Ők a budapesti közlekedés legpofátlanabb résztvevői

Egy részük nemhogy egy jó kupicával felhajt reggelente, hanem egyenesen vért iszik.

Nem ismernek se Istent, se embert. Se piros lámpát, se zebrát, se gyalogjárdát. Egyaránt veszélyesek a gyalogosokra és az autósokra nézve. Meg önmagukra is, de nincsenek tudatukban, hogy ön- és közveszélyesek.

Ők a kerékpárosok.

Tisztelet a kivételnek, de a bringások jó része elképesztően pofátlanul közlekedik.

Vélhetően sokakat magamra haragítok most. Sokáig vissza is fogtam magam, mert végül is minek velük foglalkozni. Amikor azonban a minap az egyik nagy, forgalmas kereszteződésben a várakozó kocsisor mellől három kerékpáros is simán átment a piroson, önkényesen jelenségnek minősítettem a drótszamarasok bravúrjait.

Tisztában vagyok azzal, hogy Budapesten nincs elegendő kerékpárút, néhol pedig a kijelölése sem szerencsés. Nem értem viszont, hogy ahol van, ott miért kell a járdán tekerni. Például a bámulatosan széles Stefánia út egyik oldalán ott a kijelölt bringasztráda, de csak a kerékpárosok fele használja, a többiek a másik oldalon robognak a gyalogosok között cikázva, illetve a kapukon át kihajtó autók lökhárítói elől el-elrebbenve. És még nekik áll feljebb. És ennél van rosszabb is, mert a kényelmes kerékpárút és a széles járda mellett naponta látni bringásokat, akik az autók mellett tekernek. Önök értik ezt?

Hasonló módon érthetetlen számomra az a kockázat, amelyet egy huszonéves srác vállalt fel, amikor a rendkívül forgalmas Rottenbiller utcában – csúcsforgalomban – úgy ment kerékpáron, hogy közben egy óriási kerekes bőröndöt húzott maga mellett az aszfalton. Bár a legtöbbet ő kockáztatja, elvégre a saját testi épségéről van szó, mégsem csak az ő problémája lesz, ha történik valami. Egy autós életét is tönkreteheti

A gyalogátkelőknél kialakult bringás szokások egyenesen vérlázítóak. Mint a sólymok, úgy csapnak le a zebrára, láthatatlanul, teljes vadászsebességgel, mintha a sors kihívásával direkt provokálni szeretnék az autósokat. Azért, mert ők is pontosan tudják, hogy ez tilos. Hogy miért tilos? Azért, mert az autós nem tud figyelni rájuk. Hát hogyan tehetné, amikor azt a távolságot, ahonnan egy kerékpáros be tud robbanni, nem láthatja be. Lehetetlen. Meg azért is provokáció, mert itt élvezettel felmutathatják a középső ujjukat az autósoknak, mert a maguk által kiváltott konfliktus teljes bizonyossággal érkezik.

Mindennek a teteje az a szituáció volt a Bosnyák téri kettős kereszteződésben, amit eleddig csak autósoktól láttam. Gyalogos készülődött a zebránál az átkelésre. Lassítottam és megálltam a belső sávban, mert nem csak a KRESZ, az emberi jó érzés is ezt kívánja. Néha megesett, hogy a másik sávon „öntudatos” autós társam a forgalomban a sebességet sem csökkentve húzott el mellettem és az életveszélyes átkelési manővert már megkezdő gyalogos előtt. De hogy ezt egy bringás tegye Igen, ez is bekövetkezett. Egy szuper bringán, szuper felszerelésben tekerő, mackós kinézetű – óriási feneke fölött lógott a háj mindenfelé – férfi süvített el, majdnem elütötte szegény nénit. Szerencsére csak a szaga csaphatta meg.

És mindehhez most már fogyaszthatnak alkoholt, a helyszínen kell elbírálni, hogy kerékpározásra alkalmas állapotban van-e a derék delikvens. A zéró toleranciás közegből kiemelkedve.

Nekem az az érzésem, hogy a kerékpárosok egy része nemhogy egy jó kupicával felhajt reggelente, hanem egyenesen vért iszik, mielőtt beszáll a szorítóba, és megkezdi napi – általa vélt – küzdelmét a forgalomban.

A helyzet megoldására két lehetőséget látok. Az egyik szerint tisztelettel kérném az illetékeseket, hogy minél gyorsabban építsenek minél több és minél jobban elhatárolt kerékpárutat. Földön, levegőben, elkerítve, bárhogyan. Ezzel talán sikerül  valamelyest csökkenteni a forgalomra gyakorolt hatásukat. A másik, hogy a KRESZ-ben súlyosbítani kellene a kerékpáros kihágásokat, a rendőröknek pedig nem kellene a másik irányba fordítani a fejüket egy-egy „csíny” láttán.

Arra nem számítok, hogy a bringások arroganciája magától csökken.

A Naiv blog korábbi bejegyzéseit itt olvashatja.