A Kolkata közelében lévő Szinghbhum kerületből származó kőzetek alapján az első stabil kontinensek, a kratonok 3,3-3,2 milliárd évvel ezelőtt kezdtek el a tengerszint fölé emelkedni.
Az ausztráliai Monash Egyetem kutatója, Priyadarshi Chowdhury, az eredményeket bemutató tanulmány vezető szerzője elmondta, munkatársaival észrevették,
hogy a kőzetnek szárazföldön kellett formálódnia,
mert fodrozódó jelek láthatóak rajta, hasonlóak ahhoz, ahogyan a szél és a hullámok nyomot hagynak a homokos partokon.

Ősi folyami kőzet vezette nyomra a kutatókat
Rájöttünk, hogy ezek ősi folyami kőzetek voltak, amelyek folyókban és torkolatokban formálódtak
— mondta Chowdhury.
A szakember szerint az első kontinensek valószínűleg a lemeztektonika létezése előtt formálódtak.
A lemeztektonika a földtömegek emelkedését hajtó legfőbb erő napjainkban — írja az Origo.
Ma a lemeztektonika kontrollálja az emelkedést. Amikor két kontinentális lemez összeütközik, kialakul a Himalája, az Alpok. Három milliárd éve ez nem így volt
—mondta Chowdhury.
A tudósok elmélete szerint a korai kontinensek 300-400 millió évnyi folyamatos vulkáni aktivitást követően emelkedtek ki a globális óceánból. A Szinghbhum-kraton az idők során felhalmozódott lávából jöhetett létre, a mintegy 50 kilométer mélyre nyúló kéreg megvastagodott, majd úszni kezdett a vízen, mint a jéghegyek.
A teljes cikk ITT érhető el.
Borítókép: Flickr




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!