– Hétfőn tanúi lehettünk, amint ön és magyar vendéglátója szimbolikusan megkezdték a pápai Nehéz Szállítórepülő Ezred első állandó létesítményeinek építkezését. Tekinthetünk-e modellként erre a programra abban a tekintetben, hogy miként működik majd a védelmi szféra a jövőben? Meddig lehet elmenni a védelem nemzetköziesítésében?
– Úgy gondolom, hogy ténylegesen ez a jövő. Amit a pápai légibázison láthatunk, véleményem szerint maga a jövő modellje. Ennek az az oka, hogy a korszerű haditechnika egyre drágább és drágább lesz, így egyre nehezebb lesz az egyes nemzetek számára, hogy egyedül beszerezzék azt. Az egyetlen út hát az, hogy ezt közösen teszik meg. A C-17-esek esetében azt láthatjuk, hogy tizenkét nemzet egyesítette az erőforrásait, és így be tudtak szerezni három szállító repülőgépet, melyek képességeire szükségünk van. Véleményem szerint ezt a koncepciót számos más területre is kiterjesztjük a jövőben.
– Meg tudná esetleg osztani velünk, hogy a létesítmények bővítésén túl miben gondolkoznak a Stratégiai Légiszállító Képesség jövőjét illetően? Kerülhet ide még több gép?
– Természetesen nem zárhatjuk ki a lehetőségét, hogy több gépre lesz szükség a jövőben. Jelenleg majdnem a teljes kapacitás ki van használva. Ha nőnek az igények, az egyetlen mód ezek kielégítésére további gépek hozzáadása a jelenlegiekhez. Ebben a pillanatban ez nem szükséges, de lehet, hogy ez a jövő útja.
– Magyarország jelentős mértékben hozzájárul a nemzetközi katonai missziókhoz a hadereje nagyságát tekintve. Ugyanakkor a nemzeti össztermék arányos védelmi ráfordítása a legalacsonyabb a NATO-ban. Nem gondolja, hogy a nagyon is az ön személyéhez kötött, úgynevezett Okos Védelem koncepciója éppenséggel arra sarkall más országokat, hogy hasonló politikát folytassanak?
– Én éppenséggel bátorító jeleket látok abban a tekintetben, hogy erősödik a politikai szándék a védelmi ráfordítások növelésére. Számos ország rájött arra, hogy leültek a fenékre, beleértve Magyarországot. Immár meg is született a politikai döntés, hogy növelni fogják a védelmi ráfordításokat az elkövetkező tíz évben. Üdvözöltem és megköszöntem ezt a döntést, tudván, hogy az milyen nehéz gazdasági nehézségek idején, amikor egy kormányzat arra kényszerül, hogy mindenütt költségeket csökkentsen. Politikailag ilyenkor nagyon nehéz azt javasolni, hogy a Honvédelmi Minisztérium kivételt képezzen. Tudom hát mi a politikai kihívás ebben, így még inkább méltányolom, hogy a magyar kormányzat döntött a folyamat megfordításáról. Szükség is van erre, mert van egy alsó határa a védelmi ráfordításoknak, hogy még éppen meg lehessen felelni a követelményeknek. Ezzel együtt Magyarország csökkenő védelmi költségvetés mellett is elkötelezett maradt a nemzetközi műveleteinkhez Afganisztánban és Koszovóban. Pápán befogadja a szállítógépeket, bejelentette, hogy felkészül a légtérvédelmi feladatok ellátására a balti államok felett is, a védelmi miniszterük pedig jelezte, hogy otthont adnak egy közelgő kibervédelmi gyakorlatnak. Ezek a példák is alátámasztják, hogy Magyarország elkötelezett maradt a szövetségünkhöz a gazdasági kihívások dacára.
– A NATO legfőbb missziójára térve azt látjuk, hogy 2001 óta az afgán háború célkitűzései többször is változtak, résztvevő országtól függően. Realisztikusan, a szövetség főtitkáraként mi most az ön célkitűzése néhány szóban összefoglalva?
– Igen, de a fő cél az volt, hogy megakadályozzuk, Afganisztán még egyszer terroristák menedéke legyen. És ezt el is értük. Amióta megindultak a nemzetközi műveletek, Afganisztán nem volt terrorista támadások kiindulópontja. Úgyhogy elértük a célunkat, és ez az oka, hogy 2014 végéig befejezzük harci küldetésünket. Időt és erőforrásokat fordítottunk az afgán kapacitások kiépítésére, hogy átvehessék a biztonsági teendőket, ezért amikor távozunk 2014 végén, az afgán biztonsági erők már teljes felelősséget vállalnak. Részünkről 2015 után a kiképzési misszió marad az országban.
