A Balaton elsősorban borvidék

Laposa Bence a hekk-hurka kultuszról, a retinánkba égett Balaton-képről és az állami szervek elképesztő felelősségéről.

– Evett már hekket életében?
– Persze.

– Milyennek találta?
– Nem túl izgalmasnak.

– Egyébként melyik a kedvenc balatoni hala?
– Egyértelműen a fogas.

– És mit szól ahhoz, hogy a Balatonból már nem juthat hozzá kedvenc fogasához, legfeljebb akkor, ha kifogja? A múltkor Keszthelyen láttam egy halbolt hirdetésén – egyébként korrekt módon – feltüntetve, hogy a „balatoni” halak a környező halgazdaságokból származnak, mert a tóból tilos halászni.
– Ez a jobbik eset. Az a gond, hogy a balatoni vendéglátásban mérhetetlen mennyiségű importhal van; többek között a már említett dél-amerikai hekk. Ez elképesztően rossz fényt vet a régióra, és hosszú távon nem fenntartható üzleti és kommunikációs modell.

– Mit lehetne tenni a helyzet javítása érdekében?
– Minimális célkitűzésünk, hogy a tó körül elfogyasztott hal döntő többsége legalább a Balaton körüli halgazdaságokból származzon. Olyanokból, amelyek a Balaton vízgyűjtő területéhez tartoznak, tehát a vizük a tóéval egyenértékű. Másrészt ellenőrzött tenyésztési körülmények legyenek, szakítva a régi nagyüzemi módszerekkel. Ahogy a borászatban sokáig csak a mennyiség számított, és például 14-es mustfokkal szedték az olaszrizlinget, sok helyen máig hasonló szemlélettel tenyésztik a halakat, értve ezalatt a víz minőségét, a takarmányozást, minden egyéb körülményt. Vagyis az a cél, hogy a halgazdaságokból olyan minőségű hal kerüljön ki, amely egyenértékű a tóban találhatóval.

– Hogy állnak a megvalósítással?
– A Balatoni Kör jelenleg is egyeztet a Földművelésügyi Minisztériummal. Részeredményeket értünk el, de a megoldás még messze van.

– A Balatoni Kör egyik célkitűzése, hogy a gasztronómiai kínálatot javítsa a tó körül. Ennek vannak látható eredményei. Hogy sikerült elérni a változást?
– Eggyel hátrábbról kezdeném: a kör célja, hogy átalakítsa a Balatonról az emberek fejében élő képet. Ki kellene törölnünk az elmúlt évtizedekben a retinánkba égett képet a tóról. Ehhez az kell, hogy például egyetlen forint állami pénz se mehessen olyan reklámkampányra, amely a „beachhangulatot” sugallja, hanem a Balatonra egész éves régióként gondoljunk. Olyan régióra, ahol elsősorban az aktív turizmust kedvelők, a túrázók, vitorlázók, kerékpározók, a kulturális értékek, a gasztro- és borturizmus iránt fogékonyak érezhetik jól magukat. A strandhangulat maradjon kívül a kommunikáción; mondom ezt, miközben hangsúlyozom, hogy a jelenlegi strandok infrastruktúrájának fejlesztése is nagyon fontos. Kizárólag olyan tevékenységekre lehessen pályázni – támogatásra, kommunikációra –, amelyek legalább hat hónapon keresztül megbízhatóan űzhetők a Balaton körül. A gasztrokínálatot illetően: Magyarországon létrejött egy olyan büfékultúra, amelyben – bár nem túl magas áron – szemetet etetnek az emberekkel. Ebben szerencsére valóban van pozitív változás, aminek természetesen része az is, hogy a magasabb minőséget, a jobb alapanyagokat meg kell fizetni. Ha legálisan, elfogadható bérért akarunk foglalkoztatni, akkor nem tudunk ötszáz forintos hamburgert és négyszáz forintos lángost adni.

