Misszió a Krímbe

Ács Gábor alezredes vezeti az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelőcsoportját.

– Pontosan miért és milyen alapon is kerül sor erre a misszióra?
– Ukrajna a 2011. évi bécsi dokumentum 18-as paragrafusa alapján küldött a dokumentum részes államainak egy megkeresést, hogy eloszlassuk azokat a kételyeket, melyek bennük felmerültek a Krím félszigeten folytatott katonai tevékenységgel kapcsolatban. Erre minden egyes résztvevő állam a saját kormánya döntésének megfelelően küldött megfigyelőket. Nekünk az, illetve az lenne a feladatunk, hogy bejussunk a félszigetre, és megvizsgáljuk, milyen helyzet van, jogosak-e az ukrán fél aggodalmai.

– Hány ország vesz részt a csoportban, és összesen hányan vannak?
– Jelenleg 22 ország 42 megfigyelője van itt, és velünk tart a Konfliktusmegelőző Központ egy képviselője is.

– Hogy került ön ennek a csoportnak az élére?
– Amikor egy ilyen többnemzetiségű tevékenység folyik a bécsi dokumentum szerint, a csoport rendszerint megválaszt egy úgymond szószólót, akinek az a feladata, hogy a csoport kérdéseit, kéréseit közvetítse a kísérő csoportnak, egyeztessen velük, illetve visszafelé tájékoztassa őket. Engem azért választottak, mert itt alapvetően fegyverzetellenőrök vesznek részt, én pedig már 17 éve dolgozom ezen a területen, ismert személy vagyok, tapasztalatokkal rendelkezem. Másrészt, ami nagyon sokat nyomott a latban, hogy én beszélek oroszul és angolul. Az orosz nyelv különösen fontos, ez volt a döntő momentum.

– Milyen előélete van a honvédségben?
– Civil egyetemet végeztem a Szovjetunióban, ahol lövészfegyver-gyártási technológiát tanultam, tehát tulajdonképpen gépészmérnök vagyok. 1988-ban csatlakoztam a Magyar Honvédséghez, onnantól kezdve oktattam a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola fegyverzeti tanszékén, majd átkerültem a fegyverzet-ellenőrzési szakterületre.

– A napokban érkeztek Odeszába repülővel, és elindultak a céljuk felé, ám a csütörtöki hírek szerint elakadtak.
– Szerdán érkeztünk Odeszába, ekkor érkezett meg a csapat zöme. Másnap indultunk útnak, teljesítve az ukrán kérést, hogy bejussunk a Krím félszigetre és végrehajtsuk a feladatainkat. Útközben ellenőrzési pontokat találtunk, amelyeket számunkra ismeretlen egyenruhát viselő fegyveresek üzemeltettek, őriztek, s nem engedték meg az áthaladást, így nem tudtuk folytatni az utunkat.

– Gondolom, több irányból próbálkoztak a félsziget nyaka környékén.
– A sztavki ellenőrzési pontnál, illetve Armjanszk város közelében. Ezek a volt autonóm köztársaság határán vannak felállítva.

– Ebben a helyzetben mi a következő lépés?
– Ukrajnának a kísérő csoporton keresztül az a kérése, hogy ismételten próbáljunk meg bejutni a Krím félszigetre. Most azon vagyunk, hogy egy következő ellenőrzési ponthoz eljussunk. Ha ott sem sikerül, még van további két lehetőségünk, azokat is megpróbáljuk.

– Ha sikerül bejutni, akkor mi lesz a menetrend?
– Szeretnénk eljutni Szimferopolba, amely bázisként szolgálhatna, és onnan különböző irányokba indulva vizsgálnánk meg a helyzetet a nagyobb városokban, katonai alakulatoknál. A hírekben az szerepel, hogy fegyveresek, illetve a civil lakosság blokád alá vett különböző ukrán laktanyákat, és a mi feladatunk meggyőződni arról, hogy ez a valóságban is így van-e.

– Mit tapasztaltak az ukrán kísérő csoport, a lakosság, illetve az ellenőrzőpontokon lévő fegyveresek részéről? Mennyire puskaporos a levegő?
– A lakosság részéről időnként tapasztalunk érdeklődést, ahogy a buszok megállnak egy-egy pihenőre. Mint minden csoportban, vannak pozitív és negatív személyek is, ukrán területen zömében pozitívak voltak. Az ellenőrzési pontokon a fegyverek teljesen láthatók voltak, tűzkész helyzetben. Amennyire érezhető, az ott szolgálatot teljesítő emberekben jelen van a feszültség.

– Ha jól tudom, Oroszország is aláírója a bécsi dokumentumnak. Ez azt jelenti, hogy részükről is vannak önök között?
– Nem. Ők is megkapták a megkeresést, de a kormány valószínűleg úgy döntött, hogy nem akarnak ebben a megfigyelőcsoportban részt venni, ezért nem küldtek delegáltakat.