Mit üzen nekünk 977 év távlatából a ménfői csata?

1044. július 5-én, 977 évvel ezelőtt sorsdöntő csata zajlott Magyarországon.

Nem így történt.

Péter semmibe vette az országot, szabad prédának tekintette azt, saját embereit emelte hatalomba és felélte az ország javait. Nemhogy nem követte az István által kijelölt országépítő utat, hanem egyenesen szembement azzal. Nem csoda tehát, hogy az ország lakossága és nemesei is fellázadtak ellene és az ország irányítására akkor egyedüliként alkalmas Aba Sámuelt emelték trónra, aki néhány nap alatt el is űzte Pétert és embereit az országból.

De ki volt Aba Sámuel? Miért ő lett a választott király?

Aba Sámuel István korában az ország második legnagyobb hatalmú nemzetségének az Abáknak a nemzetségfője volt. Géza fejedelem hozzáadta egyetlen Magyarországon kiházasított lányát, Istvánnak pedig közvetlen helyettese, palotaispánja és persze közeli rokona, sógora is volt (a palotaispán a későbbi nádor tisztség elődje). Sámuel nem volt Árpád-házi leszármazott, de eredetét csakúgy, mint az Árpád-dinasztia, a magyarok első királyához, Attila királyhoz vezette vissza (a magyar krónikák tanulsága szerint), így a trónra ugyanúgy jogosult volt, mint az Árpád-házi királyaink. Címere is ugyanúgy a turul volt, mint Attilának vagy Szent Istvánig az Árpád-házi fejedelmeknek, csak az Aba nemzetségnél ez meg is maradt, turulos címerüket egészen a XV. századig használják, sőt az Aba nembeliek sokáig töltenek be a királyi udvarban vezető tisztségeket még az Anjou-korban is.

Egyszóval Aba Sámuel volt a megfelelő választás Orseoló Péter helyett, rövid uralkodása alatt helyre is állította a Szent István-i rendet az országban, több templomot és monostort alapított, törekedett a Szent István-i törvények helyreállításra és annak ellenére, hogy a III. Henrik bábjaként regnáló IX. Gergely pápa 1044-ben még ki is átkozza, az ország főpapsága mégis vele tartott. III. Henrik 1042-ben, 1043-ban és 1044-ben is megtámadja az országot, de Sámuel mindvégig ellenáll az európai haderőnek. 1042-ben és 1043-ban győztes csatákat vív, visszaszorítja a kor legnagyobb hadseregét a német-római haderőt.

De akkor miért bukik el 1044-ben a választott magyar király?

Erre egyszerű a válasz: Sámuel túl gyorsan akarta véghez vinni terveit, nem tartotta az arany középutat. Miután sikerült helyreállítani a Szent István-i rendet az országban, váratlan döntésre szánta el magát. Vissza akarta állítani a honfoglaló szabad magyar nemesség jogait is, többek között az adómentességet is. És a jelentős adóbevétel-kiesést a főnemesség és az egyház megadóztatásával akarta pótolni. Ez a döntés vezetett a végzetéhez. A ménfői csatában, a harmadik Henrik ellen vívott csatában alulmaradt a király azért, mert a főnemesség egy része elárulta. Sámuel már győzelemre állt, mikor a magyar nemesség egy része egyszerűen földre dobta zászlóit és lándzsáit és elvonult a hadszíntérről – ez fordította meg a csata kimenetelét –, így a németek győztek, a menekülő Aba Sámuelt pedig Debrő mellett megölték. Ezután előbb Debrő altemplomában, majd később Saár (Abasár) monostorában újra eltemették.

Mit üzen tehát nekünk, magyaroknak a ménfői csata?

Azt, hogy a magyarok érdekeiért kiállni kötelességünk! Ha Aba Sámuel nem küzd a német Henrik ellen, akkor talán nem is lenne ma már országunk neve Magyarország. Ha nem mutatja meg, hogy le lehet győzni a Nyugatot és egyenrangú félként lehet kezelni a világhatalmakat is, akkor talán nem hívják haza a Vazul fiakat és nem uralkodik még 250 évig az Árpád-ház.

A tanulság tehát az, hogy a magyar földért, a Kárpát-medencéért küzdeni kötelességünk, az elmúlt ezer évben megtettük, tegyük meg hát a következő ezer évben is, mutasson példát nekünk Aba Sámuel, akit csak árulás révén győzött le III. Henrik, aki még azon évben hűbéresévé is tette országunkat. De két év múlva újra lerázták az igát nemeseink és újra magyar királyt választottak. I. Andrást, a megvakított (Árpád-házi) Vazul fia személyében. Vazul a későbbi lovagkirály, Szent László nagyapja.

A szerző Makoldi Miklós igazgató, Magyarságkutató Intézet, Régészeti Kutatóközpont

Az eredeti cikket a Magyarságkutató Intézet honlapján olvashatják!