– Száműznék a büféket a partról?
– Egyáltalán nem. A büfék fontosak a vendéglátás egy lazább fajtájaként. Ám ezen belül minél nagyobb arányban kellene helyi alapanyagokat és ellenőrzött, magas minőséget kínálni. A hekk-hurka kultuszán túl is lehet mit adni. Mára elértük, hogy a tó körül bárhol megvan legalább a választási lehetőség a két alternatíva között, de mi természetesen azt szeretnénk, ha az általunk kívánatosnak tartott tendencia bővülne. Már csak azért is, mert ezeknek a helyeknek a tulajdonosai is szinte mindannyian a tó körül élnek, vagy legalábbis tervezik, hogy a közeljövőben oda költöznek, nem egy-két szezonban gondolkoznak. Azaz olyan jófajta lokálpatrióta gondolat vezérli őket, amely egy régió fennmaradásának az alapja. Ezek az emberek nem a nagykeres hűtőkamiont várják minden reggel, hogy kartonszámra pakolják be a fagyasztóba a hekket, hanem helyi szörpöt árulnak, a helyi borász borait kínálják.

– A Balatoni Kör egyik legfontosabb célja, hogy a szezont minél jobban kitolja. Mennyivel sikerült ezt meghosszabbítani az elmúlt években?
– Mi legszívesebben magát a kifejezést is elfelejtenénk. Nem szezonban, nem Balatonban, hanem régióban gondolkodunk. Már a Magyar Turizmus Zrt. szemléletét is rossznak tartjuk, hogy van „tavaszi szezon”, „nyári szezon” és „őszi szezon”, és a tó körüli programokat, a kommunikációt erre fűzik fel. Mi sokkal egyszerűbben látjuk: meg vagyunk róla győződve, hogy ez a tó bármelyik évszakban, bármelyik hónapban sokkal többet nyújt, mint bármi más Magyarországon. Ezért kell a strandturizmust elfelejteni, mert ez csak a tó kizsákmányolásáról szól. Ne a tóból, hanem a régióból induljunk ki. Mi úgy látjuk, ma már a téli időszakban is alkalmas a tó számos pontja egy wellnesshétvége eltöltésére. Miért kéne akkor Sopronba, Hajdúszoboszlóra menni?

– Budapest belvárosa végképp az olcsón lerészegedni vágyó lány- és legénybúcsúzó britek játszótere lett. A Balatonnál nem fenyeget ilyen veszély?
– Itt a régiónak azért megvannak a hagyományai: így Siófok és környéke elsősorban a szórakozni vágyó fiatalok körében népszerű, Füred nagyon gazdag kulturális programokat kínál, a Badacsony a bort, Fonyód környéke a vitorláskikötőket, és sorolhatnám. Ehhez hozzátartozik az is, hogy mi nem szeretnénk, ha még többen lennének kifejezetten a nyári időszakban, mert ilyenkor már most is rendre megtelik a tó. A még több ember csak több környezetterhelést, zsúfoltságot, élhetetlen közeget hozna, ami senkinek sem érdeke. Ad absurdum az sem lenne baj, ha főszezonban kicsit kevesebben lennének, a cél, hogy a Balatonhoz vágyó embertömeg időben sokkal jobban elosztva látogasson hozzánk, egész évben látható mennyiségű vendég legyen itt. Így minél több hely tudna egész évben nyitva tartani, minél többen tudnának egész évben itt dolgozni, s ez megint csak a minőségi szolgáltatás egyik alapvető tényezője.

– 365 milliárd forint fejlesztési pénz áll majd a régió rendelkezésére. Mit lehet tudni, mire szánja a pénzt a kormány?
– A pénz nagy része klasszikus infrastruktúra-fejlesztésre megy, út-, vasútépítés, -felújítás, mederkotrás, környezetvédelmi beruházások, kerékpárút és hasonlók. Mi azoknak a forrásoknak az elköltésébe szeretnénk jobban beleszólni, amelyek a Balaton arculatával, a kommunikációval kapcsolatosak. Vagy amelyek a tó körüli vállalkozók számára rendelkezésre állnak majd. Egyelőre a turisztikai ügynökséggel egy nyelvet beszélünk, hiszen a minőséget emelő fejlesztések lesznek a központban. Rengeteg saját ötletünk is van természetesen.

