L. Simon László a közelmúltban felvetette, hogy a közösségi oldalakat is bevonnák az adózói körbe, ily módon folytatva a reklámadóval megkezdett folyamatot. Ezek az oldalak egyre több felhasználóval rendelkeznek és egyre több embert érnek el az ott elhelyezett reklámok, így egyre nagyobb hirdetési bevételük keletkezik ezeknek a szolgáltatóknak. Ugyanakkor a bonyolult nemzetközi struktúra miatt jelentős bevételektől esnek el azok az országok, ahol e cégek jelen vannak.
Más országokban is felmerült ugyanez a probléma. Tavaly év elején a The New York Times birtokába jutott az információ, hogy a francia elnök szerint ezek a társaságok jelentős mennyiségű adatot gyűjtenek össze felhasználóikról, amelyek eszközként szolgálnak számukra arra, hogy ezeket felhasználva célzott szolgáltatásokat, hirdetéseket kínáljanak az internetezőknek. Ezekkel a hirdetésekkel minimális adóterhelés mellett számottevő bevételre tesz szert a Google és a Facebook. Franciaországban már korábban is felmerült, hogy a nagy internetes cégekre további adóterheket vessenek ki, mindemellett számos tanulmány is született már e cégek adóoptimalizálási taktikáiról.
A probléma tehát adott, de a lehetséges eszközök még nem körvonalazódtak. Rendkívül nehéz olyan módszert találni, mellyel ezeket a vállalkozásokat is be lehetne vonni a közös teherviselésbe. Amikor felvetődött a magyarországi adóztatás ötlete, nagy értetlenkedéssel fogadták, hiszen a legtöbben elképzelhetetlennek tartották, hogy nemzeti szinten lehetséges lenne a terv megvalósítása. A kételkedésnek van alapja, hiszen egymagában Franciaország sem lenne képes erre. E területen ugyanis nemzeti szinten nehezen lehet igazán eredményes megoldást találni, európai dimenzióban erre minden bizonnyal több esély lenne. Érdekes színfolt továbbá, hogy még a magyar reklámadót elvi vagy üzleti okokból külföldről bírálók is felvetették korábban e nemzetközi vállalatok adóztatásának szükségességét.
