Háromszáz éve született a Habsburg-dinasztia megújítója

Bécsben négy kiállítással emlékeznek Mária Teréziára, mi mintha elfelejtettük volna.

Az uralkodói életmű bemutatására két alsó-ausztriai kastélyt választottak ki. A Szövetségek és ellenségeskedések című anyag Mária Terézia diplomáciáját mutatja be, a „Modernizálás és reformok” a birodalom átalakítását. Az előbbi a Schloss Hofban, utóbbi a Schloss Niederweidenben tekinthető meg. Egymástól négy kilométerre vannak, a Morva folyó közelében, azaz a történelmi osztrák–magyar határon, ami Trianon óta a (cseh)szlovák–osztrák határ. (A királynő egyszerre vette meg a két kastélyt 1755-ben Savoyai Jenő herceg örökösétől, vagyis az unokahúgától; a Niederweident egyébként Bécs védője, Ernst Rüdiger von Starhemberg építtette még az 1690-es években.) 

Mindkét bemutató alapos, világos. Közérthetően szemlélteti Mária Terézia nagy diplomáciai fordulatát, hogy az angol szövetségből jó másfél évszázad után átkormányozta birodalmát a francia (és amennyire lehetett, orosz) szövetségbe, illetve háborúit előbb Nagy Frigyes porosz király ellen, később Nagy Katalin orosz cárnő terjeszkedésének korlátozására.

Magyar érdeklődőknek a legtanulságosabb a Niederweidenben látható modernizációs kiállítás. Mária Terézia államreformja hatalmas teljesítmény volt, eredményeképpen a Habsburg-birodalom örökös tartományai felzárkóztak a nyugat-európai versenytársakhoz. Ausztriában otthon voltak a legkorszerűbb eszmék, közkézen forogtak a francia felvilágosodás híres művei.

A legfontosabb reformok – a földalapú, tehát a nemességre és az egyházakra is kiterjedő adózás, a földművesek és iparosok pontos adóterhelése, a túladóztatás megakadályozása – Magyarországra nem jöhettek azonban be. A magyar nemesség, amelyik az 1741. évi országgyűlésen életét és vérét ajánlotta fel az ifjú királynőnek trónja megvédésére, az 1751. és az 1764. évi országgyűléseken sikeresen vert vissza minden ésszerű reformtervet. Egyfelől „megvédte az alkotmányt”, azaz a nemesi adómentességet, másrészt azt az abszurd (ám sok évszázados) gyakorlatot is, hogy az állam ne adóztassa a jobbágyot, viszont ne is akadályozza, hogy a földesúr gátlástalanul kizsákmányolhassa. Az udvar, hogy a közterheket ne csak az örökös tartományok viseljék, belső vámrendszerhez kényszerült folyamodni. Így ellensúlyozta ki a magyar nemesi birtok adómentes termékének versenyelőnyét az örökös tartományokban adózottan előállított termékekkel szemben.

Ha a magyar nemesség 1751-ben vagy akár 1764-ben felfogta volna, hogy „alkotmányos jogai” az ország fejlődésének az igazi akadályai, akkor évszázadnyi lemaradást spórolhattunk volna meg. Maga Mária Terézia egyfelől megharagudott ugyan a nemességre az önzése miatt, de nem sértődött meg. Uralkodása alatt a magyar vármegyék (az ellenállás fészkei) egyre-másra kapták vissza a jogaikat, sőt például a kunok visszavásárolhatták a kollektív szabadságukat, és a szepességi szász városokat is azonnal visszacsatolták a Magyar Királysághoz Lengyelország első felosztásakor. Több reformot (úrbér, közoktatás) Mária Terézia redukáltan, rendeleti úton vezetett be, mert mást nem tudott tenni. 

Mindezekről azonban nem szól egyik kiállítás sem. Azért nem szól, mert a magyar nemzeti szempontok egyszerűen elő sem kerülnek a négy kiállításon. Dermesztő szembesülni azzal, hogy az egyik legfontosabb magyar uralkodó nagy évfordulóját a magyar kulturális kormányzat egyszerűen semmibe vette. A négy kiállítóhelyen annyi magyar összefüggés jelenik meg, amennyi az osztrák tudományosságnak fontos volt.

A szlovák kultúrdiplomácia viszont nagy győzelmet aratott. A szlovák határhoz közeli két kastélyban minden felirat szlovákul is szerepel, a hétvégeken és a szlovák állami ünnepeken szlovák nyelvű tárlatvezetéseket tartanak, a kiállításokat dokumentáló nagy tanulmánykötet pedig a német és az angol mellett szlovákul is megjelent. Magyarul azonban nem. A benne szereplő dolgozatok közül két kulcsfontosságút írt szlovák történész (a nagy iskolareformról és a selmeci bányászati akadémia alapításáról), míg magyar szerzőtől csak egyet jegyez. (Serfőző Szabolcs művészettörténész a királynőt mint magyar uralkodót ábrázoló portrékról értekezik.) 

A tárlatokon egyetlen helynevet sem adnak meg magyarul, viszont minden település szlovák neve van feltüntetve (Mária Teréziát eszerint Bratislavában koronázták magyar királynővé). Fadrusz János monumentális pozsonyi Mária Terézia-szobra fotón megjelenik, azzal az információval, hogy 1921-ben „leromboltatott” – persze a körülmények ismertetése nélkül. Szerencsére a mai Bécsben és „Bratislavában” nem tudják, hogy Mária Terézia szobrát (Zala György alkotását) a budapesti Hősök terén, a millenniumi emlékműből kiebrudalták 1945 után, ezért ez szóba sem kerül. 

A nemzeti önbecsapás sok évszázados gyakorlatát folytató magyar politika sajnos ismét nagy vereséget könyvelhet el. Míg Budapest a Soros-rémképek elleni küzdelemben hergelődik, a csöndes, ám céltudatos szlovák diplomácia megint sikeresen foglalt el a nemzetközi tudományos közgondolkodásban egy darabot a magyar történelemből.

A Mária Terézia emlékének szentelt kiállítások 2017. november 29-ig látogathatók.