Az orron át adható, nanorészecskéket alkalmazó orrspray felerősíti a szervezet influenzavírus-fertőzéssel szemben adott immunválaszát, és széles körű védelmet nyújt a kórokozó különböző törzseivel szemben – hangoztatják a Georgia State University Orvosbiológiai Tudományos Intézetének kutatói.
A szezonálisan visszatérő influenzajárványok, illetve az új törzsek által okozott, időről időre fellángoló influenza-világjárványok még a COVID árnyékában is a legjelentősebb közegészségügyi fenyegetések közé tartoznak. A most használatos influenzaoltások csak egyes törzsek ellen nyújtanak fajlagos védelmet, és nem igazán hatékonyak a többi törzzsel szemben. Ezért a világ régóta várja a széles körű védelmet kínáló influenzaoltás kifejlesztését.
Az orron keresztüli immunizálás ígéretes stratégia az influenzához hasonló fertőző légúti betegségek kivédésében.
valójában a légúti fertőzések esetében az orron át adott vakcina még hatékonyabb is lehet az izomba adottnál, mivel abban a nyálkahártyában épít ki immunválaszt, amely a vírus belépési pontja a szervezetbe, s így már rögtön az első lépésnél elejét veheti a fertőződésnek.
Természetesen a helyi immunválaszon túlmenően az intranazális, vagyis az orron át adott vakcina is ugyanúgy kiépíti az egész szervezetre kiterjedő immunvédelmet.
Az elölt vírusokon alapuló oltásokkal kapcsolatos biztonsági aggályokat kiküszöbölhetjük, illetve az ilyen típusú vakcinák hosszadalmas gyártási folyamatát lerövidíthetjük olyan intranazális vakcinákkal, amelyek a vírus helyett csak annak egyes rekombinánsan előállított fehérjéit vagy fehérjetöredékeit tartalmazza. A rekombináns fehérjék és peptidek viszont önmagukban adva nem igazán jók az erős immunválasz kiváltásában, így ezeket olyan segédanyagokkal, úgynevezett adjuvánsokkal kell kombinálni, amelyek felerősítik a beadott antigénekkel (kórokozó eredetű molekuláris mintázatokkal) szemben adott immunválaszt. Az intranazális influenzaoltások kidolgozásának jelen pillanatban a nyálkahártyán át megfelelően működő adjuvánsok hiánya jelenti a fő akadályát.
A Proceedings of the National Academy of Sciences szakfolyóiratban most közzétett vizsgálat során a Georgia State University kutatói
olyan intranazális vakcinát fejlesztettek ki, amely antigénként a vírus rekombinánsan kifejezett hemagglutinin fehérjéjét tartalmazza.
A hemagglutinin az influenzavírusok egyik meghatározó jelentőségű felszíni fehérjéje, amely elengedhetetlen a vírus fertőzőképességéhez. Emellett megalkottak egy olyan kétdimenziós nanoanyagot – egész pontosan polietiléniminnel funkcionalizált grafénoxid nanorészecskéket –, amely erőteljes adjuváns hatást mutatott az intranazálisan bejuttatott antigénekkel kombinálva.