Miért nem készült el a nácik atombombája?

Eldugott vidékeken, az isten háta mögött képezték ki a norvég ellenállás legjobbjait.

A Skócia északkeleti részén, a Cairngorm hegység lábánál fekvő Drumintoul Lodge elsőre olyan, mintha egy gazdag család kúriája volna. Nem csoda – hiszen az is. A Viktória királynő korában épült vadászház a skót Rothiemurchus földesurak tulajdonában állt. Ha a házhoz vezető magánút nem rettentené el a betolakodókat, a szélén álló két őrbódé már biztosan.

Utóbbiak a 40-es években épültek. Arra az esetre, ha a németek benyomulnának a területre.

A BBC munkatársait körbevezető John Peter Grant – Dysart grófja – hozzáteszi: azért épült kettő, hogy ha az egyiket kiiktatnák, egy maradjon. Pedig a keleti Felföldön, Nagy-Britannia legnagyobb nemzeti parkjában fekvő területnél nehéz nyugodtabbat, békésebbet elképzelnünk. Itt van az Egyesült Királyság öt legmagasabb hegycsúcsa közül négy, a hideg gyakran sarkvidéki, a sűrű erdők borította táj alig húszezer ember otthona.

A Drumintoul Lodge és két másik közeli kúria, a Glenmore Lodge és a Forest Lodge kiemelt szerepet játszott a nácikkal szembeni ellenállásban a II. világháború idején.

A Churchill titkos hadseregeként emlegetett Különleges Hadműveletek Végrehajtó Egységét (Special Operations Executive – SOE) azért hozták létre, hogy állampolgárságtól függetlenül kiképzést nyújtson a szövetségesek ellenállóinak, akiknek aztán külföldön kellett nácik elleni szabotázsakciókat végrehajtaniuk. Az országszerte működő kiképzőbázisok tekintélyt parancsolók voltak, a németek is nemzetközi gengszteriskolákként emlegették őket.

A Cairngorm Nemzeti Parkban STS 26 fedőnéven működő bázison képezték ki a gerillaháborúra a Norwegian Independent Company 1, azaz ismertebb nevén a Linge-csoport titkos ügynökeit. Az ő nevükhöz kötődik a SOE talán legsikeresebb szabotázsakciója: a norvég ellenállók James Bond-i akcióban semmisítették meg a németek nehézvízbázisát, amely nélkülözhetetlen lett volna ahhoz, hogy atombombát fejlesszenek.

A többi kiképzőbázishoz hasonlóan az STS 26 is teljes titokban működött. Bár ahogy Erling Lorentzen, a ma 93 éves norvég veterán felidézi: ő és honfitársai eljártak néha a közeli Nethy Bridge-be, illetve Aviemore-ba. A péntek esti táncmulatságokra vagy egy vacsorára. A németek tudtak a bázisok létéről, de hollétükről és az ügynökök kilétéről nem. A résztvevők az életüket kockáztatták, hiszen Hitler 1942-ben világossá tette: azonnal kivégeztet minden elcsípett ügynököt. Ha hazájukban, Norvégiában buktak le művelet közben, rokonaikat, akár egész falujukat is meggyilkolhatták. Amikor 1942 áprilisában két norvég ügynök besúgás miatt lebukott, a németek kíméletlen bosszút álltak: Telavag halászfalut a földdel tették egyenlővé, a férfiakat megölték, az időseket, a nőket és a gyerekeket deportálták, a halászhajókat elsüllyesztették.

A Linge-csoport Martin Linge kapitányról kapta a nevét, aki az alakulat első vezetője volt, és maga is az STS 26-ról került ki. Lorentzen 17 évesen csatlakozott az ellenálláshoz, amelynek 1942-re már jól ismert tagja volt. A Gestapo üldözőbe vette, de Svédországon át el tudott menekülni. Onnan került Skóciába, egy éven keresztül vett részt a kiképzésben. Amikor visszatért hazájába, az ellenállást szervezte, és személyesen is részt vett akciókban. Mire véget ért a világháború, a 23 éves Lorentzen már egy 800 fős alakulat parancsnoka volt.

– Jól emlékszem Skóciára – idézte fel. – Amikor megérkeztünk, felsóhajtottam: jó, hogy végre Angliában lehetek, amire azonnal jött a válasz a sötétből: „Uram, ez Skócia!”

Akárcsak a háború végére már 500 fős Linge-csoport tagjai, Lorentzen is kapott kiképzést más szigetországbeli helyszíneken is. Ez igen kemény volt. – Napi kiképzésünk része volt a lövészet, a „néma gyilkosság” és a fizikai tréning futással, gimnasztikával – mondja.

