Eltörlik a mozifilmek cenzúrázását az Egyesült Arab Emírségekben

Az Egyesült Arab Emírségek bejelentette vasárnap, hogy eltörlik a moziban játszott filmek cenzúrázását, helyette korhatárossá teszik őket szükség szerint.

Forrás: MTI2021. 12. 20. 11:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eddig az volt a gyakorlat, hogy a mozifilmekből kivágták azokat a részeket, amelyek az állami médiahatóság szerint sértik a hagyományos iszlám erkölcsöt. 

A hivatal közölte a Twitteren, hogy ezentúl a filmek „nemzetközi” verzióját vetítik, 

de bevezetik annak lehetőségét, hogy bizonyos filmeket csak 21 éven felüliek nézhetnek meg, és a kort szigorúan ellenőrzik.

Az emírségek médiahatósága – hasonlóan más közel-keleti országokéhoz – eddig kivágta a filmekből a meztelenséget, a szexjeleneteket, a homoszexuális kapcsolatot sejtető képeket és más jellegűeket is, ami gyakran megzavarta a film cselekményét.

Az emírségekben a külföldiek aránya kilencszeres a helybeliekhez képest, így az ott élők, dolgozók kultúrájának, vallásának sokszínűsége időnkét éles ellentétben áll az iszlám törvényekkel és hagyományokkal.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.