Izgalmas felfedezést tett a Swansea Egyetem egyik kutatója és diákjai: egy szeminárium keretében zajló raktári anyagrendezés során rábukkantak az ókori egyiptomi Újbirodalom egyik legismertebb alakjának, Hatsepszut fáraónőnek (Kr. e. 1479–1458) a portréábrázolására – számolt be az esetről a brit közszolgálati BBC.
„A tárgyakat válogattam a szemináriumra, amikor a kezembe került egy régi, kőfaragványról készült fekete-fehér fotó, ami izgalmasabbnak tűnt a többinél... és mikor rájöttünk, mivel is állunk szemben valójában, leesett az állunk, nekem is, meg a hallgatóknak is. Ráadásul mindez nőnapon történt, úgy tűnik, Hatsepszut még ma is tudja, milyen egy hatásos belépő” – mesélt felfedezésükről Ken Griffin egyiptológus.
A relieftöredéken egy női arc látható, mögötte legyező, míg homloka felett egy tekergő kobraábrázolás, ami egyértelmű utalás arra, hogy fáraóval állunk szemben. A faragványon hieroglif jeltöredékek is megfigyelhetők. A kőlap hátoldalán pedig egy álszakállt viselő arc alsó része látható, amely – hogy még egy csavart adjon a kirakósnak – pontosan összeilleszthető az előlapi töredékkel. Az egyetem szerint a hátlapi véset egy modern másolat, amely az után került fel a hátlapra, hogy a kőlapot eredeti helyéről eltávolították, s a két törés épp ezért illik egymásba. Hogy az alsó tábla miért nem maradt meg, mi történhetett vele, és miért volt szükség modern másolatra, illetve azt ki és hogyan vésette fel a hátoldalára, nem tudni. Azt valószínűsítik, hogy egy műtárgykereskedő, vagy egy korabeli aukciósház akciójáról lehet szó – amellyel növelni szerették volna a műtárgy értékét.
A köveket a tömegük és a könnyebb szállíthatóság miatt gyakran már a helyszínen feldarabolták, majd a szállítás után, az új helyén összeragasztották. (Ezt a módszert a mai napig alkalmazzák a modernkori sírrablók is.) Az arc alsó részét egy korabeli rajz, netán fotó alapján egészíthették ki, vagy esetleg egy olyan vésnök munkája is lehet, aki ismerte a motívumokat, így képzeletből is ki tudta egészíteni azokat. A kutatók szerint a kőlap a fáraónő deir el-bahri sírtemplom komplexumából származik, s valószínűleg a britek 1902-1909 között zajló első ásatása előtt szedhették le az épületről sok más domborművel egyetemben. A tárgy tehát minden bizonnyal nem túl etikus módon kerülhetett első tulajdonosához.
A relief aztán az 1936-ban elhunyt brit-amerikai gyógyszeripari feltaláló, Sir Henry Wellcome hagyatékából került az egyetemi raktárba, és 1971 óta porosodott ott, míg most rájöttek, kit is ábrázolhat valójában.
Megfigyelésükről Griffin értesítette a deir el-bahri templomegyüttest 1961 óta feltáró és restauráló lengyel régészeti missziót, hogy a segítségükkel megtalálják és meghatározzák, hol állhatott pontosan a Maatkaré néven is ismert fáraónő most beazonosított ábrázolása.
Hatsepszut a XVIII. dinasztia ötödik uralkodója volt, aki férje és egyben féltestvére, II. Thotmesz (Kr. e. 1492–1479) halála után került hatalomra – és lett egyike annak az öt nőnek, aki valaha uralkodóként vezethette Egyiptomot. Közös fiúutód híján a trón Thotmesz egyik mellékfeleségétől, Ízisztől született kiskorú fiára, III. Thotmeszre (Kr. e. 1479–1425) szállt. Miként a jeles magyar egyiptológus, Kákosy László uralkodásáról írta: „Ez a helyzet lehetővé tette az özvegy királyné számára, hogy maga vegye kezébe a kormányt, először mint régens (repat), majd mint fáraónő, teljes királyi titulatúrával. Húsz éven át tartó, furcsa társuralkodás vette ekkor kezdetét. Minden hatalom a királynő kezében összpontosult, akinek férfias jelleme, akaratereje nagy tekintélyre tett szert az ország előkelőinek körében.”
