Összesen 675 első világháborús térképet őriznek, ebből 103 magyar, 473 német, a többi pedig francia, holland, angol, horvát, olasz nyelvűek – sorolta Samu Botond, a térképtárlat bemutatója. A kiállítás kapcsolódik az Országos Széchenyi Könyvtár nagy kiállításához (Propaganda az első világháborúban) is, bár az főleg a magyar hátország propagandáját mutatja be.
Mint mondta, az első világháborúban szerveződött először igazán központi minisztériumok, irodák hatáskörébe a propaganda és a cenzúra. A számos nemzeti jelleg mellett azért közös, hogy
„mindkét oldal propagandistái igyekeztek az ellenséget dehumanizálni, karikatúrákkal és az ellenség területi követeléseinek eltúlzásával”
Európa újrafelosztása volt az egyik központi kérdés (főleg a britek riogattak előszeretettel a német követelések eltúlzásával, de a franciák is szívesen mutatták saját elképzeléseiket Európa jövőjéről.
A területi újraosztások víziói a hátország elrettentésére, aktivizálására szolgáltak, illetve a még semleges országokban akartak félelmet kelteni, az ellenség területeinek felosztásával pedig az eljövendő világrenddel biztatták a hátországot (az alábbi riogatós térkép nem is sokban különbözik a fentebbi franciától...).
Külön érdekesség volt a holland vízi védművekről és erődökről készült térkép – a vizesárkok sok helyen csak 40 centiméter mélyek voltak, de térképen legalább jól mutattak. Izgalmas – mondta Samu –, hogy bár a német gyarmatbirodalom messze elmaradt az angoltól vagy a franciától, és az itt vívott háborúk is eltörpültek a kontinensen zajló cselekményekhez képest (a legvéresebb a kameruni háború volt a maga négyezer halottjával), az angol propaganda szívesen büszkélkedett el a meghódított hatalmas területekkel.
A karikatúra volt a másik nagy szimbolikus fegyvere a propagandistáknak. Az antant oldalán a németeket előszeretettel ábrázolták hunokként, barbárokként, míg a németek az angolokat pénzéhes, rabszolgatartó kalmárokként, akik az egész világot rabláncon tartják.
Az ellenséges országok jellemzően állatokként jelennek meg a térképeken, sokszor jelen vannak az adott ország szimbólumai, jelszavai is. A semleges országok általában élénk megfigyelőként vannak feltüntetve.
Érdekes vonulat még a „szent háború” elképzelése – húzta alá Samu – a Heilige War a németek részéről a török szultán bevonásával az angol, illetve francia gyarmatok muzulmán lakosságának fellázítása lett volna, de a motívum megjelenik francia oldalról is a katolikus ország és a protestáns német birodalom harcaként is, illetve a központi hatalmak oldaláról még az ortodox oroszok elleni nyugati kereszténység hadjárataként is.
A „harci térképek” egyébként megjelentek újságmellékletekként, atlaszokként is, és sokszor csupán iskolai atlaszok, politikai vagy vízrajzi térképek utánnyomásai voltak. De megfigyelhető a háborús térkép megjelenése kereskedelmi célokból is, például a Freund cukrászda szórólapján. Emellett jutott szerep még a személyi kultusznak is, Vilmos német császárt, Ferenc Józsefet és IV. Károly királyt is sokszor ábrázolták.
Figyelemre méltóak az atlaszborítók is, például a fenti, 1916-os francia kiadáson már az egész földet behálózó lövészárkok nyomán nem sok hely jut az optimizmusnak, ahogy az ajánlóképünknek választott, német–osztrák–magyar atlaszborítón a lángoló háttér előtt elszántan álló katonák arcán sem.
A rendezvényen megjelent Jeszenszky Géza volt külügyminiszter egyébként azt is felvetette: 1918 nyarán komoly propaganda-hadjárat indult az antant részéről, ami hozzájárult a frontok felbomlásához. Samu ezt annyival egészítette ki, hogy valóban nagy szerepe volt a propagandának, mindkét fél szívesen hivatkozott is rá, de mindenható azért nem volt.
