Igazi mérföldkőnek számít a szingapúri óriáspanda születése

Először született óriáspanda Szingapúrban szombaton – jelentette vasárnapi közleményében a Wildlife Reserves Singapore (WRS) állatvédő csoport. Csia Csia első vemhessége és a bocs világra jötte fontos mérföldkő a faj gondozásában.

Forrás: origo.hu2021. 08. 16. 10:52
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 13 éves Kaj Kaj és a 12 éves Csia Csia elsőszülöttje a becslések szerint 200 grammal jött világra, nemét még nem határozták meg. A bocs a WRS River Safari állatparkjában született kínai szakértők segítségével.

Annak ellenére, hogy Csia Csia első alkalommal hozott világra utódot, amint meglátta az újszülöttet, anyai ösztönei azonnal működni kezdtek.

A közlemény hozzátette, hogy az anyaállat és bocsa egyelőre látogatóktól védett kuckóban pihen, hogy idejük legyen a szoptatásra és a kötődés kialakulására.

Csia Csia első vemhessége és a bocs világra jötte fontos mérföldkő a faj gondozásában itt, Szingapúrban– mondta Cseng Ven-haur, a WRS igazgatóhelyettese. – A siker a jó ellátás, a szaporodást segítő tudományág, az asszisztált reprodukció, valamint stábunk és kínai pandaszakértők kitartásának eredménye.

Hozzátette: munkájuk azzal folytatódik, hogy segítenek az újdonsült anyának újszülöttje felnevelésében.

Kaj Kaj és Csia Csia áprilisban mutatták a párzási időszak jeleit, esetükben ez már a hetedik alkalom volt. A WRS állatgondozó csoportja a kínai óriáspanda-védelmi és kutatóközpont (CCRCGP) szakembereivel szoros együttműködésben elkezdték a 2021-es szaporítási terv végrehajtását.

A kínai pandakutatók azt tanácsolták a szingapúri állatorvosoknak, hogy a fogamzási időszak letelte előtt hajtsanak végre mesterséges megtermékenyítést.

A műveletet a WRS vadvédelmi és kutatóközpontjában végezték Kaj Kaj párzási időszak előtt lefagyasztott spermájával. Csia Csia vemhességét később ultrahanggal állapították meg.

Az eredeti cikket ITT érheti el.

Kiemelt kép: Pexels

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.