Nem akármilyen szolgálatot tehet szervezetünknek a kávé fogyasztása

A kávé fogyasztása csökkenti a krónikus májbetegségek kialakulásának kockázatát – állapították meg brit kutatók, akik a BMC Public Health orvosi folyóiratban publikálták tanulmányukat.

2021. 06. 23. 21:40
A kávé előnyös hatásai napi három-négy csésze fogyasztása esetén a legoptimálisabbak Forrás: Pixabay
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Southamptoni és az Edinburghi Egyetem szakemberei szerint bármilyen típusú kávé fogyasztása összefüggésbe hozható a krónikus májbetegség kialakulásának, a májbetegséggel kapcsolatos halálozásnak a csökkent kockázatával azokhoz képest, akik nem fogyasztanak kávét. A kávé előnyös hatásai napi három-négy csésze fogyasztása esetén a legoptimálisabbak.

A tanulmány szerzői a brit Biobankban szereplő 495 585 ember adatait vizsgálták meg, akiknek ismertek voltak a kávéfogyasztási szokásai. Átlagosan 10,7 éven keresztül követték őket nyomon, hogy megfigyeljék, kiknél alakul ki krónikus májbetegség vagy májjal kapcsolatos egészségügyi probléma – olvasható az Eurekalert.com portálon.

Az összes résztvevő 78 százaléka (384 818 ember) fogyasztott kávét, míg 22 százalékuk (109 767 ember) nem. A kutatás ideje alatt a résztvevők közül 3600 embernél alakult ki krónikus májbetegség és közülük 301-en hunytak el. Továbbá 5439 személynél alakult ki krónikus májbetegség vagy zsírmáj (szetatózis), és 184 esetben alakult ki a leggyakoribb daganatos májbetegség, a hepatocelluláris carcioma.

A kávét nem fogyasztókhoz képest a kávéfogyasztóknál 21 százalékkal kevesebb volt a krónikus májbetegség, 20 százalékkal a krónikus vagy zsírmájbetegség és 49 százalékkal alacsonyabb a krónikus májbetegség miatti halálozás kockázata. A legnagyobb előny abban a csoportban mutatkozott, amely őrölt kávét ivott. Az őrölt kávé nagy mennyiségben tartalmaz kahveol- és a kafesztolmolekulákat, amelyekről állatokban kimutatták, hogy jótékonyan védenek a krónikus májbetegségek ellen.

A kávé fogyasztása csökkenti a krónikus májbetegségek kialakulásának kockázatát
Fotó: Pixabay

Az instant kávéban ugyan kevesebb kahveol és kafesztol van, de fogyasztóinál szintén megállapították, hogy csökkenthette a májbetegség kialakulásának kockázatát. A kockázat csökkenése kisebb volt ugyan, mint az őrölt kávét fogyasztók esetében, de a kutatás eredményei arra utalnak, hogy esetleg a kávé más összetevői, azok potenciális kombinációja is előnyös lehet a májbetegség kialakulása ellen.

A tanulmány vezető szerzője, Oliver Kennedy kiemelte, hogy a kávé széles körben hozzáférhető, és a tanulmányban megállapított kedvező hatása azt jelenti, hogy potenciálisan felhasználható lehet a májbetegségek kialakulásának megelőzésében. Ez különösen a szegényebb országokban lenne értékes, ahol nehezebben férnek hozzá az emberek az egészségügyi ellátáshoz, és ahol sok áldozatuk van a krónikus májbetegségeknek.

A kutatók ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a tanulmányban vizsgált résztvevők zömmel fehérek voltak, és jobb anyagi körülmények között éltek, ezért más országokra és populációkra nehéz általánosítani a kutatás megállapításait.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.