A témában kutató tudósok egyike, Germain Tobar, az ausztrál Queenslandi Egyetem fizikusa úgy véli, választ talált erre a paradoxonra.
Miután lefuttatott néhány számítást, Germain arra a következtetésre jutott, hogy a téridő folytonosság végül is kijavítja önmagát, hogy ne forduljon elő semmilyen potenciális paradoxon.
A számítások alapján az derült ki, hogy az idővonal görbülései – az idővonal hajlásait már Einstein megjövendölte – elég közel futnak egymáshoz ahhoz, hogy az univerzum szinte észrevehetetlenül változzon csak meg.

Azonban Einstein általános relativitáselmélete, amely megjósolja az időhurkok vagy időutazások létét – ahol egy esemény egyszerre lehet a múltban és a jövőben – elméletileg a feje tetejére fordítja a dinamika tanulmányozását. A jelenlegi tudományos ismereteink azonban azt mondják, a két elmélet nem lehet igaz egyszerre – közölte a tudós.
Fizikusként az univerzumot a legalapvetőbb törvények alapján akarjuk megérteni, és engem évek óta zavarba ejtenek, miként keretezik Einstein predikciói a dinamika tudományát – mondja Tobar. – Folyton azon tűnődőm, vajon matematikailag lehetséges-e az időutazás.
Dr. Fabio Costa – a témában érdekelt tudósok egyike, Tobar munkatársa – azt mondja, hogy a matematika mindenre választ ad.

Vegyük például azt az esetet, hogy azért utazunk vissza az időben, hogy megakadályozzuk a legelső páciens megfertőződését a Covid-19 vírussal. Ha azonban ez megtörténik, akkor ez törli azt az indokot, hogy visszamenjünk az időben és meggátoljuk a pandémiát, mielőtt kitörne – teszi hozzá az ausztrál fizikus.
Nem számít, mit teszünk, a lényegi események újrakalibrálják magukat körülöttünk. Ez azt jelenti, hogy – a cselekedeteinktől függetlenül – a pandémia be fog következni, megadva a motivációt fiatalabb énünknek, hogy visszamenjünk és megállítsuk. Bármennyi paradoxont is hoznánk létre, az események mindig kiigazítják önmagukat, hogy elkerüljenek bármilyen összeférhetetlenséget. Így logikailag lehetséges bármilyen időutazás szabad akarattal és mégis kiküszöbölve bármilyen paradoxont – zárja eszmefuttatását Tobar.
A teljes cikket az alábbi linkre kattintva érheti el.