A nagy sikerű freekeh után ismét kedves éhesvagyok barátom írása következik. Fogadják szeretettel:
Manapság már nincs akadálya egyetlen nagyobb városban sem annak, hogy az ízlésünknek megfelelő étteremben költhessük el ebédünket (és persze a pénzünket). A világ legtöbb konyhája elérhető közelségbe került, sőt, az átlagos háztartások sok egyszerűbb ételt át is vettek tőlük, mindennapjaink részévé váltak. Ebben a posztban három közép-amerikai eredetű étel készítését mutatom be. Közös vonásuk, hogy a mexikói éttermekben előételként, étvágygerjesztőnek már akkor kihozza őket a pincér az asztalhoz, amikor megérkeztünk. A hozzávalókat viszonylag egyszerűen beszerezhetjük, nyokki kollégának bizonnyal több megbízható beszerzési forrása is van (és tényleg, a szerk. :). Mindegyik ételnek rengeteg változata létezik a helyi sajátosságoknak és hagyományoknak megfelelően, így hát mi is bátran helyettesíthetjük a felhasznált zöldségeket ízlésünk szerint hasonlókkal. Nyugodtan el lehet készíteni mindhármat akár egyszerre, nagyon finomak együtt. Tortilla chips-szel ''kanalazva'' hamar el fognak fogyni.
Guacamole (waka'mole) : A guacamole azték eredetű étel, a spanyol hódítók már beszámolnak róla a 16. század elején. A guacamole szó szerint avokádó-szószt jelent, az azték āhuacamolli szó “félrehallása”: āhuacatl (=„avokádó”) + molli (=„szósz”). Az avokádó szó maga az azték ''here'' szóból származik a gyümölcs alakjára utalva, illetve azt tartották róla, hogy fokozza a termékenységet. :) Az óceán innenső partján (szerk: szerzőtársam az Újvilágban él) jellemzően két alkalomhoz kötődik kiemelkedő fogyasztása: a Super Bowl döntője idején és Drinko Cinco de Mayo ünnepén.
Vágjunk is bele! A 2-3 avokádó kiválasztásnál ügyeljünk arra, hogy érett legyen: ujjal megnyomva deformálható, nem kőkemény, de nem is pépes massza. Ha csak kemény kapható, az sem baj: egy-két nap alatt utóérik, megpuhul. A héját akár kézzel is könnyen le tudjuk szedni (a benne levő magot meg adjuk a gyerekeknek, akik két pálcikára téve az egyik felét vízbe tehetik, hogy avokádó fát növesszenek, semmi nem fog nőni, de addig sincsenek láb alatt).
Egy kis evőkanál cilantrót (odaát coriandernek a magot hívják, a zöldfűszer neve cilantro, nyokki megj.), 3-4 púpozott evőkanál lilahagymát, egy jó érett paradicsomot (legalább 4 cm átmérőjűt), egy-két gerezd fokhagymát vágjunk nagyon apróra, különösen a hagymát és fokhagymát, esetleg turmixoljuk. Ez lesz az avokádó-szósz ízesítése.
Ha ezzel készen vagyunk, egy tálban egy villa élével vagdaljuk apró darabokra az avokádót, öntsünk rá minden hozzávalót, majd nyomkodjuk szét. Nem fontos péppé törni, maradhatnak benne avokádó darabkák (ízlés szerint, én általában péppé töröm, mert tortillával úgy könnyebben ehető). Sót és erős paprikát szintén ízlés szerint adjunk hozzá (serranto, cayenne, chili, én ebben a sorrendben kedvelem, de más fajta is megfelel természetesen). Éttermek gyakran tesznek bele majonézt és tejfölt is, ha ilyet tapasztalunk, kérjük ki a panaszkönyvet és hagyjunk barátságosnak (nem) mondható üzenetet erről. Ha valamilyen rejtélyes okból mégis marad belőle (nem fog), akkor a felszínére cseppentsünk citromlevet, hogy ne barnuljon be. (A guacamole-ba nyomott avokádómag is ilyen hatású, ideig-óráig, nyokki megj.)
---- Salsa ----
Salsa
A salsát már a Firenzei-kódexben (Historia General de Las Cosas de Nueva Espana) is megemlítik. A 16. században misszionáriusként Bernardino de Sahagún 50 évet élt az azték fővárosban, Tenochtitlan-ban (ma Mexikóváros), az ez idő alatt szerzett információit, élményeit gyűjtötte össze a 12 kötetes Firenzei-kódexben. Sahagún az aztékok életének és kultúrájának részletes leírása mellett legnépszerűbb azték ételeknek, köztük a salsának is helyet szentel. A salsa (szósz, a latin salsa vagyis sós jelentésű szóból ered) elnevezés Alonso de Molina spanyol szerzetestől származik, 1571-ben készített spanyol-nahuatl (azték) szótárában már szerepel. Mivel a paradicsom a fő alkotóeleme és a paradicsom őshazája Peru és Ecuador, így valószínűsíthetjük, hogy az aztékok is az inkáktól vették át a salsát. A paradicsom neve (''tomati'') a nahuatl nyelvből származik.
A salsákat összetételük alapján sorolhatjuk be, pl. Salsa roja (azaz vörös salsa, főtt paradicsommal készül), Salsa verde (zöld salsa, tomatillo kerül bele), Salsa negra (szárított csilivel, fokhagymával), Pico de gallo (a.m.: a kakas csőre; nyers paradicsommal készül) és így tovább. A salsa elterjedése persze már jóval túlnőtt Közép-Amerikán, és nem csak az ott őshonos gyümölcsökből és zöldségekből készíthető. Az ázsiai eredetű mangó például kiváló salsa-alapanyag. A továbbiakban a nyugati konyhához talán legközelebb álló pico de gallo, a salsa verde és a mangó-salsa elkészítését taglalom.
Pico de gallo
Összekeverjük a hozzávalókat, és már tálalhatjuk is!
Hozzávalók (minden nagyon apróra vágva):
Mangó salsa:
Hozzávalók (minden apróra vágva):
Az apróra vágott összetevőket egyenletesre bekeverjük és elfogyasztjuk.
3+1 Tomatillo salsa:
Ez inkább csak ínycsiklandozó, mivel a tomatillo Magyarországon nem könnyen szerezhető be. A tomatillo (Physalis ixocarpa), a zsidócseresznye (Physalis alkekengi) ehető változata, a paradicsom távoli rokona (mindkettő burgonyaféle). Lampionszerű hártyában nő a termése, a zöld paradicsomra csak kívülről hasonlít, belül, felvágva teljesen más állagú. Nem paradicsomszerű, inkább talán az éretlen uborkára hasonlít. Engem a szaga határozottan a zöld nadragulyára emlékeztet. A paradicsommal ellentétben a tomatillo Európában sosem lett népszerű, bár az internetről ítélve Magyarországon is sok konyhakertben megtalálható, és mivel gyakorlatilag vadnövény, nem nehéz a termesztése. Csirkepaprikásban, gulyáslevesben paradicsom helyett használva egy sor mexikói jellegű ételt készíthetünk el :)
Hozzávalók:
Az egészet felaprítjuk és ledaráljuk. Hihetetlenül friss íze van. Én el szoktam rakni belőle egy befőttes üveggel a hűtőszekrénybe és minden sült húsra, steak-re, sőt rizsre is öntök belőle.
