A Massachusetts állambeli Assumption magánegyetem öt diákja úgy döntött, hogy a Fogjunk ragadozót című tévéshow mintájára pedofilt fognak az interneten, majd megverik vagy ráhívják a rendőrséget a közösségi médiás hírnévért – írja a Dexerto nyomán az Origó.
A 2004–2007 között futott rejtett kamerás valóságshow-ban pedofil szexuális ragadozókat lepleztek le és csaltak tőrbe a készítők. Később ebből is trend lett a TikTokon.
Az Assumption Egyetem diákjai azonban nem vették a fáradságot, hogy egy valódi szexuális ragadozót fogjanak el. Ehelyett a 18 éves Kelsy Brainard találkozót beszélt meg az egyetem területén egy 22 éves idegen férfival, akit a Tinderen ismert meg. A találkozó előtt társaival pedig verbuvált egy körülbelül két tucat főből álló „statiszta” csapatot más hallgatókból, hogy pedofilt lincselő tömegről tudjanak megrendezett videót készíteni a TikTokra.
A találkozón megjelent fiatalembert a tömeg bekerítette, majd szidalmazni és lökdösni kezdték. Ebből sikerült kitörnie és az autójához futott, ahol utolérték és a fejét hozzácsapták a jármű ajtajához, végül sikerült elhajtania.
A verekedés miatt a rendőrség is megjelent, akiknek Kelsy Brainard azt hazudta, hogy egy „ijesztő srác” zaklatta. A biztonsági kamerák felvételeit megvizsgálva a rendőrök nem találtak arra utaló bizonyítékot, hogy a lány félt volna az idegentől, láthatóan az egész incidens során remekül szórakozott. A különféle további videófelvételek átnézése, a tanúk kihallgatása és a bántalmazott fiatalember előkerítése után kiderült, hogy a 18 éves diák megvezette a hatóságokat.
A rendőrök az áldozat és a lány közötti üzenetváltásokat is átnézték, amelyekben semmi jel sem utalt arra, hogy a fiatalember szándékosan fiatalkorú lánnyal próbált volna ismerkedni. A lány 18 évesnek mondta magát a tinderes profilján, Massachusetts-ben 16 év a beleegyezési korhatár.
Az ügy miatt büntetőeljárás indult emberrablás és összeesküvés vádakkal öt egyetemi hallgató és egy fiatalkorú ellen. Ezen túlmenően Kelsy Brainard ellen a szemtanúk megfélemlítését is felhozta az ügyész, az áldozat fejét a kocsi ajtajába belevert Kevin Carrollnak pedig veszélyes fegyverrel elkövetett testi sértésért is felelnie kell.