– Mondana példát?
– Fontos lenne egy összbalatoni taxirendszer felállítása. A tó körüli hajó-, vonat-, busz- és taxihálózatnak egységesen, egymást kiegészítve kellene működnie. Lehetőleg elektromos alapon. Az e-hajók kapcsán már vannak konkrét tervek, és több településen állhatnak forgalomba elektromos buszok is. Egy-két nagyobb helyet kivéve mindenhol azzal küzdenek, hogy nem megoldott a vendégek A-ból B-be juttatása, és nagyon jó lenne, ha bárki bármikor korlátlanul, belátható költségszinten eljuthatna egyik településről a másikra. A szabadidősportok minden állami támogatás nélkül fejlődtek hatalmasat, több tízezer embert megmozgató tömegsportrendezvények vannak ma már a Balatonnál, élénk a kerékpáros turizmus, erre is több figyelem kellene.

– A tó környéki szőlők védelme is fontos céljuk. Mennyire jellemző még, hogy egy új telektulajdonos kiirtja a szőlőt, mert nem akarja gondozni?
– Alapvető célunk, hogy az egész Balaton körül rendezett, ápolt környezet jöjjön létre. Ezen belül a Balaton elsősorban borvidék. Ahhoz, hogy ezt a vendég így is érezze, szőlőre van szükség: tájképileg, kulturálisan, minden szempontból. Ha eltűnnek a Balatonra néző domboldalakról a szőlők, az egész táj hangulata, jellege megváltozik. Meg kell nézni azokat a domboldalakat, ahol ez már bekövetkezett. Vonyarcvashegyen vagy Balatonfüreden például. Ezzel szemben a Badacsony vagy a Szent György-hegy szerencsére megmaradt jó példának. Drámai a különbség, ha a kettőt megnézi valaki: vagy szőlőt lát, vagy mint a Rózsadombon, ház ház hátán. Külterületen a törvény szerint kizárólag gazdasági célú épület épülhet, ehhez képest az ingatlanok kilencven százaléka nyaraló. De ha már épül is valami, legalább azt a szabályt tartsuk be, hogy az adott telek nyolcvan százalékának művelése kötelező. Első körben ezért azt szeretnénk elérni, hogy a jelenleg hatályos törvényeket tartassa be a magyar közigazgatás.

– Egyelőre nem sikerül. Mi lehet az oka?
– Ebben egészen elképesztő felelősségük van az állami szerveknek. E témában is rengeteg egyeztetésen voltunk már. Minisztériumokban, ilyen hivatalban, olyan ügynökségen. Sokszor az önkormányzatokra mutogattak, mint amelyeknek meg kellene oldaniuk ezeket az anomáliákat. Ez pedig drámai és álságos hozzáállás. Helyi képviselő is vagyok, belülről látom, teljes abszurditás egy kistelepülési önkormányzattól elvárni, hogy ilyen horderejű ügyekben ő legyen a főszereplő, amikor államilag tízmilliárdokból fenntartott intézményeink vannak a célra: földhivatal, kormányhivatal, mindenféle hatóság, szakminisztérium. Egy önkormányzatnak sem jogi, sem fizikai apparátusa nincs erre.

– Nincs néha olyan érzése, hogy egy-egy villatulajdonos politikai kapcsolatai révén a törvények fölött áll?
– Mi senki ellen nem akarunk hadakozni, csak azt szeretnénk, hogy mindenki megértse: az a villatulajdonos, aki éppen a táj miatt jött ide, hogy építsen egy ötven-száz vagy akárhány milliós ingatlant magának, éppen a táj karaktere sérül drámaian azzal, hogy odaépítette azt az épületet, meg a szomszédja és annak a szomszédja is. Ha ez így marad, tíz-húsz év múlva azt veszi észre, hogy ingatlana értéke lecsökken. Jásdi István barátom szokta mondani, hogy mindenki „csak” a saját nyaralóját szeretné még megépíteni, majd ha az elkészült, abban a pillanatban már abban érdekelt, hogy nehogy a szomszéd akár egy faházat is építsen a telkére. És ha ennek államilag nem szabunk gátat, hosszú távon beláthatatlanok lesznek a következményei. Most ráadásul megélénkült a balatoni ingatlanpiac, és itt van a már említett 365 milliárdos fejlesztési lehetőség is. Nem szeretnénk, hogy ez a helyzet oda vezessen, hogy elkezdünk a tó körül ész nélkül betonozni. Ráadásul ezzel párhuzamosan van sajnos egy negatív tendencia is.

