– Az Évszakokban meglepően kevés a narráció, ebben hasonlít korábbi természetfilmjeikre, a Mikrokozmoszra illetve A pingvinek vándorlására. Miért ragaszkodnak a szöveg szinte teljes hiányához?
– Jacques Perrin: A képeken keresztül akartunk hatni a nézőkre. A mélységet pedig a hangok adták meg számunkra. Járni egy összefüggő erdőben, ahol az embert körülveszik a hangok, leírhatatlan élmény. Teljes mértékben eggyé válunk az erdővel, mintha katedrálisban járnánk. Manapság nagyon ritka, hogy megtapasztalhassuk az élő erdőt. Évezredekkel ezelőtt ez Európában is általános volt, de ma már csak Dél-Amerika és Afrika egyes országaiban lehetséges. Európában ennek már vége. A filmmel az volt a célunk, hogy megmutassuk az embereknek, mennyi szépség rejlik mellettünk. És nem a beton, nem a kő jelenti valós világunkat, hanem az erdő, amelyben lélegezni tudunk.
– A film üzenete egyértelműen az, hogy az ember elpusztította az európai erdőségeket. Ugyanakkor mégsem tűntek el teljesen az európai erdők, ha számos helyszínen járva le tudták forgatni e filmet. Nincs itt ellentmondás?
– Jacques Cluzaud: A moziban mindent meg lehet találni. Északon még fellelhetjük azt a díszletet, amely a jégkorszak idején Európa jelentős részén uralkodott. Norvégia északi részének növényzete megfeleltethető Európa húszezer évvel ezelőtti képének. Az érintetlen „őserdők” megtalálása lényegesen nehezebb, mert már mindent kivágtak. Bemutatásukhoz ezért olyan helyeket kellett felkeresnünk, ahol legalább évszázadok óta nem nyúltak az erdőhöz. Ilyen például a Bialowiezai-erdő Lengyelországban, amely a cárok vadászterületeként tiltott volt mindenki más számára.
– Az ember látszólag negatív szereplőként jelenik meg a filmben. Önök haragszanak az embere, amiért kivágta az erdőket?
– Perrin: Mi nem akarunk semmit sem megmondani a nézőknek, mindenkire rábízzuk, hogy maga vonja le a következtetéseket. Ugyanakkor persze, hogy haragszunk az emberre. De inkább úgy mondanám, hogy csinálhatná jobban is azt, amit csinál. Vannak, akik példamutató módon óvják a foltokban még megmaradt erdőket. Meg kell győznünk a többséget, hogy ők is csatlakozzanak ehhez a törekvéshez.
– Pontosan mi a feladata a rendezőnek az efféle sok helyen, párhuzamosan több stáb által forgatott természetfilmben?
– Cluzaud: A tényleges forgatásnál sokkal hosszabb az előkészítés. Ekkor találkozunk azokkal a kutatókkal, akik elmondják nekünk, hogy mit lenne érdemes lefilmezni. A forgatás után ugyancsak rengeteg időt vesz igénybe a vágás és a hangok képhez illesztése. Ehhez a másfél órás filmhez négyszázötven órányi felvételt rögzítettünk. Bár az Évszakok forgatása csupán másfél évig tartott (ellentétben előző filmünk négy évig tartó munkálataival), ha nem négy-öt stábbal dolgoztunk volna folyamatosan párhuzamosan, a forgatás tíz évig is elhúzódott volna.
– Perrin: Én inkább producer vagyok, többet jártam bankokba, mint a természetbe. Nehéz megtalálni azokat az embereket, akik hajlandóak ennyit áldozni a film elkészítésére (egyébként az Évszakok csak fele annyiba került, mint a 80 millió dolláros költségvetésű Óceánok című filmünk). Ellentétben a közkeletű képpel, mi szerint a természetfilm olcsó, ha az ember jól akarja csinálni, sok pénz kell hozzá. Olyan társakat kell találni, akik képesek helyt állni, és meg kell fizetni a hosszú időt, amelyet a természetfilm-forgatások igényelnek. Döntenünk kellett, hogy soha nem látott „operát” forgatunk, vagy tévés természetfilmet, amelyben sok szöveg van és kevés kép, de az elmondott információt a nézők már unalomig ismerik.