Az ókori Egyiptom története és kultúrája című munkájában Kákosy arra is felhívja a figyelmet: „Nem Hatsepszut volt az első fáraónője az országnak, elődjének tekinthette Nitókriszt és Szobeknoferurét, és családjának nagy nőalakjai, Tetiseri, Jahhotep, Jahmesz-Nofertari, akiknek emléke még élénken élt a nép és az arisztokrácia tudatában, megkönnyítették számára a trón elfoglalását. Hatsepszut mégis érezte nőiességének hátrányait, gyakran férfinak ábrázoltatta magát szobrain, királyi szakállal. Hatsepszut tisztában volt a hatalomátvétel törvénytelen jellegével, ezért későbbi feliratain vagy arra hivatkozott, hogy Amon (főisten) választotta ki egy körmenet alkalmával királlyá, vagy földi atyjára, I. Thotmeszre vezette vissza utódlási jogát, aki állítólag őt tette meg örökösévé. Egyes szövegek, a valósággal nem törődve, III. Thotmesz nővérének mondják.” A fáraónő – hogy jogát a hatalomhoz még jobban kihangsúlyozza – gyakran ábrázoltatta magát közösen az ifjú fáraóval.
Mint írják, uralma a béke időszaka volt. Feladta apja ázsiai hódító törekvéseit, viszont uralkodásának 8-9. esztendejében – amit egyébként III. Thotmesz éveiként vezettek – expedíciót indított a déli Punt országába. A valószínűleg a mai Szomália és Eritreia környékére tehető mitikus földre öt óriási tengerjáró hajót küldött, az utazás történetét a deir el-bahri templom falán örökítették meg. „Az expedíció képei nemcsak az egyiptomi történelem szempontjából felbecsülhetetlen értékűek, hanem fényt vetnek Afrika törzseinek régi történetére, hajdani életének egy kis részletére is a Kr. e. XV. századból” – olvashatjuk Kákosynál.
A narratív szövegekből megtudjuk, hogy az áruk mellett számukra értékes növényeket is hoztak vissza a fáraónő számára. Az egyik képen hat egyiptomi visz egy mirhafát, és azt olvashatjuk: „Gyere velünk, te mirhafa, isten országából, Amon templomába, ott lesz a te helyed.”
A mérleg elég kecsegtető lehetett, Afrika szarvából arany, elefántcsont, gyanta, értékes fűszerek, majmok, kutyák, párducbőr, mirhafa, ében, tömjén és szemfesték is érkezett.
Mindezek ellenére az útleírás talán legizgalmasabb részlete az az ábrázolás, amelyen a hajók Puntból visszatérve kikötnek a nílusi Théba városában. Ebből a kutatók arra következtetnek, hogy volt vízi összeköttetés a Vörös-tenger és a Nílus-delta keleti fele, feltehetően a Vádi-Tumila vidéke között. Azt ugyanis nehezen lehet elképzelni, hogy azokat a hatalmas hajókat a tengerről a sivatagon keresztül vitték volna át a Nílusra, hogy aztán kiköthessenek Thébában.
A feltételezett ókori Szuezi-csatorna egyébként nem a két tenger (Vörös és Földközi) között nyitott utat, viszont kereskedelmi szempontból így is értékes lehetett az Afrika déli felébe induló expedíciók számára. A csatorna azonban Hatsepszut korát követően valószínűleg hamar tönkremehetett, a munkálatokat 900 évvel később kezdhették újra, mert ennek meglétéről legközelebb a perzsa korban hallhatunk.
