Wokban sült zöldséges-szójás csirke

A szokásos európai hozzávalókkal is lehet néha egy kicsit "mást" készíteni; avagy hamiskínai étel wokban, a gyerekek legfőbb örömére.

Még talán tavaly szóba kerültek különböző „hamis” ételek, olyanok, melyek jellegükben, fűszerezésükben, elkészítési módjukat tekintve hasonlítanak valamely más nemzeti konyha ételeire, de melyeket itthon könnyen is elérhető hozzávalókkal, egyszerűen és nagyobb mennyiségben is el lehet készíteni. Például hamismexikói, azaz, olyan, olyasmi, mintha az lenne, de nem az, hanem gyors – nagyon finom – családi ebéd, egy kis idegen akcentussal. Ezeket idehaza nagyon szeretjük, sokszor is készítjük, elsősorban, mert a gyerekek imádják.

Ma is valami hasonlóról lesz szó, a neve hamiskínai vagy talán még inkább hamis-thai. Nagyon emlékeztet a thai és kínai (pontosabban magyarországi thai és magyarországi kínai kifőzdék wokban sült, zöldséges apróhúsaira, melyet rizzsel vagy tésztával körítenek, az ötletet is ezekből merítettük, feleségem és én, még sok évvel ezelőtt. Azt hiszem, mikor a wokot megvettem, ezzel avattuk volt fel :), aztán az évek során kicsiszolódott egy sztenderd. Nem valami óriási kulináriai teljesítmény, de van több előnye is. Egyrészt nagyobb mennyiség viszonylag gyorsan elkészíthető, másrészt lehet előre dolgozni, harmadrészt a gyerekek imádják (legalább negyvennek főztem már ilyet), negyedrészt kis kizökkenés a mindennapok mákos tésztájából, különösebb extra ráfordítás nélkül.

Meg lehet csinálni végtelenül egyszerűen, és kissé bonyolultabban is, függően attól, milyen hozzávalók vannak otthon, és mivel fűszerezzük. Amit mutatni fogok, az középút. Pusztán két dolog kell hozzá, ami nincs a sarki közértben: édes és sós szójaszósz. Sőt, tulajdonképpen csak egy, mert az édes szója kiváltható némi nádcukorral.

A többi nagyon egyszerű: csirkehús, zöldségek, rizs (vagy főtt tészta). A hozzávalókat különféleképpen előkészítjük, lehet előre dolgozni akár két nappal is. A rizsnek vagy a tésztának kell vadonat-frissnek lenni, ennyi. Veszünk tehát csirkemell-filét (4 személyre két egészet), és hüvelykujj vastagságúra daraboljuk. Összekeverünk édes és sós szójaszószt (ettől lesz keleti, azaz más jellegű az egész étel) körül belül 1:8 arányban. (ha nem jut hozzá az ember édes szójaszószhoz, a normál szóját lassan melegítve el kell keverni benne valamennyi nádcukrot, az eredmény majdnem ugyanaz lesz). Ebben bepácoljuk a csirkedarabkákat néhány órára. Szójaszószt már nagyon sok helyen lehet kapni, két dologra kell figyelni: ízesítetlen legyen, azaz natúr (tehát ne gombaporos pl.), és ne valamelyik európai élelmiszer-ipari nagyvállalat terméke. Nem írok márkanevet, mert egyrészt nem illendő, másrészt tökmindegy, mert egyiknek sincs sok köze a szójaszószhoz :) A legcélszerűbb olyan üveget venni, amelynek a címkéjén kínai vagy thai felirat van, és csak a ráragasztott cédulkából derül ki, hogy mi van benne.

