„Ha sok is volt közöttük a bolond és csaló – a társaságok magvát mégis olyan emberek alkották, akiket az igazi megismerés vágya, az igazság felé küszködő nyugtalanság vezetett” – írja A rózsakeresztesek című esszéjében Szerb Antal. Hogy kik is voltak a rózsakeresztesek, sőt, egyáltalán létezett-e a Rózsakeresztes Testvériség, arról inkább csak feltételezések, mint sziklaszilárd tények állnak rendelkezésünkre. Annyi bizonyos, hogy 1614–16 között több kiáltvány jelent meg a német Casselben. A Fama Fraternitatis RC (A testvériség híre), és a Confessio Fraternitatis (A testvériség hitvallása) után egy allegorikus regény következett, amelynek a magyar címe, Rózsakereszt Krisztián kémiai menyegzője. A kiáltványok egyrészt Christian Rosenkreuz, a Rózsakeresztes Testvériség alapítójának történetét mesélik el, másrészt az Európa vezetőihez címezett felhívásukat tartalmazzák. A rend tagjainak célja nem kevesebb volt, mint a világ megreformálása. Szerintük Európa radikális változás küszöbén áll, amely elsősorban szellemi forradalom lesz. A rózsakeresztes rend vallásos alapon működött, mert elképzelésük szerint a nagy titok megfejtése csak „Isten hozzájárulásával” lehetséges.
Bár a műveken a szerző neve nincs feltüntetve, az írójuk, minden bizonnyal Johann Valentin Andreae német protestáns teológus volt. Egyesek őt tekintik a rózsakeresztes rend megalapítójának. Mások szerint a rend már korábban létezett, és az alapítójuk Christian Rosenkreuz. És hogy még bonyolultabb legyen a történet, Johann Valentin Andreae később önéletrajzában beismerte, hogy ő írta a rózsakeresztes könyveket, de csak kíváncsiságból, hogy mit fognak szólni hozzá az emberek. A tudósok között pedig, azóta is vita folyik azzal kapcsolatban, hogy mikor hazudott Andreae: akkor, mikor a rózsakeresztes könyveket írta, vagy amikor azt állította, hogy nem gondolta azokat komolyan.
A kiáltványokból, mindenesetre az derül ki, hogy Christian Rosenkreuz, a Rózsakeresztes Testvériség alapítója, a XIV. század végén született Németországban. Kolostorban nőtt fel és fiatal korában keleti körutat tett, behajózta a Földközi-tengert, először Damkarban, aztán Fezben telepedett le. Megtanult arabul és elsajátította a keleti emberek titkát: kabbalával, mágiával, fizikával, alkímiával, gyógyítással kapcsolatos ismeretekre tett szert. Két év után visszatért Európába. Azt remélte, hogy sikerül meggyőznie a tudósokat, hogy térjenek le az addig járt téves tudományos utakról. Ám tanítását értetlenség fogadja, sőt, bajkeverőnek titulálták. Ennek ellenére Németországban, rendtársaival megalapította az első rózsakeresztes közösséget. A testvérek többek között arra kötelezték magukat, hogy ingyen gyógyítanak betegeket, valamint, hogy minden évben egyszer találkoznak, hogy gondoskodnak egy követőről, és hogy száz évig titokban tartják a testvériség létezését. Christian Rosenkreuz idős korában barlangba vonult és 106 évesen meghalt. 120 évvel később, 1604-ben fedezték fel a sírját. A legenda szerint a barlang tele volt titokzatos kéziratokkal. Sokan tudni vélték, hogy Rosenkreuz megtalálta a bölcsek kövének titkát, és rálelt a materia primára, amelyből nemcsak aranyat lehet csinálni, de segítségével minden betegség gyógyítható, az emberi élet meghosszabbítható. A rózsakeresztesek hitvallása szerint az ember nem pusztán erőtlen teremtmény, aki Isten kegyelme nélkül képtelen bűnös természetén felülemelkedni, hanem olyan lény, aki az isteni világgal harmóniában él és a természet világának megváltásáért dolgozik.