Zeppelinről és víz alól vették a berlini olimpiát

Elképesztő újításokkal, élőben adta a tévé a náci propagandának alárendelt ötkarikás játékokat.

Eleinte az 1936-os berlini olimpia megrendezése is kétséges volt, mert a világ számos vezetője attól tartott, hogy Hitler propagandacélokra fogja felhasználni – a német főváros egyébként még a náci hatalomátvétel előtt, 1931-ben nyerte el a rendezés jogát. Az olimpia külsőségei végül igazolták a félelmeket, miután a német diktátornak mégis sikerült elérnie, hogy ne vegyék el Berlintől a rendezés jogát: az eseményt a Harmadik Birodalom erejének és emberi arcának bemutatására használták fel.

A propagandához pedig meglehetősen jól jöttek a kor különféle technológiai újdonságai, úgy mint az élő televízió- és rádióközvetítések – vagy éppen a film: a versenyekről Hitler kedvenc filmese, Leni Riefenstahl készítette el kétrészes, Olympia című alkotását, ami például az egy-egy esemény több szemszögből rögzítésével is újat mutatott.

Ami a televíziózást illeti, a berliniek eddigre már hozzászokhattak a 20-40 fős Fernsehstubékban – „távolbalátó-termekben” – ingyenesen vetített adásokhoz, hiszen a világ első rendszeres televízióadását éppen itt kezdték meg 1935. március 22-én, eleinte heti három, majd hat adásnappal. A mai szemmel meglehetősen alacsony felbontású – 180 soros – képet mindössze egy 18×22 centiméteres felületen láthatták a nézők, de ez a harmincas évek közepén világújdonságnak számított – ne feledjük, alig öt évvel járunk a hangosfilm feltalálása után. (Egyébként Magyarországon egy évvel később került sor az első zárt láncú tévéadásra, a Gellért Szállóban.)

Mindehhez az olimpia idejére elképesztő technikai megoldásokat kísérleteztek ki és alkalmaztak a német szakemberek: például közvetítőkocsit, sínen futó kamerákat, az úszószámokhoz víz alatti kamerákat, csónakokba, sőt még léghajókra is szereltek képfelvevő eszközöket.

Bár az eredeti tévéadások csupán 2-3 órásak voltak, a berlini televíziós munkatársak az 1936-os olimpiai játékok ideje alatt nagyjából 70 órányi képanyagot közvetítettek. A közvetítéshez általában hagyományos mozifilmet használtak, mintegy 40 percnyi filmszalagot fűzve bele, az exponált filmszalag azonban nem a hagyományos felcsévélő orsóra tekeredett, hanem a közvetítőkocsi rakterébe futott, ahol különféle vegyszerfürdőkön áthaladva előhívták, és egyből a filmközvetítő gépbe került.

A tévéadást Berlin 60-80 kilométeres körzetében tudták fogni a környékbeli Fernsehstubék, így végül rengetegen láthatták olyanok is – ingyenesen – a versengést, akik nem tudtak vagy nem akartak jegyet váltani az ötkarikás játékokra, és mintegy 70 készülék volt magánháztartásokban is. Német statisztikák szerint összesen 160 ezer ember élvezhette ezen a módon a küzdelmeket.

A még így is korlátozott lehetőségekkel bíró televízióval szemben a rádióközvetítéseket milliók hallgatták világszerte – köztük Magyarországon is rengetegen. Rádiózásban ugyanis a magyarok sem voltak lemaradva: a brit BBC 1922-es megalakulása után egy évvel már mentek a kísérleti adások, 1925. december elsejével pedig – a Magyar Királyi Posta szárnyai alatt – megindult a rendszeres rádióadás Magyarországon is. A térségben először egyébként 1926-ban közvetítettek élőben sporteseményt – az MTK játszott a prágai Slavia otthonában, miután az összes jegy elkelt a mérkőzésre. Az első hazai magyar helyszíni közvetítésre 1928. június 28-án került sor egy Margitszigetnél megrendezett evezősversenyről. Az 1928-as amszterdami olimpiáról még csak napi összefoglaló anyagokat készített a budapesti stúdió, ahogy az 1932-es Los Angeles-i olimpiáról is – főleg a földrajzi távolság miatt, ami miatt eleve igen kevés magyar újságíró jutott csak ki az ötkarikás játékokra.

Az 1936-os berlini olimpiának köszönhetünk rengeteg sportkifejezést: ez év után alakult meg ugyanis a magyarítási mozgalom a Magyar Tudományos Akadémia hitelesítésével. Ekkor alkották meg vagy vették át az olyan, mára meghonosodott szavakat, mint az erőnlét (kondíció), öttusa, versenyóra (stopper), rangadó, partdobás, hajrá (finis), szorító (ring), korong (pakk), tízpróba.

Azonban a berlini olimpiára már mind a technológiai háttér, mind a szakmai tapasztalat rendelkezésre állt. Így az olimpiai láng Budapestre érkezéséről 1936. július 28-án már élő közvetítés készült.

Majd eljött a berlini olimpia ideje, amelynek közvetítésére Pluhár Istvánt, egykori válogatott focistát, a Nemzeti Sport veterán sportújságíróját kérték fel, aki addigra már harmadik évét taposta a Magyar Rádió állandó munkatársaként, egyedi közvetítési stílusa pedig igencsak közkedveltté tette.

Pluhár az olimpián sem okozott csalódást a szurkolóknak, mind a tíz aranyérmet hozó számot élőben közvetítette.

Itt a Csík Ferenc 100 méteres gyorsúszásban aratott győzelméről szóló élő adást hallgathatjuk meg.

Érdekesség egyébként, hogy a – közvetítés során is hallható – szurkolói rigmus akkoriban a „huj, huj, hajrá” volt, amit 1945 után szovjet nyomásra tiltottak be a lelátókon, mivel a „huj” oroszul férfi hímtagot jelent.

Az 1936-os berlini ötkarikás játékok magyar szempontból minden korábbinál sikeresebb volt a megszerzett tíz aranyéremmel. Hazánk a rendező Németország és a második Amerikai Egyesült Államok után a harmadik helyet szerezte meg a pontversenyben. Aranyérmek tekintetében sportolóink hasonlóan sikeresek voltak a következő olimpián is – igaz, a kitörő második világháború miatt arra csak 1948-ban került sor, Londonban.