Roppant nagy lendülettel tört be tavaly a magyar védelmi szférába a használt amerikai könnyű szállítóhelikopterek ügye. Pártolók és ellendrukkerek, optimisták és szkeptikusok szólaltak meg, partvonalon innen és túl, öltönyben, farmernadrágban és egyenruhában. Néhányan már láttak helikoptert élőben, úgyhogy előnyben érezhették magukat a kérdés megítélésénél (ez persze költői túlzás, tisztelet a kivételnek).
A való világ malmai azonban lassan őrölnek. A pénzügyi szakadék szélén táncoló Európa történelmi kísérletezésbe kezdő periferiális országában, ahol a védelmi finanszírozás évről-évre negatív rekordokat dönt, senki és semmi nem fog úgy pattogni, mint a nikkelbolha. Az egész UH-1N projekt alapvetése volt az a tavaly őszi miniszterelnöki ígéret, miszerint az ügy fontosságára tekintettel hajlandóak a finanszírozást központi büdzséből biztosítani. Most azonban, hogy „segíts magadon, az Isten is megsegít” alapon a HM megmentette magát a Gripen-program újratárgyalásával, a kormányban felerősödtek azok a hangok, miszerint „mit akartok, maradt elég pénzetek!” Magyarán szólva bizonytalanná vált a program központi finanszírozása, és ezáltal megvalósulásának esélyei is csökkentek. Hiszen az új Gripen-szerződés megelőzte ugyan a tárca működésének ellehetetlenülését, de jelentős, pláne hosszabb távú pénzügyi teret nem nyitott a minisztérium számára. Akkorát bizonyosan nem, hogy magára vállaljon egy ekkora nagyságrendű helikopterprogramot.
De minek is ez a hosszú bevezetés? Azért, hogy rávilágítsak: a valóság az, hogy nem lehet nem törődni a Magyar Honvédség meglévő, szovjet-orosz helikoptereivel. Sem rövid, sem közép távon (2020-ig). Most ez a realitás, ez van. Minden más bizonytalan. Ezért sem lepett meg, amikor Hende Csaba tegnap este beszámolt arról, hogy a NATO védelmi miniszteri találkozón cseh kollégájával, Alexandr Vondrával ebben a témában folytattak kétoldalú megbeszélést. Megvitatták annak lehetőségét, hogy Magyarország csatlakozzon a Többnemzeti Helikopter Kezdeményezés (MHI) keretében megvalósuló cseh-horvát együttműködéshez. Szó lehet közös kiképzésről, az afganisztáni kiképzési missziókban való közös részvétel jövőjéről, és persze az együttműködésnek lehet ipari dimenziója is, bár erről részleteket nem árult el a tárcavezető. Ma horvát forrásból is megerősítették a kezdeményezés létezését, kiegészítve azzal, hogy Zárában (Zadar) lenne egy közös kiképzési központ.
Persze nem kell túlzottan nagy emlékező tehetséggel rendelkezni ahhoz, hogy felidézzük: alig egy éve a HM szinte biztos volt abban, hogy 2011-ben kiküldhet két Mi-17-est a csehországi LOM Prahához nagyjavítás/modernizáció céljából, készen arra, hogy aztán a helikoptereket Afganisztánba telepítse. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, az oroszok akadékoskodtak a cseh cég jogosultságaival, mérséklődött az afganisztáni helikopterhiány, felpörögtek a magyar személyzettel zajló afganisztáni kiképzések (AMT, AAT), és ami a legfontosabb, a Matolcsy-csomag 27 milliárdos „zárolása” bizony tényleges elvonássá vált. De most Brüsszelben újfent kiderült számomra, hogy ez az út bizonyosan nem zárult le, és ha az UH-1N program nem halad előre, nem is lesz helyette másik...
