Görgey, a rettenthetetlen vegyésztábornok

Saját bevallása szerint kémiai tanulmányainak köszönhette katonai sikereit a forradalom zseniális tábornoka.

Hermann röviden a későbbi tábornok bravúros katonai működését is összefoglalta: Görgey memorandumával felhívta magára a kormány figyelmét is, ezért Batthyány miniszterelnök őt bízta meg az újabb önkéntes nemzetőrezredek kerületi táborainak a megalkotásával.

A két tábort Görgey az akkori egyetlen vasútvonal két végpontjára, Vácra és Szolnokra helyezi, amivel könnyen mozgathatóvá teszi őket; később a Csepel-sziget parancsnokaként a gőzhajókat is bevonja a szállításba – azaz a kor újításait sikeresen alkalmazza hadászati célokra.

Hermann felidézte:

Görgey idős korában Than Károlynak azt mondta, hogy a katonai sikereit a kémiai tanulmányainak köszönheti.

Ennek a történész szerint az lehet a magyarázata, hogy a hadtudomány és hadművészet ugyanolyan kísérletezés, mint ami a laboratóriumban folyik: a saját hadseregünk ismerős anyag, annak „összetevőit”, „viselkedését” ismerjük, az ellenségéről viszont, mint ismeretlen anyagéról, csak sejtéseink lehetnek. De analitikus gondolkodással bizonyos dolgokat előre láthatunk – Görgey pedig ezt űzte magas fokon 1848–49-ben tábornokként is. Mind a téli, mind a tavaszi, mind a nyári hadjárat során zseniálisan csúszott ki az osztrák és orosz harapófogókból és mért vereséget a túlerőben levő ellenséges hadseregre, mert ügyes logisztikával megoldotta, hogy minden forrponthoz a magyar honvédség érjen oda előbb nagyobb számban. Nyáron a saját 30 ezres seregének a négyszeresét kitevő cári hadsereggel fogócskázott; hogy végül a túlerő mégis felülkerekedett, abban – ahogy Hermann fogalmazott – más, kevésbé sikeres főtiszteknek, elsősorban Henryk Dembiński honvédtábornoknak volt nagy szerepe.

Görgeyt a forradalom után Klagenfurtba száműzték, ahol szerény körülmények között, de legalább egyetemi kollégája, Theodor Moro textilgyáros baráti környezetében élhetett, így állást is talált – vette át a szót Riedel –, és ekkoriban kapta meg a bécsi akadémia különdíját még Redtenbacher tanítványaként írt cikkéért is, amit vélhetően az idős professzor járhatott ki neki.

Mindenesetre nem tétlenkedett, előbb Moro textilgyárában dolgozott, majd egy alkohollepárlóban volt tanácsadó; szeretett volna a leobeni vasgyárban munkát találni, de nem hagyhatta el száműzetése helyét, így erre nem volt esélye, ahogy hiába dolgozott ki egy eljárást Klagenfurt gázzal történő megvilágítására is, amire pedig a városnak nem volt pénze. Redtenbacher ajánlása ellenére, priuszos emberként tanárnak sem vették fel, sem az ottani ipari iskolába, sem egy később alapítandó technikusi iskolába, nehogy rossz irányba befolyásolja a mesterlegényeket. Kísérletezni azonban szabad volt neki az ipari iskolában, ennek során dolgozott ki egy eljárást a molibdénsav előállítására a környékbeli ólomércekből, de az ólombányák tulajdonosai nem támogatták az ötletet – mesélte a kutató.

Végül Görgey a kiegyezés után hazatérhetett, előbb a Lánchíd Rt.-nél lett titkár, később vasút- és alagútépítésekben vett részt, majd intéző igazgató lett a Pesti Téglagyár és Kőszénbánya Rt.-nél. Aztán utolérte végzete, az ellene mint „a forradalom árulója” ellen Kossuth Lajos vidini levelével meginduló gyűlöletpropaganda, amelynek az egyszerű nép is felült – mondta Riedel, aki pár érdekes történetet is elmesélt ebből a korszakból, amelyek legendás bátorságáról tanúskodtak: az erdélyi építkezéseknél, Tordán például vasúti munkások fenyegették, ő viszont tüntetőleg elaludt a vasútállomás egyik padján, mire a munkások szétszéledtek; Pozsony mellett egy alagútépítésnél pedig egy munkás csákánnyal támadt rá, amit Görgey kicsavart a kezéből, majd visszaadta a munkásnak, mondván, nem tudod, mit cselekszel.

De végül az országos ellenszenv visszavonulásra késztette, ettől kezdve öccse birtokán, Visegrádon élt kertészként és szőlészként, de korántsem magányban: számos jeles kémikus látogatta meg, ahogy közéleti személyiségek is: Than Károly, Lengyel Béla, Ilosvay Lajos, illetve Arany László, Gyulai Pál, Herczeg Ferenc, Mikszáth Kálmán. Már javában dühöngött az első világháború, amikor az egykori honvédtábornok 98 éves korában, 1916-ban örök álomra hajtotta fejét.

Neve a tudományos életben azonban ezt követően is fennmaradt – hívta fel rá a figyelmet Riedel. Görgey 1848-ban publikált cikkét még a húszas években is folyóiratok, könyvek idézték, Than Károly maga pedig úgy nyilatkozott róla: „ha személyes szerencséje okán a tudományos pályán maradhat, akkor később mint búvár és egyetemi tanár egyikévé válhatott volna a legkiválóbb szaktudósoknak”.

Mint Riedel rámutatott, érdekes, hogy míg hazánkban Irinyi Jánosnak mint kémikusnak komoly kultusza van és Görgey vegyészi tevékenysége itthon alig ismert, addig nemzetközi szinten ez éppen fordítva áll. Olyannyira, hogy – mint mondta – Görgey volt az első idézett magyar lipidkémikus.