A hús pácolódása alatt előkészítjük a zöldségeket. Hasonlóan a húshoz, ezeket is kisebb darabokra kell szeletelni, mert rövid idő alatt kell átsülnie az edényben, hosszú idő alatt ez nem lehetséges, mert mindegyik zöldség sok vizet ereszt, és akkor fövés lesz belőle, ami kerülendő. Az alapkivitelben szerepel kaliforniai paprika (elsősorban a színe miatt, lehet sima zöldpaprika is), hagyma, fokhagyma és csiperke. Aki változtatni vagy változatosabbá tenni szeretné, nagyon illik bele még a répa, a póré; továbbá elérhetőség és pénztárca szerint bambusz, szójabab-csíra, lótuszgyökér, keleti fokhagymazöldje, de, mondom, ezek nélkül is vígan elkészíthető.

A zöldségeket julienne-nél kicsit, de nem sokkal, vastagabbra aprítjuk és külön edényekbe tesszük. Ez azért fontos, mert a különféle zöldségeknek nem azonos az átpuhulási ideje, márpedig az étel, a többi Eintopfhoz hasonlóan, akkor jó, ha egyenletes a konzisztenciája.

Fűszerezésre nem lesz szükség az alapkivitelben, mert a pác erősen szójás, ez elég kell legyen. Ennek ellenére itt is csak a fantázia és a pénztárca szab határt, érdemes kísérletezni. Aki hozzá tud jutni kínai öt- illetve japán hétfűszer-keverékhez (shichimi togarashi), esetleg szimplán szecsuáni borshoz, kiválóan mennek bele, csak ne túl bőven. Ugyanez áll például a thai bazsalikomra. Persze ezeket nem érdemes túlzásba vinni, ettől pont a lényegét, az egyszerűséget veszti a dolog (továbbá gyerek-kockázat az ismeretlen ízek miatt) – akkor már csinálhatunk eredeti recept alapján is, majd írok arról is részletesen.

Szóval vesszük a wokot vagy a vastag falú, nagyobb serpenyőt, és sorban átsütjük-pároljuk a zöldségeket keménységi sorrendben: előbb a répát, aztán bambuszt, a paprikát, a hagymát, a fokhagymát stb. Mindegyik adag előtt egy-másfél evőkanál semleges ízű olajat (mogyoróolaj pl.) öntünk az edénybe, felhúzzuk a lángot, és az odaégés nélküli legnagyobb hőmérsékleten, folyamatosan keverve elkészítjük. Ezt a műveletet mondják egyébként deep-fryingnak. Ha mindez kész, a zöldségeket, most már nyugodtan egybeborítva félretesszük, és ugyanilyen módszerrel, kissé alacsonyabb hőmérsékleten kisütjük a csirkét is. Szűrőkanállal kivesszük a pácból, tessék-lássék lecsöpögtetjük, és mehet a wokba, de egyszerre mindig csak egy merőnálnyi, nem több. Ha sokat teszünk bele, akkor sok levet ereszt, és nem deep-frying (mélysütést mégse írhatok) lesz belőle, hanem főzés. Az a cél, hogy kívül kapjon egy kis krusztát a hús, de ne ropogjon, ugyanakkor puhuljon át teljesen. Ez az oka, hogy ilyen ételhez vörös hús nem alkalmas (a tenger gyümölcsei viszont kiváló, csak persze drágább). A képen láthat adag csirkét öt részletben sütöttem ki.

Végül marad az összekeverés. Megfelelő mennyiségű párolt rizzsel összekeverjük az összes zöldséget és az összes húst, végül óvatosan meglocsoljuk még egy kis sós szójaszósszal, csak hogy nedves legyen, de ne tocsogjon benne. Jó átkeverjük, újramelegítjük a serpenyőben, és lehet tálalni. Raktam olyan képet is a Galériába, melyen rizs helyett tésztával készül, ez nagyon emlékeztet a japánok yakisobájára (majd erről is lesz post), de megfelelő tésztához nem a legegyszerűbb hozzájutni, ezért javaslom elsőnek inkább a rizsessel kísérletezni. Ja, és konyhában kezdő férfiak számára kiválóan alkalmas, mert sokkal bonyolultabbnak és rafináltabbnak tűnik, mint amilyen.

Fogadunk, hogy a kamasz gyerek két hatalmas tányérral kér belőle? :)