– Meg tudná határozni azt az időszakot, ameddig a résztvevő, most kivonuló országoknak vissza kell tartaniuk a lélegzetüket, várva hogy az afgánok sikerrel veszik-e át a teendőket? Meddig tarthat ez 2014 után?
– Túl korai erről bármit is mondani. Ugyanakkor bizakodom abban, hogy afgán biztonsági erők teljes mértékben képesek lesznek felelősséget vállalni. Célunk, hogy segítsünk fenntartani ezt a képességüket. Ezért maradunk ott a kiképző misszióval, ami természetesen nem harci feladat lesz, nagyon is különbözik attól, ám mégiscsak ott leszünk.
– Milyen szerepet játszhat Magyarország a 2014 utáni Afganisztánban?
– Remélem, hogy Magyarország hozzá tud járulni a kiképző misszióhoz, és tud kiképzőket küldeni. Magyarország már jelenleg is folytat néhány kiképzési tevékenységet. Erről a kérdésről most beszéltem az önök kormányával, és ez alapján úgy gondolom, hogy 2014 után kiképzőkkel hozzá fognak járulni a küldetéshez. Ezen túlmenően remélem, hogy Magyarország képes lesz hozzájárulni az afgán biztonsági erők finanszírozásához.
– A stratégiai jövőképre, környezetre tekintve azt látjuk, hogy az Egyesült Államok hivatalosan, dokumentumban lefektetve is bejelentette az Ázsia felé fordulás politikáját. Lökést adhat-e ez a tény az európai szövetségeseknek, hogy több felelősséget vállaljanak saját védelmükért és ígéretesebb párbeszédet kezdeményezzenek Oroszországgal?
– Az európaiaknak többet kellene tenniük, nemcsak az amerikaiak Ázsia felé fordulása miatt, hanem azért is, mert azt szeretném, hogy Európa erősebb szerepet vállaljon a nemzetközi színtéren. Ennek márpedig előfeltétele, hogy Európa valóban rendelkezik katonai kapacitással nemzetközi válságkezelés céljaira. Például ha az ENSZ támogatást követel, mint ahogy Líbia esetében tette, akkor különösen fontos segíteni. Ehhez azonban képességek kellenek, és az európaiak ma nem rendelkeznek ezekkel, nagyon is függenek az amerikai haditechnikától. Ami Oroszországhoz fűződő viszonyunkat illeti, víziónk egy igazi stratégiai partnerség. 2010-ben deklaráltuk is ezt. Voltak előrelépések a gyakorlati együttműködésben, Afganisztán kapcsán, kábítószer-, terror- és kalózellenes kérdésekben javítottuk kapcsolatunkat Oroszországgal. Ugyanakkor megmaradtak a nézeteltérések, például a rakétavédelem terén, bár remélem, hogy ebben az ügyben is lesz elmozdulás.
– Miként értelmezi a NATO főtitkára, hogy a sajtó felfedte, az amerikai hírszerzés európai tisztségviselőket vett célba? Egyfelől azt látjuk, hogy a transzatlanti szabadkereskedelemről tárgyalnak, elmélyítendő az integrációt, másfelől viszont ott ez a szakadás a régi szövetségesek között...
– Nincs erről semmilyen információm, és tartom magam ahhoz a politikához, hogy nem kommentálom az ilyen kiszivárogtatásokat, vagy állítólagos kiszivárogtatásokat.
– Szóval nem félti a transzatlanti kapcsolatokat, bármiről is legyen szó?
– Nem. Egyáltalán nem. Barátok, szövetségesek vagyunk, ugyanazon az érdekeken osztozunk. Többek vagyunk, mint egy katonai szövetség, értékközösséget alkotunk. A transzatlanti kapcsolat nagyon erős, és az is marad. Az elkövetkező években további fejleményeket fogunk látni ebben a kapcsolatban. Üdvözlöm a kereskedelmi és befektetési megállapodásról szóló amerikai–európai uniós tárgyalások megkezdését. Hosszú ideje, így még Dánia miniszterelnökeként keményen dolgoztam a transzatlanti kapcsolatok erősítéséért gazdasági téren is. Amikor gazdaságról, kereskedelemről, befektetésekről van szó, hasonlóak az érdekeink egy globalizált világban, és ezért együtt kell működnünk, sokkal szorosabban.
Az interjú a Magyar Nemzet július 3-i számának 9. oldalán is olvasható.
