdett dobolgatni. A Liverpoolban igen kedvelt Rory Storm and the Hurricanes együttesből 1962. augusztus 16-án igazolt át a Beatlesbe Pete Best helyére, s bár a rajongók ellenszenvvel fogadták, hamar megszerették a mindig vidám dobost. Ringo két héttel később már a Beatles első kislemezének felvételén játszott – volna, de annyira lámpalázas volt, hogy egy stúdiózenésznek kellett beugrania a helyére.
Ringo rendkívül megbízható dobolásával járult hozzá a Beatles minden képzeletet felülmúló sikeréhez, John Lennon és Paul McCartney minden lemezen legalább egy dalban a vokált is átengedte neki. Jellegzetes hangja hallható például a Yellow Submarine vagy a With a Little Help from My Friends című dalban, s két számot – Don't Pass Me By és az Octopus's Garden – szerzőként is jegyzett. Ő maga olykor kétségbe vonta képességeit, holott a szakma legnagyobbjai nyilatkoztak elismeréssel teljesítményéről, Lennon például halála előtt nem sokkal azt mondta: „Nem tudom, mihez kezdtünk volna nélküle. Van benne valami szikra, valami olyan, amit nem lehet megfogalmazni. Nélkülünk is megállta volna a helyét.”
A Beatles 1970-es felbomlása után Sentimental Journey címmel adta ki első szólólemezét, amelyen a rockkorszak előtti dalokat dolgozott fel, a következővel (Beaucoups of Blues) a country területére ruccant át. A Beatles tagjaival jó viszonyban maradt, 1973-ban megjelent Ringo című albumán a másik három gombafejű is közreműködött, igaz, Lennon, McCartney és George Harrison együtt egyik dalban sem hallható. Ringo hét egymást követő évben szerepelt az angol és az amerikai listák első tíz helyezettje között olyan számokkal, mint az It Don't Come Easy, a Back Off Boogaloo, a Photograph, a You're Sixteen. Örömmel működött közre a volt Beatles-tagok felvételein, Sir Paul McCartney albumainak munkálataiban manapság is részt vesz. Ringo huszadik stúdiólemeze tavaly jelent meg What's My Name címmel. Ezen szerepel John Lennon egyik utolsó száma, a Grow Old With Me feldolgozása, amelyen McCartney vokálozik és a hangszerelésbe George Harrison Here Comes The Sun című dalának motívumait is becsempészték.