
Így óvhatja meg a kertjét a kártevőktől, mutatjuk a titkot
A körömvirág élénk színével üde színfoltja minden kertnek, ágyásnak.
Az idei IFA kiállítás nem sikerült olyan izgalmasra, illetve mobilok sem igazán vannak a rendezvényen, a zömében olcsó androidos tabletekről szól. Ilyeneket a TCL is vitt magával, de a gyártónak van új okosórája, vezeték nélküli fülhallgatója és egy további nagy érdekessége, az NXTPAPER.
Ez egy 2 évnyi fejlesztés eredményeként bemutatott szembarát kijelző, ami az e-papír és az E Ink babérjaira tör.
A Német TÜV Rheinland is hitelesítette már többek között a képernyőt, ami gyakorlatilag alig bocsát ki kékfényt, sőt, egyáltalán fényt.
Ugyanis az ultrareflektív képernyő a természetes fényt használja fel a megjelenítéshez, így nem terheli a szemeket, és ez a panel az e-papírral szemben állítólag mozgó és gyors tartalmakhoz, videókhoz is ideális.
Az e-papírnál 25 százalékkal kontrasztosabb, az LCD-nél 36 százalékkal laposabb és 65 százalékkal energiatakarékosabb az NXTPAPER, amiről viszont nem tudni, hogy mikor mutatkozhat be élesben a piacon.
A körömvirág élénk színével üde színfoltja minden kertnek, ágyásnak.
Nem csak virágokkal készülhetünk anyák napjára: a saját készítésű finomságoknak biztosan minden édesanya örülni fog.
A szódabikarbóna a háztartási szerek királya. Ez a filléres fehér por ugyanis szinte mindenre jó.
Az egyik népszerű gyümölcs rendszeres fogyasztása hatékonyabb lehet a magas vérnyomás ellen, mint a sóbevitel csökkentése.
Fidesz-szóvivő a Zelenszkij-Magyar Péter összjátékról: a brüsszeli báb elvégezte az első feladatát
Magyar Péter ősz szakállú hódolója borította a bilit
Végre megtette Szabó Zsófi, amire mindenki várt: ledobta a textilt
Szétzúzhatja a nyugati fölényt: brutális új technológia jöhet a navigációban
Így lesz tökéletes az eperlekvár: tippek, trükkök és egy tuti recept
Brutális robbanás rázta meg Moszkvát – lakások gyulladtak ki, két ember megsérült
Hunyadi-sorozat: teljesen kiborultak a románok, Nándorfehérvárig mentek gyalázkodni
F1, Miami Nagydíj, verseny
Hiánypótló könyv született a tragikus sorsú magyar gitárzseniről
Sokk a Bundesligában, Müller vérző fejjel esett össze, ponyvával takarták el
Dunaújvárosban forgat a Trónok harca sztárja
Kuncze Gábor hatalmas öngólt lőtt, Magyar Péter foghatja a fejét
A körömvirág élénk színével üde színfoltja minden kertnek, ágyásnak.
Nem csak virágokkal készülhetünk anyák napjára: a saját készítésű finomságoknak biztosan minden édesanya örülni fog.
A szódabikarbóna a háztartási szerek királya. Ez a filléres fehér por ugyanis szinte mindenre jó.
Az egyik népszerű gyümölcs rendszeres fogyasztása hatékonyabb lehet a magas vérnyomás ellen, mint a sóbevitel csökkentése.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.