Kicserélődött a lakosság a Brit-szigeteken, de nem most

Igazolható lett a harang alakú edényeket használó közösségek tömeges áttelepülése az őskorban.

A Brit-szigetektől Észak-Afrikáig, Portugáliától Budapestig számos olyan leletegyüttest találtak az i. e. 2700–2400 közötti évszázadokból, amelyeket egységes kerámiaművesség (harang alakú edények), viselet (csontgombok, csontból készült csüngők) és fegyverek (rézből készült tőrök, íjászattal kapcsolatba hozható nyílhegyek és csuklóvédő lemezek) jellemeznek – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia honlapján az MTI összeállítása szerint.

Ezeket a leletcsoportokat összefoglaló néven harangedény-jelenségként ismeri a régészet.

A létrejöttükben szerepet játszó folyamatok megismerése régóta foglalkoztatja a kutatókat, hiszen így jobban megérthetnék ezt az európai rézkor és bronzkor határát jelentő időszakot. A legfontosabb kérdés, hogy egy ilyen nagymértékű, egységes jelenségcsoport mögött mi állhat: emberek, közösségek vándorlása, esetleg az új eszmék, hatások áramlása, vagy mindezek ötvözete.

Erre a kérdésre kereste a választ az az európai és tengerentúli vezető kutatóintézetekből és munkatársaikból álló kutatócsoport, amely Európa területéről származó csaknem 400 őskorban élt ember genetikai adatait elemezte.

A harang alakú edények egyik keleti elterjedési határát Budapest térsége jelenti,

ahol a Duna mentén figyelhetők meg a korszak települései és temetői, bennük a keleti, nyugati és déli területekről érkező közösségek nyomaival.

A Budakalászon, Békásmegyeren és Szigetszentmiklós határában feltárt temetkezések elemzésével 13 magyar régész, antropológus és genetikus kutató vett részt a tanulmányban az MTA BTK Régészeti Intézetéből és a Lendület Mobilitás Kutatócsoportból. A Budapest környékéről származó minták genetikai vizsgálatát az MTA BTK Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriumában végezték.

Kiss Viktória, a Lendület Mobilitás Kutatócsoport vezetője szerint az i. e. 2500–2200 között a mai Budapest környékén élt közösségek körében a Nyugat- és Közép-Európából érkező bevándorlók mellett a – genetikailag – újkőkori-rézkori gyökerekkel bíró helyi lakosok is megtalálhatóak, akik minden bizonnyal felvették az új szokásokat, ugyanis sírjaikat részben az ideérkezők hagyományait követve alakították ki.

A szakember szerint az eredmények alapján megállapítható, hogy

a harang alakú edények a közösségek jelentős vándorlása nélkül jutottak el az Ibériai-félszigetről Közép-Európába.

Emellett fény derült a már korábban vizsgált, a kelet-európai sztyeppvidék felől Európát elérő gödörsíros kurgánok (Jamnaja-kultúra) közösségeinek Nyugat-Európa genetikai történetét befolyásoló hatására is.

Ezen keleti, sztyeppei elemek nyomon követésével igazolható lett a harang alakú edényeket használó közösségek tömeges áttelepülése az európai kontinensről a Brit-szigetekre. Ez utóbbi térség őskori genetikai képe mind ez ideig szinte ismeretlen volt. A mostani eredmények arra utalnak, hogy

a lakosság cseréje csaknem 90 százalékos mértékű volt a szigeteken,

és ez a bronzkor hajnalán újonnan érkező népcsoport adhatta a mai brit populáció genetikai örökségének nagy részét.

A folyóiratban egy másik cikk is megjelent, amelynek eredményei szerint Délkelet-Európa genetikailag és kulturálisan is jelentős csomópont volt az őskorban. A 225 őskori ember genomszintű vizsgálata a térségben élő vadászó-gyűjtögető őslakosok és az i. e. VII. évezred végén Anatóliából ideérkező első földművesek változatos kapcsolatairól árulkodik. Az eredmények bizonyos területeken gyors keveredésről, máshol izolált egymás mellett élésről tanúskodnak.

A cikk gazdag genomikai sorozattal bír a Vaskapu környékén az újkőkorig túlélő, őskőkori halászattal is foglalkozó vadászó-gyűjtögető közösségből. Ugyan eddig kulturálisan (régészetileg) izoláltnak tűntek ezek a közösségek, most azonban az új genetikai adatok bizonyítják, hogy

az őslakosok változatos kapcsolatokat létesítettek az Anatóliából érkező földművesekkel, akik közül néhányan maguk is átvették a halászó életmódot.

A Harvard Medical School laboratóriuma által vezetett nemzetközi kutatócsoport most először vizsgálta a nemek szerepét a keveredésben. Délkelet-Európában az őslakosságból férfiak és nők is beházasodtak az új telepesek közösségeibe, Közép-Európában azonban a vadászó-gyűjtögetők közül inkább a férfiak génállománya hagyott nyomot a földművesek között.

A tanulmány külön érdekessége, hogy a genetikai adatok alapján az Észak- és Közép-Európába tartó gödörsíros közösségek vándorlásánál (i. e. 3000–2500 körül) jóval korábbi, az i. e. V. évezredre tehető sztyeppei genetikai hatásokat igazolt Bulgária területén.

Az MTA BTK Régészeti Intézetének Archeogenetikai Laboratóriuma Horvátországból származó minták, míg az ELTE TTK Biológiai Intézet Embertani Tanszéke erdélyi rézkori leletanyagok elemzésével járult hozzá a munkához.