Hetvenhárom éve, hogy szánalmasan megbukott Horthy Miklós, a kiugrási kísérletével együtt. Amikor huszonnégy esztendeje ünnepélyesen újratemették a kenderesi családi kriptában, Orbán Viktor Fidesz-elnök még ilyeneket mondott: „Összességében az MDF egy olyan elkorhadt, régi világot képvisel, ami soha többé nem fog Magyarországra visszatérni.” Idővel a Fidesz megváltozott, három év múltán, 1996-ban vitairatot tett közzé „A polgári Magyarországért” címmel (tavaly büszkén meg is emlékeztek a huszadik évfordulójáról). A 26. pontban (Idegeinkben a történelem a címe) le is szögezték, hogy „a magyar társadalom elégtelen mentális, morális, demográfiai és biológiai állapotának” okai között „ott van a huszadik század egész magyar történelme a véres és elvetélt forradalmaktól a véres megtorlásokig, az 1919-től errefelé ismerős leszámolásszerű csoportküzdelmekig – a dunapataji gesztenyefáktól Orgoványig, a zsidóság deportálásától, lemészárlásától a magyar polgárság szocializmuskori likvidálásáig...”
Idővel a Fidesz megváltozott. Orbán Viktor idén júniusban kijelentette: „Hogy az elvesztett világháború, a vörös terror 133 napja és a trianoni diktátum roppant súlya alatt mégsem temetett maga alá minket a történelem, nos, ezt néhány kivételes államférfiúnak köszönhetjük. Horthy Miklós kormányzónak, Bethlen István miniszterelnöknek és Klebelsberg Kuno miniszternek.” Volt folytatás is, júliusban a Tusványoson: „Én kellő higgadtsággal állítom most itt önöknek, hogy Magyarország Trianon óta nem állt olyan közel ahhoz, hogy újra erős, virágzó és tekintélyes európai ország legyen, mint most. S Trianon óta nem álltunk olyan közel ahhoz, hogy a nemzetünk visszanyerje az önbizalmát és az életerejét, mint éppen most.”
Orbán Viktor tehát szerényen kihirdette, hogy ő bizony történelmileg túlszárnyalja az államférfi Horthy Miklóst. Ezúttal nagyvonalúan eltekintett attól is, hogy a kormányzó úr őfőméltóságának szemére vesse a \'19-es meg \'44-es mészárlásokat. Orbán jobb Horthynál, és kész.
Ez, lássuk be, nem kis teljesítmény. A történelmünket kellő higgadtsággal értékelők tudják, hogy az elmúlt száz évünk legsikeresebbje 1938 volt. Abban az esztendőben ugyanis sikert sikerre halmozott a király nélküli Magyar Királyság. Budapesten eucharisztikus világkongresszust tartottak, az ország megemlékezett Szent István király halálának 900. évfordulójáról, országjárásra ment az Aranyvonaton a Szent Jobb, megünnepelték a kormányzó úr őfőméltósága 70. születésnapját, Esztergomban megnyitották az egykori királyi palota restaurált romjait, aztán ünnepélyes országgyűlési ülést tartottak Székesfehérváron, s átadták a gyönyörű múzeumot a koronázótemplom romja mellett. Onnan a kormányzó úr őfőméltósága vonaton elrohant Kielbe, ahol a főméltóságú asszony a legújabb német csatahajó, a Prinz Eugen keresztanyja lett. A hajóavatás után Horthy azonnal össze is veszett a Führerrel, mert egyrészt ismét kijelentette, hogy Anglia ellen nem lehet háborúzni, mert Anglia mindig győz (mit várhatunk egy tengernagytól?), másrészt közölte, hogy Magyarország nem fog fegyvert Csehszlovákia ellen, mert a békés határmódosításban hisz.
Csak fociválogatottunk rondított bele a sormintába, képesek voltak elveszíteni a vébédöntőt (igaz, a legtöbb rúgott góllal zárták a tornát), a sajtó jól le is szedte a keresztvizet a falábú Sárosiékról, akik azzal védekeztek, hogy a döntő előtt az olasz szövetségi kapitány közölte, ki nem játszhat a magyar válogatottban, mert ha igen, akkor Róma nem fogja méltányolni a magyar igényeket Három hónappal az Anschluss után Hitler egyre hangosabban követelte a Szudéta-kérdés rendezését, Csehszlovákia fölött már megkondult a lélekharang, csoda hát, hogy a magyar szövetségi kapitány méltányolta az olasz „kérést”?
Aztán jött az ősz, Csehszlovákia feldarabolása, a bécsi döntés – és Horthy Miklós fehér lovon, virágesőben bevonulhatott a visszatért Felvidékre. Lám, mégis érdemes volt elveszíteni azt a vébédöntőt az olaszok ellen A kassai bevonulás egyébként egybeesett a kristályéjszakával...
Aztán Horthy megbízható politikusait 1939. májusban kiszavazta a nép az Országgyűlésből, és megkezdődött a politikai téboly, a háború, szövetségben ellenségeinkkel, hadban állva rajongva tisztelt barátainkkal. És Horthy meg köre azért bukott meg szánalmasan 1944-ben, mert mindig furmányos kompromisszumokon törte a fejét, mindig meg akarta spórolni az áldozathozatalt, küzdelem nélküli győzelemre vágyott.
Orbán Viktor szerint Magyarország most erősebb, virágzóbb és tekintélyesebb, mint 1938-ban volt. Kérdés persze, merre van az előre. Merre van a magyar nemzet boldogulásának az útja? Mennyiben tartunk előrébb, mint Horthyék 1938-ban?
Most vannak stadionjaink, de nincs magyar foci. Nemhogy vébéezüst, semmi. Tisztázatlan taopénzek vannak. Akkor volt nemzetközi jóindulat, most ugyanolyan a nemzetközi renoménk, mint 1944-ben volt. Akkor európai szintű közúti és vasúti hálózatunk volt, ma afrikai szintű közlekedésünk van. Akkor voltak világmárkáink (Tungsram, Globus, Orion, hogy mást ne említsek), ma világmárkák névtelen rabszolgái vagyunk. Horthy hadserege sokkal korszerűbb volt, mint Orbáné.
Horthy Miklós 1938-ban büszkén mondhatta el magáról, hogy megnyerte a békét. Aztán hat év múlva elveszítette a háborút. Társadalmi romhalmazt hagyott maga után, mert nem volt mersze orvosolni a nemzet igazi betegségeit: a földkérdést, a szegénykérdést, a szétszakítottságot. Helyette beérte egy mákonnyal, a zsidókérdéssel.
Orbán sikerei úgy aránylanak Horthyéhoz, mint a mai magyar foci az 1938-ashoz. Ami Horthyban jó volt, az foltokban sincs ma jelen. Ami Horthyban rossz volt (a nagybirtokrendszer pártolása, a falu elhanyagolása, társadalmi hazugságok hirdetése), az Orbán-országban is eleven. „A magyar társadalom elégtelen mentális, morális, demográfiai és biológiai állapotának” javítására most sem történik semmi. Helyette nem zsidókérdés, hanem Soros-kérdés van ami ugyanannyira hasznos a nemzeti reformok ügyében. Milyen messze van Orbán október 15-éje?
