Egy szinttel lejjebb lakik a házban egy kedves, idős asszony. A minap árulta el, hogy 89 esztendős, az orvos is alig hiszi el neki. Nos én is megdöbbentem, miközben a pincébe igyekeztünk egy kis terepszemlére. Egyedül él, az unokája rendszeresen látogatja (szinte naponta), segít neki, de azért csak magának kell megoldania sok mindent.
Tegnap két szélhámos kirabolta szegényt.
Becsöngettek a magasföldszinti ajtaján, egyedüli lakás a fordulóban. Ketten voltak. A nő azt mondta, hogy a gázművektől jöttek ellenőrizni a készülékeket. Jóhiszemű asszony lévén, sajnos beengedte őket a férfival.
A nő a cirkót kereste. Hol lett volna, természetesen a fürdőszobában. Kérdezgetett a cirkóval kapcsolatban az asszonytól, míg a férfi a szobákban a radiátorokat „ellenőrizte”, természetesen egyedül. Majd amikor kiderült, hogy a fűtőtestekkel minden rendben van (mi baj lett volna velük, ott nincs is gáz!), a férfi elhagyta a lakást. Rövidesen a nő is befejezte az „inspekciót”, ment a férfi után.
A szomszédasszony utólag fedezte fel, hogy a két „gázművest” igazából nem a készülékek állapota, hanem az idős hölgy mozdítható értékei érdekelték. El is tűnt az unokájának és a barátnőjének a laptopja, mert a szerencsétlen időpontban éppen ott volt mind a kettő. Meg némi készpénz, szerencsére nem volt sok otthon. Természetesen feljelentést tettek a rendőrségen, állítólag némi reményt nyújt, hogy találtak idegen ujjlenyomatot a lakásban. Hátha sikerül elkapni ezt a két alja bűnözőt
Tolvajnyelven a rendkívül visszataszító „öregezés” szóval illetett rablási technika nem számít újdonságnak, az emberek bizalmával mégis nap mint nap visszaélnek a bűnözők. Ebben a percben is valószínűleg több lakásban vadásznak alantas kezek vagy kényszerítenek idős embereket javaik átadására.
Kérem, többedszerre is mondják el idős, különösen az egyedül élő hozzátartozóiknak, ismerőseiknek, hogy csak és kizárólag a gyanakodás az egyetlen védekezési lehetőség. A mérőórák állását jelentsék telefonon, más ügyben sem a víz-, sem a gáz-, sem a villamos művek nem szoktak jönni. Még jobb, ha átalánydíjat fizetnek, azzal nincs macera. Ha leolvasás van, a közös képviselővel egyeztessék le, ki keresi őket. Inkább hagyják elmenni még a leolvasót is.
És senki ismeretlennek ne nyissanak ajtót! Bármilyen hivatalra hivatkoznak. Inkább hagyjanak emlékeztető papírt, telefonszámot, így ellenőrizhetők ezek a személyek.
A hivatalos ellenőrzéseket előre jelzik, papír kerül a ház bejáratára, hogy mikor és ki jön. Ilyenkor érdemes szövetkezni a szomszédokkal és ismételten a közös képviselővel.
A szélhámosokkal szemben az egyetlen fegyver a zárt ajtó. Nem szabad kinyitni!
A Naiv blog korábbi bejegyzéseit itt olvashatja.
Ha megkárosítja egy szolgáltató vagy egy kereskedő, ismerősét átverik a mesterek vagy a szélhámosok, írja meg a [email protected] címre, hogy mások okulhassanak belőle.