Különleges égi jelenségre lehettek figyelmesek azok, akik hétfő este az égen pihentették a szemüket, ugyanis egy hatalmas, spirál alakú fényformáció jelent meg az ország több pontján. Utóbb kiderült, a látványos égi spirál azonban nem egy ufó, hanem a SpaceX Falcon 9 rakétájának egyik fokozata okozta – írta meg a Magyar Nemzet korábban.
Kiderült, mi célja lehetett a Magyarország egére fényspirált hozó rakétának
Misszión volt.

Most kiderült az is, hogy a jármű titkos küldetésen járt, amelyet NROL–69 névre kereszteltek – írja a Space.com. A misszió célja azonban titkos, tehát nem igazán lehet tudni, hogy mit keresett, milyen pályát céloz meg, vagy éppen mit szállított a világűrbe a rakéta.
Az viszont teljesen biztos, hogy a SpaceX az amerikai Nemzeti Felderítő Hivatal (NRO) megbízásából hajtotta végre a küldetését. Állítólag ez az a szervezet, amely többek között egy megfigyelőhálózatot akar kiépíteni műholdakból, hogy képeket gyűjtsön az amerikai hírszerzésnek. Hogy erről van-e szó, azt egyelőre senki nem erősítette meg, és nem is cáfolta.
További Mozaik híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Rendőrségi közlés: 3514-en érkeztek Ukrajnából hétfőn
Az ukrán–magyar határszakaszon 3514-en léptek be Magyarországra hétfőn – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-t.

Ha önnek ilyen vércsoportja van, akkor magas az agyvérzés kockázata
Egy új kutatás szerint bizonyos vércsoporttal rendelkezők kitettebbek az agyvérzés veszélyének, már 60 év alatt is.

Borbás Marcsi nagy titkot árult el, erre senki sem gondolt
Egyre népszerűbb hobbi a kertészkedés, sokan kísérleteznek otthon zöldség- és gyümölcstermesztéssel.

Rendőrségi közlés: 3728-an érkeztek Ukrajnából szombaton
Az ukrán-magyar határszakaszon 3728-an léptek be Magyarországra szombaton - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Rendőrségi közlés: 3514-en érkeztek Ukrajnából hétfőn
Az ukrán–magyar határszakaszon 3514-en léptek be Magyarországra hétfőn – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-t.

Ha önnek ilyen vércsoportja van, akkor magas az agyvérzés kockázata
Egy új kutatás szerint bizonyos vércsoporttal rendelkezők kitettebbek az agyvérzés veszélyének, már 60 év alatt is.

Borbás Marcsi nagy titkot árult el, erre senki sem gondolt
Egyre népszerűbb hobbi a kertészkedés, sokan kísérleteznek otthon zöldség- és gyümölcstermesztéssel.

Rendőrségi közlés: 3728-an érkeztek Ukrajnából szombaton
Az ukrán-magyar határszakaszon 3728-an léptek be Magyarországra szombaton - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!