Az amerikai és vele együtt a NATO-légierők számára 2001. szeptember 11. után a közvetlen légi támogatás (CAS) vált a legfőbb feladattá. A folyamatban lévő szárazföldi műveletek ezt szükségessé, ugyanakkor a harctéri körülmények, a megkérdőjelezhetetlen légi dominancia lehetővé tették. A fokozott légi-szárazföldi integrációt mindemellett a haditechnika fejlődése is lehetővé tette: a lézerirányítású és műholdas irányítású bombák, rakéták elterjedése, a nagy pontosságú célzókonténerek és az adatátvitel. Ma a szárazföldi csapatok tűztámogatásáért felelős összekötők, az úgynevezett Joint Terminal Attack Controllerek (JTAC) néhány méteres pontossággal képesek behívni a légierő vagy a tüzérség csapását. Nem túlzás, de ezek az eszközök ma egy közelharcba is képesek beavatkozni úgy, hogy a saját erőknek ne okozzanak veszteséget.
Ebbe az új világba toppant be a Magyar Honvédség is a Gripenekkel, melyek ma javarészt megfelelnek a legújabb itt támasztott követelményeknek. Bár a rendkívül korlátozott repülési óraszám mellett erre a feladatra csak kevés kiképzési-szintentartási keret adódik, egy kis csoport intenzíven foglalkozik ennek a képességnek a kiépítésével. A feladat azonban nemcsak náluk jelentkezik, sőt elsősorban nem is náluk. Azzal, hogy Magyarország részt vesz nemzetközi, mindenekelőtt az afganisztáni misszióban, rendelkeznie kell olyan katonákkal is, aki a szárazföldi csapatok mellett képesek ezt a közvetlen (légi) támogatást, csapást behívni. A két apró szakmai közösség egymásra van utalva, ha előre akar haladni, kiképzési szintet akar elérni, illetve meg akarja őrizni jártasságát, mely szabványban rögzített a felelősségvállalás érdekében. Amikor pusztítás saját csapatokhoz, civilekhez ily közel történik, nem lehet hibázni.
A szolnoki alakulatokhoz tartozó JTAC-ok és a kecskeméti gripenesek úgy a hajmáskéri lőtéren élesben, mint az országban másutt „szárazon” (éles fegyverzet alkalmazása nélkül) gyakorolják a közvetlen légi támogatás mesterségét. A tavaszi svédországi (kifejezetten a Gripennel repülő nemzetekre szabott) Lion Effort gyakorlat után az elmúlt héten Szlovéniában is mód nyílt a képesség külföldi bemutatására. Az Adriatic Strike 2012 fedőnevű rendezvényen szlovén, amerikai, olasz és horvát résztvevők voltak jelen, és ami a legfontosabb, a JTAC-eknek valós szárazföldi manőver erők parancsnokai alá rendelve kellett dolgozniuk.
Ami a Gripeneket illeti, a rendszeres gyakorláson kívül, ami a legfontosabb tényező, néhány technológiai akadálya is van a korszerű közvetlen légi támogatás mint képesség kiteljesedésének. A legfontosabb, hogy jelenleg a Gripenek mindössze gépágyújukkal gyakorolhatják a feladat éles végrehajtását, mivel bombafegyverzetet nem szereztek be hozzájuk. Drága levegő-föld osztályú, elektrooptikai irányítású Maverick rakétáik (beszerezve: 40 darab) nem optimálisak erre a feladatra. A másik akadály, hogy egyébként mindenben kitűnő Litening IIIG típusú célzókonténereik nincsenek felszerelve olyan adatátviteli kártyával, mely át tudná játszani a fentről látott képet a földieknek. Azért is orvosolni kellene ezt a hiányosságot, mert a JTAC-k az úgynevezett Rover földi terminálokhoz rövidesen amerikai katonai segélyből hozzá fognak jutni.
