
Kiderült a tökéletes nokedli titka
A nokedli, vagy ahogy felénk hívják, galuska elkészítése alapvetően nem egy bonyolult folyamat, csak néhány apróságra oda kell figyelni.
– A téli sportok, a korcsolyázás, fakutyázás és a jégvitorlázás nagyon népszerűek voltak Keszthelyen. A múlt századi balatoni jégünnepélyek azonban az időjárás szeszélyeinek voltak kitéve, sosem lehetett előre tudni, hogy a hetekig tartó készülődést követően a kitűzött napon valóban rá lehet-e majd menni a jégre, vagy az két-három melegebb nap miatt megolvad, vizes és balesetveszélyes lesz – avatta be LikeBalaton.hu munkatársát a jégünnepélyek titkaiba Iski Szilvia, a Helikon Kastélymúzeum történésze.
A XX. század elején a Csónakázó és Korcsolyázó Egylet jelölte ki a jégpályát és szervezte a jégünnepélyeket Keszthelyen, még Budapestről is hívtak korcsolyásokat, fakutyásokat, sőt, ródli versenyt is hirdettek.
A mai keszthelyi Fő téren, az akkori Andrássy téren egy bódéban kék-fehér zászlóval jelezték, ha korcsolyásra alkalmas jég képződött a Balatonon. Így elég volt csak a városban korzózni, hogy megtudják az emberek, mikor érdemes lesétálni a partra.
A Festetics hölgyek, főleg a fiatal lányok előszeretettel vettek részt a jégünnepélyeken, leginkább fővédnökséget vállaltak, de van néhány írásos emlék, ami bizonyítja, hogy nem féltek a téli sportoktól sem.
1918. januárjában a Balatont vastag jégpáncél borította, Festetics Ella kisasszony is felcsatolta a korcsolyáját és a tömegben siklott.
A lányokra ebben az időben természetesen gardedámok vigyáztak, ők azonban nem tudtak korcsolyázni, egy fűtött helyről figyelték a jégpályán csúszó párokat, így egy-egy kézcsókot nem tudtak megakadályozni.
– 1938. farsangján veszi el Bécsben Festetics III. György Maria Haugwitzot. Ő egy nagyon modern nő, amikor ideköltözik Keszthelyre, részt vesz a város életében, ünnepségekre jár, sportol, télen szívesen korcsolyázik.
– 1940-ben egy fantasztikus hangulatú jégünnepélyről ad hírt a a Keszthely és Vidéke január 20-án.
A gimnázium vízi sporttelepén rendezték meg az ünnepséget, amin Festetics III. Györgyné nem csak fővédnök volt, hanem díjakat is átadott, de érdeklődve figyelte a sportolókat is.
„Különösen érdekelte a jéghoki, mert ez kedvelt játéka, sokszor volt kapus, most is szakszerűen figyelte a VIII. osztályos kapus ügyes védéseit.”
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Sissi is a keszthelyi Festeticsekkel bálozott
Mindenfelé igazgyöngy, gyémánt, brilliant, selyem és bársony, a keszthelyi Festetics család pesti palotája a korabeli arisztokrácia egyik kedvenc báli helyszíne volt. Ismerje meg a történelemkönyvek szereplőinek a szórakoztatóbb oldalát a Szabad Föld cikkéből.
Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.
A nokedli, vagy ahogy felénk hívják, galuska elkészítése alapvetően nem egy bonyolult folyamat, csak néhány apróságra oda kell figyelni.
Az nagyon jó, ha mindig van a fagyasztóban némi tőkehús, arra az esetre, hogy legyen mit előkapni, ha csak gyorsan összedobnánk valami finomat.
Mivel a tojás rengeteg értékes tápanyagot tartalmaz, ezért különösen egészséges a rendszeres fogyasztása.
A sajtfogyasztással kapcsolatban nemcsak hogy megoszlanak a vélemények, de gyakran teljesen ellentétes álláspontok kerülnek szembe egymással.
Hiába titkolták, kiderült Gyurcsány Ferenc döntésének oka
Havas Henrik örül, hogy nem Erdő Péter lett a pápa
„Kár érte, fantasztikus játékos” – eldőlt Kerkez Milos sorsa
Becsődölt a nagy gyár Magyarország közelében: most kiderült, világhírű japán cégóriás vásárolta fel – örülhetnek a románok
Az illat, amit gyűlöl a poloska: ez a növény örökre elűzi az otthonodból
Olyan fricskát adott a hazánkat támadó országoknak Szijjártó, hogy abból nem térnek magukhoz egyhamar
Súlyos balhé: egymással üvöltözött a Fradi edzője és játékosa + videó
Legyőzte a tizenegyest hibázó DVSC-t, továbbra is az aranycsata részese a Puskás Akadémia
Kiderült ki a Fenyő-gyilkosság másik áldozata
Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról
Elképesztő videón, ahogy a TEK elfogja a feltételezett ukrán kémet
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
A nokedli, vagy ahogy felénk hívják, galuska elkészítése alapvetően nem egy bonyolult folyamat, csak néhány apróságra oda kell figyelni.
Az nagyon jó, ha mindig van a fagyasztóban némi tőkehús, arra az esetre, hogy legyen mit előkapni, ha csak gyorsan összedobnánk valami finomat.
Mivel a tojás rengeteg értékes tápanyagot tartalmaz, ezért különösen egészséges a rendszeres fogyasztása.
A sajtfogyasztással kapcsolatban nemcsak hogy megoszlanak a vélemények, de gyakran teljesen ellentétes álláspontok kerülnek szembe egymással.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.