Másokat – köztük a második világháború leghíresebb norvég hősét, Gunnar Sönstebyt – robbanóanyagok használatára képezték ki. „Éjjel-nappal azt gyakoroltuk, miként kell elhelyezni az anyagot különféle objektumoknál, és milyen feladathoz mekkora mennyiségre van szükség” – írta memoárjában. Visszatérve Norvégiába ő lett a legtermékenyebb szabotőr. Számos olyan hivatalt röpített a levegőbe, ahol a behívókat készítették, és gyárakat, ahol robbanóanyagokat, fegyvereket gyártottak.

A Drumintoul Lodge környéke kifejezetten alkalmas volt a gyakorlatozásra, hiszen keresztül-kasul szelték a használaton kívüli erdei vasútvonalak. Az ügynökök a síneken gyakorlatoztak.

Többeket arra oktattak, hogyan lehet képezni az ellenállás résztvevőit Norvégiában, ahol a háború végére már 40 ezer tagja volt a mozgalomnak. A SOE számos bázissal rendelkezett a szigetországban, de a Cairngorm hegység környékét szándékosan a norvégoknak tartották fenn. Az itt fekvő nemzeti park ugyanis nagyban emlékeztet Norvégia adottságaira.

Tony Insall, a londoni Kings College oktatója könyvet ír az angol és norvég együttműködésről az ellenállásban. Szerinte a norvég ellenállást egészen másként kellett megszervezni, mint a kisebb, de sűrűn lakott Franciaországét vagy Hollandiáét. Fizikailag kemény tagokra volt szükség, hogy túléljék a téli megpróbáltatásokat. A Cairngorm környékén kiválóan lehetett szimulálni a viszonyokat. Így vált a skót vidék az egyik legfontosabb második világháborús partizánakciót megelőző gyakorlótérré.

A Telemark-akció a SOE legkomolyabb megmozdulása volt a második világháborúban, és egyben a Linge-csoport legnagyobb sikere is.

1942-re a szövetségesek előtt is világossá vált, hogy a németek közel járnak az atombomba előállításához. Ehhez nehézvízre volt szükségük. Elfoglaltak egy gyárat Norvégiában, ahol műtrágyát állítottak elő és annak melléktermékeként rengeteg nehézvizet is. A Rjuken városa melletti Vermork-gyár volt az egyetlen olyan helye a világnak, ahol nagy mennyiségben készült nehézvíz.

A problémák már az akció elején jelentkeztek. 1942 októberében négyfős előőrsöt dobtak le Norvégiában. Egy brit csapattal kellett volna egyesülniük, de utóbbiak messze a céltól lezuhantak, a túlélőkkel végeztek a németek. A nácik megerősítették a gyár őrizetét. Az első négy ügynök összefagyva, éhezve tartott ki a hegyekben. Közben a SOE már képezte az utánpótlást.

A Linge-csoport tagjai 1943 februárjának végén érkeztek meg Norvégiába. Síléceken járták be a környéket, hogy felkutassák az előőrsöt. Utána együtt indultak el céljukhoz. A gyár legkevésbé őrzött része egy 200 méter mély szakadék volt. A kommandósok leereszkedtek, majd a csupasz sziklafalon felmásztak, mindvégig cipelve nehéz felszerelésüket. Úgy jutottak be, hogy egy lövés sem dördült. Csodával határos, de miközben végrehajtották az akciót, és felrobbantották a gyárat, egyikük sem sérült meg. Mind a tizenegyen sértetlenül hagyták el a területet, és öten közülük még 400 kilométert síeltek Svédországig.

Az akció is mutatja, milyen szintű kiképzés zajlott az STS 26-ban. Az itt szerzett tudást még egyszer kamatoztatták. Miközben erre készültek, a Drumintoul egyik tavát is igénybe vették. A nácik ugyanis 1943-ban úgy döntöttek, hogy Norvégiából Németországba teszik át a kísérletezés központját. A Linge-csoport emberei feljutottak a nehézvíz desztillálásához nélkülözhetetlen kálium-hidroxidot szállító kompra, és felrobbantották azt.

Az SF Hydro a Tinn-tavon süllyedt el, nyolc német katona és tíz civil utas lelte halálát. Az akcióra készülve az ügynökök már felrobbantottak egy kompot a Drumintoul melletti tavon.

A Drumintoul Lodge 1960-ban lett a Grant család tulajdona. Ma itt él a grófi família, a Glenmore Lodge pedig hostelként üzemel. Az Aviemore-ba látogató turistáknak csak csekély hányada ismeri az STS 26 és az ott kiképzett hős ellenállók történetét.

Inkább a síeléssel vannak elfoglalva – ami azután nőtte ki magát helyi iparággá, hogy az ott kiképzett ügynökök megtanították erre a sportra a helyieket.