Akik a tűzzel játszottak

Volt, aki a megtorlásoktól véres 1957-es évben is grandiózus emlékművet állított a forradalomnak.

Érdekes volt a tanárok szerepe az emlékezésben. Sokan átugrották ezt a részt a történelemórákon, mások – nem félve a diákok között megbúvó besúgóktól – nyíltan beszéltek a forradalomról.

A rendszer mindenesetre évről évre rettegve várta a forradalom évfordulóját – sok „bajkeverőt” megelőző céllal, mondvacsinált indokokkal be is gyűjtött a rendőrség minden október 23-án, illetve március 15-én.

A szamizdat irodalom, illetve a Szabad Európa Rádió is rendszeresen megemlékezett '56-ról – mondta Tóth –, majd a nyolcvanas években enyhült az állami kontroll, az évtized elejétől az egykori Petőfi-körös Hegedűs B. András szűkebb baráti körben interjúkat készített az események résztvevőivel, 1986-ban titkos lakás-összejövetelen találkoztak az egykori Munkástanács vezetői a demokratikus ellenzékkel. Az irodalmi élet résztvevői sem maradtak némák, alig-alig burkolt célzásokkal teli verseik közül az egyik legismertebb talán Nagy Gáspár Öröknyár: elmúltam 9 éves című, 1983-as verse, amelyben néven nevezendő gyilkosokról, eltemetendő csontokról ír, Nagy Imre monogramja pedig hat alkalommal is el van rejtve a rövid műben.

A magyar emigráció és a nemzetközi kapcsolatokkal bíró ellenzékiek is napirenden tartották a témát; Ronald Reagantől Václav Havelig számos prominens személyt foglalkoztatott a magyarok ügye. A hazai nyilvános főhajtások kezdetei a rendszer végnapjaival estek egybe: 1987. október 23-án és '88 július 16-án, Nagy Imre kivégzésének 30. évfordulóján Budapesten Mécs Imréék szerveztek kisebb tüntetéseket. Utóbbit a rendőrség a Szabadság téren erőszakkal szét is oszlatja – ez volt egyébként az utolsó ilyen rendőri erőszakkal végződő megmozdulás a rendszerváltás előtt – húzta alá a kutató.