Hetvenhárom éve, hogy szánalmasan megbukott Horthy Miklós, a kiugrási kísérletével együtt. Amikor huszonnégy esztendeje ünnepélyesen újratemették a kenderesi családi kriptában, Orbán Viktor Fidesz-elnök még ilyeneket mondott: „Összességében az MDF egy olyan elkorhadt, régi világot képvisel, ami soha többé nem fog Magyarországra visszatérni.” Idővel a Fidesz megváltozott, három év múltán, 1996-ban vitairatot tett közzé „A polgári Magyarországért” címmel (tavaly büszkén meg is emlékeztek a huszadik évfordulójáról). A 26. pontban (Idegeinkben a történelem a címe) le is szögezték, hogy „a magyar társadalom elégtelen mentális, morális, demográfiai és biológiai állapotának” okai között „ott van a huszadik század egész magyar történelme a véres és elvetélt forradalmaktól a véres megtorlásokig, az 1919-től errefelé ismerős leszámolásszerű csoportküzdelmekig – a dunapataji gesztenyefáktól Orgoványig, a zsidóság deportálásától, lemészárlásától a magyar polgárság szocializmuskori likvidálásáig...”
Idővel a Fidesz megváltozott. Orbán Viktor idén júniusban kijelentette: „Hogy az elvesztett világháború, a vörös terror 133 napja és a trianoni diktátum roppant súlya alatt mégsem temetett maga alá minket a történelem, nos, ezt néhány kivételes államférfiúnak köszönhetjük. Horthy Miklós kormányzónak, Bethlen István miniszterelnöknek és Klebelsberg Kuno miniszternek.” Volt folytatás is, júliusban a Tusványoson: „Én kellő higgadtsággal állítom most itt önöknek, hogy Magyarország Trianon óta nem állt olyan közel ahhoz, hogy újra erős, virágzó és tekintélyes európai ország legyen, mint most. S Trianon óta nem álltunk olyan közel ahhoz, hogy a nemzetünk visszanyerje az önbizalmát és az életerejét, mint éppen most.”
Orbán Viktor tehát szerényen kihirdette, hogy ő bizony történelmileg túlszárnyalja az államférfi Horthy Miklóst. Ezúttal nagyvonalúan eltekintett attól is, hogy a kormányzó úr őfőméltóságának szemére vesse a '19-es meg '44-es mészárlásokat. Orbán jobb Horthynál, és kész.
Ez, lássuk be, nem kis teljesítmény. A történelmünket kellő higgadtsággal értékelők tudják, hogy az elmúlt száz évünk legsikeresebbje 1938 volt. Abban az esztendőben ugyanis sikert sikerre halmozott a király nélküli Magyar Királyság. Budapesten eucharisztikus világkongresszust tartottak, az ország megemlékezett Szent István király halálának 900. évfordulójáról, országjárásra ment az Aranyvonaton a Szent Jobb, megünnepelték a kormányzó úr őfőméltósága 70. születésnapját, Esztergomban megnyitották az egykori királyi palota restaurált romjait, aztán ünnepélyes országgyűlési ülést tartottak Székesfehérváron, s átadták a gyönyörű múzeumot a koronázótemplom romja mellett. Onnan a kormányzó úr őfőméltósága vonaton elrohant Kielbe, ahol a főméltóságú asszony a legújabb német csatahajó, a Prinz Eugen keresztanyja lett. A hajóavatás után Horthy azonnal össze is veszett a Führerrel, mert egyrészt ismét kijelentette, hogy Anglia ellen nem lehet háborúzni, mert Anglia mindig győz (mit várhatunk egy tengernagytól?), másrészt közölte, hogy Magyarország nem fog fegyvert Csehszlovákia ellen, mert a békés határmódosításban hisz.
