A PDProtect-et egy londoni anyuka alapította, aki a Telegraphnak elmondta, nem tudta figyelmen kívül hagyni a jelenséget, hiszen valakinek a gyerekeiről van szó. Az India néven megszólaló nő beszélt a dologról az Instagrammal is, mert sok, a csoportjuk által követett oldalon jelent meg a sajt és a pizza jel együtt.
A közösségi oldal biztonságért felelős vezetője, Vaishnavi J. elmondta, hogy az Instagram mindent megtesz azért, hogy leszedjék az ilyen képeket, amelyek a gyerekeket veszélyeztetik. Az is kiderült, hogy az Instagram együtt dolgozott Indiával annak érdekében, hogy eltávolítsák a nő és csapata által azonosított, több ezer fiókot.
Az ügyben megszólalt a Twitter is, amely szintén a pedofilok melegágya, és ahol számos olyan fiókot lehet találni, amelyet pedofilok működtetnek. A közösségi oldal szerint zéró-tolerancia van náluk az olyan tartalmakkal szemben, amelyek a gyerekek szexuális kizsákmányolását mutatják, ez ellen aktívan harcolnak is.
Ugyanakkor érdekes tény az, hogy a Twitter szabályzata szerint a felhasználók megbeszélhetik egymással a kiskorúakhoz való vonzódásukat. Ráadásul meztelen képeket is megoszthatnak gyerekekről, ha az nem szexuális helyzetben ábrázolja őket.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!