
Így óvhatja meg a kertjét a kártevőktől, mutatjuk a titkot
A körömvirág élénk színével üde színfoltja minden kertnek, ágyásnak.
A világ 93 országának legjobb ezerötszáz egyetemét rangsoroló listára a Pécsi Tudományegyetem (PTE), a Semmelweis Egyetem (SE) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) is felkerült az eredményei alapján.
A Times Higher Education rangsorában szerepel az 401–500. hely között a Semmelweis Egyetem, míg a 601–-800. hely közé rangsorolták az Eötvös Loránd Tudományegyetemet és a Pécsi Tudományegyetemet. Ez a PTE esetében tavalyhoz képest egykategóriányi előrelépést jelent – tájékoztatta az egyetem az Origót szerdán.
A világrangsor öt fő terület mutatói alapján méri az intézményeket: oktatási környezet, kutatás, idézettség, ipari bevételek és nemzetközi orientáció.
Ez az eredmény tehát egy igen komplex mérőszám, amelynek alakulásában minden bizonnyal szerepe van a tudományos teljesítmények utóbbi években mutatott erősödésének is.
– A Pécsi Tudományegyetem fontos stratégiai célkitűzése, hogy a nemzetközi rangsorokban is előre lépjünk – hangsúlyozta Miseta Attila rektor az eredmény alapján. – Ebben a járványügyi helyzetben ennek talán még nagyobb jelentősége van, mivel még élesebb a verseny a külföldi hallgatókért. Hozzátette: arra is komoly hangsúlyt fektetnek, hogy a magas színvonalú oktatással párhuzamosan az infrastruktúra is fejlődjön; ennek már kézzelfogható eredménye a Modern városok program több elkészült vagy hamarosan elkészülő beruházása.
A teljes rangsor ide kattintva érhető el.
A körömvirág élénk színével üde színfoltja minden kertnek, ágyásnak.
Nem csak virágokkal készülhetünk anyák napjára: a saját készítésű finomságoknak biztosan minden édesanya örülni fog.
A szódabikarbóna a háztartási szerek királya. Ez a filléres fehér por ugyanis szinte mindenre jó.
Az egyik népszerű gyümölcs rendszeres fogyasztása hatékonyabb lehet a magas vérnyomás ellen, mint a sóbevitel csökkentése.
Botrány Debrecenben: szivárványos zászlót tűztek ki a városházára
Kuncze Gábor hatalmas öngólt lőtt, Magyar Péter foghatja a fejét
Ők lehetnek Ferenc pápa utódai - a legesélyesebb jelöltek - képgaléria
Aranyáron kínált hekk az Öreg-tónál: a balatoni büféseknek is pirulna az arca
Óriási a feszültség a Nagy Duettben, egy páros nem érkezett meg
A hűtőket is betiltaná az Európai Bizottság
Újra posztolt Novák Katalin, a lemondása óta először szólalt meg
Tímár Krisztián: Ilyen egyéni hibák nem férnek bele az NB I-ben
Íme a móri mészáros, ez az utolsó megszólalása + videó
A Paks már a Fehérvár elleni meccs előtt szenzációs bejelentést tett
Dunaújvárosban forgat a Trónok harca sztárja
Magyar Péter ősz szakállú hódolója borította a bilit
A körömvirág élénk színével üde színfoltja minden kertnek, ágyásnak.
Nem csak virágokkal készülhetünk anyák napjára: a saját készítésű finomságoknak biztosan minden édesanya örülni fog.
A szódabikarbóna a háztartási szerek királya. Ez a filléres fehér por ugyanis szinte mindenre jó.
Az egyik népszerű gyümölcs rendszeres fogyasztása hatékonyabb lehet a magas vérnyomás ellen, mint a sóbevitel csökkentése.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.