Puncs

Finom ital klasszikus recept alapján, mellyel megpróbálkozhat profi konyhatündér és kétbalkezes kezdő is.

Tél volt, hó esett, és jöttek az ünnepek... Sőt, már el is múltak, és elérkezett a felhőtlen mulatozás, a farsang ideje. Ilyenkor az ember társaságba jár, maga is bált vagy – ahogy manapság hívják – házibulit rendez. Ilyenkor persze a jó házigazda szeretne kirukkolni valamivel, ami emlékezetes lehet, s nagy hatással van a vendégekre. E poszt írója is hasonlóképp járt egy családi vendégeskedés alkalmával.

Mindenképpen le akartam nyűgözni „konyhaművészetemmel” vendégeimet, törtem hát a fejem, mi lehet az, ami hamar kész van (hogy jusson a vendégekre idő), ízletes, emlékezetes (hogy később is felemlítsék), és van is hozzá otthon „alkatrész”. Ekkor jutott eszembe az angolok híres puncsa, a német karácsonyi puncs meg a selmeci diákok krampampulija (lásd az Ínyesmester leírását). Melyik legyen? Körülnézek a konyhában. Nincs itthon narancs. Citrom sem. Rum meg pláne. Borból is csak rozé. Tea, dobozos narancslé, cukor, fűszerek rendben. Belekezdtem, az eredmény pedig magáért beszélt. Azóta már több változatot kipróbáltam, álljon itt egy egyszerűbb recept az olyan botcsinálta szakácsok kedvéért, mint amilyen én is vagyok. :)

A puncs a Pallas nagylexikona szerint „általában elterjedt ital, mely a XVII. század vége felé Európába K.-Indiából, hol az ott lakó angolok Fryar tudósításai szerint (New account of East-India and Persia, London 1697) öt anyagból (innét a neve is, a szanszkrit pancsa [a. m. öt] szótól) készíttették: arak, tea, cukor, viz és citromlé. Rendesen melegen isszák, hidegen svéd P. a neve; készítésénél a vizet részben, vagy egészben is borral helyettesítik (bor-P.).„ Az eredeti indiai ital neve tehát paantche vagy pancsa volt, innen egyszerű szóátvétellel terjedt el az egész világon. Ahogy előbb is olvasható, a derék angol tengerészek igen megkedvelték a tüzes, forró, lélekmelegítő itókát, haza is vitték a receptet magukkal, tőlük vette át később Európa, s igazították saját ízlésükhöz az egyes népek.

Az italnak viszonylag állandó összetétele: egy savanyúságot adó rész, egy édesítő, egy bátorítóan erős ital, egy gyengébb folyadék, s a fűszerek.
A savanya részt általában a citrusfélék adják, léként s héjukban is megjelenhetnek a puncsban. Az édesítés a cukor, méz, esetleg juharszirup feladata. Tömény italként klasszikusan az arakot (ánizslikőrt) szerepeltetik, a karibi szigetvilágban különböző helyi rumfajtákat (rumpuncs), míg az amerikai Délen whiskeyt tesznek a keverékbe. A gyengébb folyadékként elsősorban víz, a Commonwealth területén tea (vagy tea és bor) és gyömbérsör, az Újvilágban gyümölcslevek és szódavíz, míg német nyelvterületen bor és gyümölcslé fordul elő. Fűszerei jellemzően az ánizs, szegfűszeg, fahéj, bors, vagy szerecsendió.

Magyar nyelvterületen megjegyzendő még egy érdekesség: míg a rendelkezésemre álló 1913-as Tutsek Anna-féle könyvben a szerző még a klasszikusnak mondható puncsreceptet írja le, az Ínyesmester szakácskönyvében pedig az ún. égetett puncs, vagyis krampampuli szerepel, addig a Vízvári Mariska által jegyzett gyűjteményben egy számomra meglepő változatot találtam, mégpedig tojás sárgájával dúsított, rumpuncs jellegű italt. Úgy tűnik számomra, hogy a 20-as-30-as évek viszonylagos bősége „hagyott nyomot” ilymódon a recepten (ld . a galériában).

Egy üveg borhoz mérek azonos mennyiségű narancslevet, felteszem forrni. Belekarikázok kétdecinként egy narancsot (lénarancsot javaslok, persze alaposan megmosva), és fél literenként egy citromot. Amikor elkezd forrni, takarékra veszem, és hozzáadom a fűszereket: csili, ánizs, fahéj, szegfűszeg, tört színesbors és pár szelet friss gyömbér (ennek híján az őrölt gyömbér is tökéletesen megfelel). Levéve a tűzről adom hozzá a cukrot, nagyjából kétdecinként egy evőkanálnyit, és egyenletesen elkeverem. Vendéglátás idején praktikusan át lehet szűrni egy üvegkancsóba, igen jól fog mutatni az asztalon a még gőzölgő ital.

Az eredeti receptúra alapján ki lehet váltani a narancslevet teával is, ilyenkor a borhoz forró vizet adok, és a teát (teatojásban vagy filterben) belelógatom a lébe forrásig, ekkor kiveszem, és csak eztán adom hozzá a narancs- és citromkarikákat. Narancslé helyett más gyümölcslevet is használhatunk, magam próbáltam már szőlő-, alma-, gránátalma-, ananászlével is, mindegyikkel igen finom lett. Rajta hát, kísérletezzetek ti is kedvetekre! :)

Egészségünkre!