Elég volt a szócséplésből! Ha így haladunk, soha nem tárnak fel semmit, soha nem nevezik meg a bűnösöket, csak miután a föld alá kerültek velünk együtt! – közölte véleményét szinte kiabálva egy meglehetősen ideges hölgy a Huszonhét éve terhes múlt címmel az MTA székházában rendezett tudományos konferencia döbbent résztvevőivel. Ha mondandója némiképp igazságtalannak is hatott (hiszen a megszólított történészek éppen azon vitatkoztak, hogyan szüntethető meg az a negyedszázados, olykor kényszerű sunyítás, ami a közelmúlt kényes kérdéseivel való foglalkozást olykor jellemzi), mindenesetre pontosan jelezte a jogos civil elvárásokat. Azt, ami a konferencián is többször elhangzott: hogyan és milyen módon részesülhetne a magyar társadalom az őt megillető „információs kárpótlásban”? Miért teszik időnként lehetetlenné abszurd döntések a kutatómunkát?
Az utóbbi kérdésről szólva Jóri András ügyvéd, volt adatvédelmi biztos azt a dilemmát érzékeltette, hogy milyen nehéz pontosan megragadni, hol is húzódik a személyes és közérdekű adatok védelme közti határ. Ezzel kapcsolatban Budapest Főváros Levéltárának (BFL) főigazgatója, Kenyeres István személyes példával is szolgált. Az általa vezetett intézményt ugyanis jogtalan adatközlésért a Kiss László úszóedzőhöz kapcsolódó botrány nyomán hárommillió forintos pénzbüntetésre ítélte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH). (Az ügy, mint emlékezetes, 2016 áprilisában robbant ki, amikor egy portál a levéltárban végzett rövid kutatómunka után nyilvánosságra hozta, hogy az úszóválogatott szövetségi kapitánya a hatvanas években csoportosan elkövetett erőszakos nemi közösülésért börtönben ült.)
A NAIH bizonyos kutatási korlátozások bevezetésére, az anonimizálás kiterjesztésére is kötelezte a levéltárat, ami viszont a tudományos munka jelentős lassulásához vezethet. A döntés ugyanis arra hivatkozott, hogy személyes adatok csak az illető halálát követő harminc év után hozhatók nyilvánosságra. (Kiss ügyében ez azért sem helytálló, mert a korabeli sajtó is beszámolt börtönbüntetéséről.) A jogértelmezési bizonytalanságot jelzi, hogy a BFL elmarasztalását egy év múlva a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte, jelenleg pedig a Kúria döntésére várnak.
A rendszerváltozás óta húzódó megoldatlan kérdés az ügynökügyeké; lejáratási szándékkal az állambiztonsági akták tartalmával a politikai élet résztvevői térféltől függetlenül rendre visszaéltek, csöpögtettek, kiszivárogtattak adatokat ellenfeleikről.
A levéltári kezelésbe került egykori állambiztonsági iratok ráadásul máig rendkívül hiányosak, olykor manipuláltak – tudhattuk meg Cseh Gergő Bendegúztól, az Állambiztonsági Történeti Levéltár főigazgatójától. (Az ÁBTL jelenleg mintegy 4 kilométernyi dokumentumot őriz, ezek tíz százaléka egyelőre minősített, vagyis nem kutatható.) Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke szerint 1990-ben történt a súlyos, talán nem is helyrehozható hiba. Ahelyett, hogy törvényességi óvással áttekintették volna az összes peres ügyet, levonva a konzekvenciákat, mentesítve azokat is, akiket politikai okok miatt, de köztörvényesként ítéltek el, semmisségi törvényeket hoztak. Mindez pedig akarva-akaratlan a múlt elkendőzéséhez, a szembenézés elmaradásához vezetett. Megtudhattuk, hogy a NEB munkatársai aprólékos munkával mindeddig a törvénytelenségekben, kommunista megtorló gépezet működtetésében részt vevő mintegy ötszáz személyt „térképeztek fel” alaposabban. Ungváry Krisztián, az 1956-os Intézet munkatársa, a konferencia szervezője az állambiztonsági iratok ellenőrzése, levéltári átvétele, minősítése ügyében civil kontrollt sürgetett. Egyúttal arra kereste a választ, hogy a legfelső politikai vezetés tagjainak készült, a legfontosabbnak ítélt bel- és külpolitikai információkat tartalmazó egykori anyagok kutatását miért gátolják napjainkban.
A plenáris ülést követő rövid vita pontos képet adott a múltfeltárás megoldhatatlannak tűnő gondjairól (ha ilyen tempóban folyik az anyagok feldolgozása, még 2100-ban sem fognak végezni a munkával, jegyezte meg például Ungváry). Máthé Áron, a NEB helyettes vezetője pedig többek megrökönyödésére azt hangsúlyozta: a sokat emlegetett civil kontroll gyakorlása a mindenkori miniszter feladata. Kisebb pengeváltás alakult ki a nagyközönség előtt máig ismeretlen tartalmú állambiztonsági mágnesszalagok hosszát, teljességét illetően is.