– Mire gondol?
– Míg a külterületeken sorra épülnek az új ingatlanok, sok település központjában romlik az épületek minősége. Néhány kiemelt falutól eltekintve kezdenek kiürülni a faluközpontok. Pedig mennyivel szebb régióban élnénk, ha a külterületen nem épült volna egy épület sem, ellenben a falvakban az összes gyönyörűen fel lenne újítva.

– A part hozzáférhetősége is benne van a Balaton-törvényben, mégis rengeteg helyen vannak lezárt telkek. Most egy főépítészi elképzelés szerint extra adóval sújtanák azokat a tulajdonosokat, akik nem teszik lehetővé, hogy a telkükön megközelíthető legyen a Balaton-part. Erről mit gondol?
– Megint ugyanaz a helyzet: a törvényben van egy csomó jó, előremutató dolog, amely írott malaszt maradt. A konkrét elképzelést nem ismerem részleteiben, de ha az állam kisajátításokkal, kártalanításokkal már megkezdte volna a törvény végrehajtását, rég a parti sétányokon sétálgatnánk.

– Beszéljünk kicsit a borokról! Milyenek az idei kilátások?
– Erre mindig azt szoktam válaszolni, hogy majd szeptember végén megmondom. Nem szívesen jósolgatok, főleg most, hogy hetente látjuk, milyen szélsőséges az időjárás. Két jó évjárat van mögöttünk, bizakodunk.

– A borok minőségét illetően milyen tendenciákat lát?
– A történelmi borvidékeket tekintve talán a Balaton lépett be utoljára a minőségi borpiacra. Ezt viszont előnyünkre is tudtuk váltani, és mind a borok stílusában, mind a kommunikációjukban újat hozni. Főleg az északi parton rengeteg új borászat jön létre, ezek nagy része abszolút minőségorientált, jó és izgalmas borokkal. A Balatoni Kör elsősorban a Balaton-bor létrehozásával igyekszik még jobb hírét kelteni a régiónak. Ez már évek óta létező termék, most dolgozunk az eggyel magasabb kategórián is. Ez arra tett kísérlet, hogy ne csak a bor marketingjét egységesítsük, hanem a borok stílusát is közös nevezőre hozzuk. A szőlőfajta adott: csak olaszrizlingből készülhet. Ne ugyanolyan legyen az összes, de ha valaki Balaton-bort vesz, tudja, hogy milyen stílusú bort fogyaszt.

– Ez milyen árkategóriát jelent?
– A belépő szint 1500 forint plusz-mínusz pár száz forint, a rangosabb kategória 2500 forinttól fölfelé.

– Van olyan pincészet, amelyet tudomásom szerint bírálnak néhányan, mert a mennyiséget helyezi előtérbe. Mi a helyes arány?
– Mi biztosan nem bírálunk senkit. Egyébként pedig szerintem ez a mennyiség-minőség arány túl van idehaza misztifikálva. Egy bizonyos tételben még lehet minőséget előállítani, aztán ha kétezer palackkal több van, akkor már nem? Ezek nem így működnek. Vannak csúcspincészetek a világban, ahol több millió palackot készítenek, máshol meg egy-két ezret.

Melyik a kedvenc

borfajtája?
Az olaszrizling.

itala a boron kívül?
A pezsgő.

étele?
Nincs, a jó és izgalmas ételeket szeretem.

tája a Balatonnál (a Badacsonyon kívül)?
A Hegyes-tű.