Elsüllyedt hajó roncsait találták meg Szolnokon

A két bőgőshajó maradványára a Tisza alacsony vízállásának köszönhetően bukkantak.

MTI
2015. 09. 28. 21:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kertész Róbert, aki egyben történész is, elmondta: a most felfedezett tárgyi emlékek azért is jelentősek, mert először kerültek elő bőgőshajók Szolnoknál. Az első világháború előtt Szolnokon még több mint 30 fahajót tartottak számon, amelyek a második világégést követően teljesen eltűntek – közölte. A török kori Tisza-híd mellett a város folyami öröksége tehát folyamatosan bővül és egyre színesebb képet mutat – jegyezte meg.A múlt héten elsőként előkerült bőgőshajónak jól látszik a függőleges orrtőkéje, amelynek a hajó nevét adó, nagybőgő nyakára hasonlító, csiga alakú végét már megsemmisítették a jégzajlások. A víz felszíne alatt érzékelhető a fedélzet, továbbá keresztirányban három bordára is felfigyeltek, benne a hajópalánkot rögzítő vasszögekkel – mondta a régész.A hétfő délelőtt talált újabb hajónak a farát azonosították és jól látható az egyetlen fából kifaragott fartőkéhez rögzített kormánylapát maradványa is – fűzte hozzá.Kertész Róbert szólt arról, hogy a hajók dokumentálása megtörtént, további kutatásokat, kormeghatározást fognak végezni. A hajók orr-részén tüntették fel a nevüket, így elképzelhető, hogy ennek is utána tudnak járni. A levéltárban pedig valószínűleg megtalálhatóak azok a hajólevelek, amelyek alapján esetleg kideríthető építésük ideje és egykori tulajdonosuk is – közölte.Hozzátette: utánajárnak a hajókról szóló városi legendák, visszaemlékezések valóságtartalmának is, amelyek közül az egyik például egy 1914/1915-ben elsüllyedt hajóról szól, amelynek eltört a kormánylapátja.Kertész Róbert elmondta: a bőgőshajó a fahajóknak az a változata, amelyeket – főként tölgyfa deszkából – tetővel építettek a hajóácsok, végleges formáját a konstrukció a 18. század második felében nyerte el. A 19. század közepén, a folyami hajózás virágkorában, az általuk szállított legfontosabb magyarországi áru után búzáshajóknak vagy a bálványukra, orrtőkéjükre illesztett és a nagybőgő nyakára emlékeztető csiga alakú díszről bőgőshajónak is nevezték.A régész kitért arra, hogy a tetejes hajók nagyon régi vízi szállítóeszközök a hazai folyamokon, hiszen már a középkorban is jeles hajóépítő helynek számított Szeged, Győr és Baja. A tetejes hajók igazi virágkora azonban a búzakonjunktúrával, a 19. század közepére esett, amikor számtalan ilyen hajó járta a magyarországi folyókat – közölte.Megjegyezte: egy 60 méter hosszú hajóért 60-80 hold jó minőségű föld árát kellett fizetni. A szerencsésebbek a kezdődő kapitalista termelés és áruforgalom idején valóságos „aranyemberekké” váltak, akárcsak Jókai regénybeli hőse, Tímár Mihály – mondta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.