A helyzet helikopterfronton fokozódik

Az Egyesült Államok Magyarország legfontosabb szövetségese, de egy negyven éve rendszerben lévő, kivonás előtt álló, bevált helikoptertípus átadását gyorsan, hatékonyan és kedvező feltételek mellett úgy tűnik, mégsem tudja megvalósítani - ez az UH-1N projekt eddigi tárgyalásainak mérlege. Még szerencse, hogy akadnak alternatívák, úgy szakmai, mint politikai értelemben.

Nem haladnak túl jól a használt amerikai tengerészgyalogos UH-1N helikopterek beszerzéséről zajló tárgyalások – hallottam a minap. Az amerikai kongresszussal decemberben közölt hihetetlen, 426 millió dolláros árat már jócskán sikerült lealkudni a csomag megnyirbálásával, és az közelít az elfogadható értékhez (már ha a hazai finanszírozás egyáltalán megoldható lesz), ám a kibontáskor kiderült, hogy bizony nem olyan ez a menyasszony, mint amire jogosan számítani lehetett a jelenlegi helyzetben. Sorolni lehetne, de most csak néhányat említek, ízelítőül, meglássák, elég lesz. A legfőbb szövetségesünk, akiért vérüket folyatják katonáink Afganisztánban, nem hajlandó még pénzért sem átadni a helikopterek elektronikai hadviselési rendszerét (besugárzásjelző, indításjelző, stb.); szóba sem jöhet a D-szintű karbantartás hazai kiépítése, sőt, azt az UH-1N-ek esetében sajnos nem végezhetik el európai AB212 jogosítású üzemek sem, a gépeket így ezer óránként vissza kellene szállítani az Egyesült Államokba a javítások idejére; a szállítás megkezdésének határideje pedig két és fél év lenne. OMG.

Felfoghatatlan számomra, hogy manapság, amikor a NATO-ban az Okos Védelem (Smart Defence) koncepciójával kelnek és fekszenek az úgynevezett szövetségesek, az Egyesült Államok nem tud segítőkészebb lenni, és egy általa kivonandó, bevált típus rendszerének gyors és hatékony átadását megvalósítani. És nem ingyen, mert ingyen senki sem akarja. Tisztes áron, de használható csomagban, ami előrelépést jelent – ipari javítókapacitásunk és önvédelmi rendszerünk a meglévő szovjet-orosz helikopterekhez sincs, hol akkor itt a fejlődés? Ilyenkor bizony felmerül az emberben, hogy vajon tényleg az erősebb szövetség a cél, hogy az Európától való elfordulással egyidőben elősegítsék a hátramaradók képességépítését, vagy erről szó sincs. A segédhadak hadműveleti területen üveggyönggyel való ellátása mehet, de otthon ezek ne építsenek semmit, még amerikai típussal se?

Az UH-1N projektnek akkor is lehet azonban haszna, ha nem valósul meg. Azzal, hogy felpezsdítette az állóvizet, s „a Magyar Honvédség visszakerült a helikopterpiacra”. Az elmúlt hetekben egymásnak adták a kilincset a nyugati gyártók a HM-ben: volt AgustaWestland AW139, Eurocopter Cougar, Sikorsky S-70 prezentáció. S közben a hazai elitben is, különös tekintettel a mindenható miniszterelnök környezetére, tudatosulhatott, hogy a magyar nemzeti forgószárnyas képesség jövőjéről dönteni kell. Nem jövőre, nem 2014 után, hanem MOST. Magyarország épp elég területen vesztette el az „országnak nevezhető” besorolást az elmúlt húsz évben, nem kellene éppen egy nemzeti kormány alatt ezzel folytatni.

A Phalanxblogger azon a véleményen van, hogy jóformán mindegy, hogy mivel, de határozottan rá kell lépni egy finanszírozható, hosszú távon is járható ösvényre – vagy éppenséggel vissza kell találni egy jól jártra. A hezitálás a legnagyobb bűn most, cselekvésre van szükség, ha kell, vállalva intézményi, személyi és kulturális intervenciót is. Egy bürokratikus, ráadásul dilettáns állami szerv ne állhasson már a katonai (állami) helikopterképesség útjába! A cél az útnyitás, nem az akadályozás! Csínján kell bánni az olyan fixa ideákkal is, mint flottakapacitás, ha az egyszerűen finanszírozhatatlan. Harminc gép!? Jöjjön be csak hat helikopter, nyolc, tíz, tizenkettő, és legyen garantálva 200 óra gépenként évente, de akkor tényleg LEGYEN. És legyenek felszerelve, komolyan. A mai (és hosszú évekre visszamenő) helyzetet, amit a „szimbolikus képesség” kifejezéssel röviden jellemezhetünk, legyünk őszinték, nehéz lesz bármivel is alulmúlni.

Arról nem beszélve, hogy az alternatívák mindegyikében van külpolitikai potenciál is, amire ma kétségtelenül szükség van. El kell dönteni, hogy melyik irány a fontosabb, és a helikopterkérdést a „kezelésére” felhasználni. Mert (jó napot!) a hadiiparnak igenis VAN jelentősége a diplomáciában, akár a francia, akár a brit-olasz, akár az amerikai-lengyel irányt nézzük, vagy (ez lenne aztán a huszárvágás!) az oroszt. Naiv? Álmodozó? Bilibe lógó kezű? Nem hinném, hogy aki tud nagyban gondolkodni, akinek van víziója, aki nem akar kicsi lenni, az hibáztatható. De cselekedni, okosan, azt kell. Aki téblábol, azt leveszik a tábláról, mint a parasztot. Aztán meg elmennek mellette és köpnek egyet.

Röviden: a helyzet helikopterfronton fokozódik.